Magas árak, alacsony fizetések, kicsi nyugdíjak, tolvaj politikusok, minden rossz, s nem is lesz jobb – halljuk a taxistól, a bolti árustól, az ügyintézésnél velünk sorban állótól. Ilyenkor jobb híján rezignáltan bólogatok, semmi kedvem eszmefuttatásokba bonyolódni, esetleg gyanús elemnek látszani a kép árnyalása miatt. Egyetlen kijelentés tud kizökkenteni unott egyetértésemből: „Csáu idején jobb volt!”. Ez az a pillanat, amikor átvedlek konfliktusosba. Mert nem volt jobb „Csáu” idején.

Értem én, hogy az emberek tele vannak gondokkal, a média pedig napi huszonnégy órában önti rájuk a „minden rossz, de ezután még ennél is rosszabb lesz” alapelv alapján szerkesztett híreket, és vélhetően egy nagy segélykiáltás, szóbeli lázadás a részükről a Ceaușescu iránti nosztalgia, mégis dühítő ez a szájról szájra terjedő hazugság.

Márpedig ez a népi hozzáállás állandósult Romániában. Egy 2015-ös felmérés szerint a románok relatív többsége a kommunista diktátort tartja az ország eddigi legjobb elnökének. Három évvel ezelőtt a megkérdezettek ötvenkét százaléka határozottan állította, hogy országos szinten a rendszerváltást követő harminc év során romlott az életszínvonal. Az INSCOP közvélemény-kutató cég idei adatai azt jelzik, közel hatvan százaléknyi válaszadó a rendszerváltás előtti helyzetet jobbnak ítéli meg. Nyilván ebbe beletartoznak azok is, akik még meg sem születtek, vagy gyerekek voltak 1989 decembere előtt, de azért van véleményük.

A minap a szokásosnál részletesebben próbáltam tájékozódni az ukrajnai, kárpátaljai háborús állapotokról. A folyamatos áramszünetről, a hideg lakásokról, a télikabátban tanuló gyerekekről, az élelmiszerhiányról szóló ottani beszámolók eszembe juttatták Ceaușescu „aranykorszakának” utolsó éveit.

Párhuzamot húzni túlzás, hiszen Romániát nem érték bombatámadások, a nélkülözés viszont az élet majdnem minden területén általánossá vált akkoriban. Menekülni is életveszélyes volt a kommunista Romániából, útlevél csak a kiváltságosoknak, vagy a lakásukról az állam javára lemondó kivándorlóknak járt, az illegálisan távozni próbálót lebukás esetén akár le is lőhették a román határőrök. Börtönbüntetés, tönkretett családok egy rossz szó miatt, lehallgatások, megfélemlítések. Tényleg jobb volt akkor?

Nem kérdés, hogy rengeteg csalódásban volt részünk az utóbbi három évtizedben. Egyebek mellett végignézhettük, miként maradnak a „polcon” Ceaușescu rendszerének kiszolgálói, hogyan használják fel befolyásukat, információikat és pénzüket a gyors privatizáció idején az egykori szekusok.

Harminchárom évvel a forradalom után ott tartunk, hogy vajon eltörölhető-e az egykori kommunista titkosrendőrség volt tisztjeinek máig járó „különleges” nyugdíj. Most is számíthatunk a még mindig működő hálózat offenzívájára. Ősz hajú, a „hazájukért” dolgozó levitézlett szekusok jelennek meg a hírtelevíziók műsoraiban, és kikérik maguknak. Naná, hogy védelmezik, dicsérik a kommunista érát. Nekik valóban jobb volt annak idején.