2010. május 07., 12:232010. május 07., 12:23
Ehelyett a kevésbé fasiszta másik kormánypárt által beterjesztett jelképtörvényt szavazta meg, amelynek értelmében például az iskolákban ki kell helyezni a nemzeti zászlót, a himnusz szövegét, valamint az alkotmány bevezetőjét.
Jó, legyünk igazságosak: az első változat szerint minden osztályban közszemlére kellett volna tenni a jelképeket, az új verzió szerint azonban csak az iskolák egy jól látható pontján. Igaz, cserében az eredetileg javasolt állami iskolák helyett az összes, egyházi és magán oktatási intézményre is kiterjesztette a jogszabály hatályát, nehogy már esetleg akadjon olyan magyar iskola, amelynek a diákjai nem részesülnek abban a megtiszteltetésben, hogy mindennap a szlovákok jelképeit csodálják.
Merthogy természetesen az egész hercehurca arra megy ki, hogy a magyarok ne érezzék már olyan jól magukat a szülőföldjükön, viszont minden egyes alkalommal, amikor belépnek az iskolába, eszükbe jusson, hogy ők tulajdonképpen csupán másodrendű polgárok egy olyan országban, ahol a szlovákok az urak. Az alkotmány bevezetőjében ugyanis a „Mi, a szlovák nemzet” (My národ slovenský) meghatározás olvasható, amit még a leszélsőségesebb balliberális megmondóember is csak nehezen tudna a más nemzetiségek iránti nyitottság és kultúrájuk elismerésének jeleként értelmezni.
Azért szerencse, hogy a himnuszt például nem minden hét elején, csak a tanév kezdetén kell elénekelni. Emlékszem, gyerekkoromban, ’89 előtt mekkora élményt jelentett, amikor reggelente háromnegyed nyolcra kellett beérni az iskolába, hogy az udvaron tornasorba fejlődve elénekeljük a kommunista román himnuszt, aminek amúgy senki sem tudta a szövegét, csak annyi volt meg belőle, hogy egy debil vagy színvak emberről szól, aki csupán három színt ismer ezen a világon. Mindenesetre a szöveg ismerete nélkül is lelkesen tudtuk gyűlölni. Úgyhogy ennek tudatában vélhetően nyugodtan kijelenthető: az állami jelképek védelméről szóló szlovák törvény kiagyalói némiképp árnyékra vetődtek. Borítékolható ugyanis, hogy annyian még nem gyűlölték a szlovák szimbólumokat, amennyien a törvény hatálybalépése után fogják.
Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.
Persze sejthető volt, hogy kutya nehéz lesz Ukrajnában nem hogy békét, de akár csak fegyverszünetet teremteni – de csak most látszik igazán, mennyire az. Főleg úgy, hogy Európa gyökeresen más módon szeretné elérni, mint Donald Trump.
Emil Boc sokáig nem tért magához a multikulturalitás reklámarcaként vigyorgó városképét orrba vágó ökölcsapástól, és napokon keresztül azon morfondírozott a hirtelen köré épült szorító sarkában, hogy ezt a telitalálatot hogyan magyarázza ki.