Pataky István

Pataky István

Jobb volt „Csáu” idején?

2022. december 22., 10:362022. december 22., 10:36

Nem tudom, feltűnt-e, hogy amikor számunkra ismeretlen emberekkel elegyedünk beszélgetésbe, a téma szinte mindig valami panaszkodásra okot adó történés.

Magas árak, alacsony fizetések, kicsi nyugdíjak, tolvaj politikusok, minden rossz, s nem is lesz jobb – halljuk a taxistól, a bolti árustól, az ügyintézésnél velünk sorban állótól. Ilyenkor jobb híján rezignáltan bólogatok, semmi kedvem eszmefuttatásokba bonyolódni, esetleg gyanús elemnek látszani a kép árnyalása miatt. Egyetlen kijelentés tud kizökkenteni unott egyetértésemből: „Csáu idején jobb volt!”. Ez az a pillanat, amikor átvedlek konfliktusosba. Mert nem volt jobb „Csáu” idején.

Értem én, hogy az emberek tele vannak gondokkal, a média pedig napi huszonnégy órában önti rájuk a „minden rossz, de ezután még ennél is rosszabb lesz” alapelv alapján szerkesztett híreket, és vélhetően egy nagy segélykiáltás, szóbeli lázadás a részükről a Ceaușescu iránti nosztalgia, mégis dühítő ez a szájról szájra terjedő hazugság.

Márpedig ez a népi hozzáállás állandósult Romániában. Egy 2015-ös felmérés szerint a románok relatív többsége a kommunista diktátort tartja az ország eddigi legjobb elnökének. Három évvel ezelőtt a megkérdezettek ötvenkét százaléka határozottan állította, hogy országos szinten a rendszerváltást követő harminc év során romlott az életszínvonal. Az INSCOP közvélemény-kutató cég idei adatai azt jelzik, közel hatvan százaléknyi válaszadó a rendszerváltás előtti helyzetet jobbnak ítéli meg. Nyilván ebbe beletartoznak azok is, akik még meg sem születtek, vagy gyerekek voltak 1989 decembere előtt, de azért van véleményük.

A minap a szokásosnál részletesebben próbáltam tájékozódni az ukrajnai, kárpátaljai háborús állapotokról. A folyamatos áramszünetről, a hideg lakásokról, a télikabátban tanuló gyerekekről, az élelmiszerhiányról szóló ottani beszámolók eszembe juttatták Ceaușescu „aranykorszakának” utolsó éveit.

Párhuzamot húzni túlzás, hiszen Romániát nem érték bombatámadások, a nélkülözés viszont az élet majdnem minden területén általánossá vált akkoriban. Menekülni is életveszélyes volt a kommunista Romániából, útlevél csak a kiváltságosoknak, vagy a lakásukról az állam javára lemondó kivándorlóknak járt, az illegálisan távozni próbálót lebukás esetén akár le is lőhették a román határőrök. Börtönbüntetés, tönkretett családok egy rossz szó miatt, lehallgatások, megfélemlítések. Tényleg jobb volt akkor?

Nem kérdés, hogy rengeteg csalódásban volt részünk az utóbbi három évtizedben. Egyebek mellett végignézhettük, miként maradnak a „polcon” Ceaușescu rendszerének kiszolgálói, hogyan használják fel befolyásukat, információikat és pénzüket a gyors privatizáció idején az egykori szekusok.

Harminchárom évvel a forradalom után ott tartunk, hogy vajon eltörölhető-e az egykori kommunista titkosrendőrség volt tisztjeinek máig járó „különleges” nyugdíj. Most is számíthatunk a még mindig működő hálózat offenzívájára. Ősz hajú, a „hazájukért” dolgozó levitézlett szekusok jelennek meg a hírtelevíziók műsoraiban, és kikérik maguknak. Naná, hogy védelmezik, dicsérik a kommunista érát. Nekik valóban jobb volt annak idején.

1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezt olvasta?

Páva Adorján

Páva Adorján

Erdély a „teremtő káoszban”

Románia most aztán nem marad le: a dekadens Nyugattal egy időben rendelte be magának a szélsőséges-populista-szuverenista tisztítódesszertet.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Románia a vesztébe rohan, de még visszafordulhat

Bár a kellemetlen meglepetés több tekintetben is benne volt a pakliban, nem túlzás sokknak nevezni a romániai államfőválasztás vasárnap rendezett első fordulójának eredményét.

Balogh Levente

Balogh Levente

A választás, amely senkinek sem hiányzott

Vélhetően sokan értenek egyet azzal, hogy Romániában nagyjából annyi szükség volt arra, hogy 2025-ben újabb, ráadásul megismételt elnökválasztást kelljen tartani, mint egy pornófilm forgatásán az intimitás-koordinátorra.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Na de mi következik az államfőválasztás után?

Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.

Balogh Levente

Balogh Levente

Ferenc, a „magyaros” pápa

Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.

Balogh Levente

Balogh Levente

Árad a cián

A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.