2011. január 06., 10:272011. január 06., 10:27
Mégiscsak az a legjobb, ha én fordulok feléje, teljesen érdekmentesen, nem kérek semmit, csak úgy ráhangolódom. Ilyenkor mindkettőnknek jó. Ez ideális, és elég ritkán következik be, viszont a két állapot között nagyon sok a köztes viszony, például amikor én kuncsorgok, Ő meg kéreti magát. Vagy éppen tréfás kedvében van, és kapok egy fricskát. Nekem kell eldöntenem, hogy duzzogok vagy nevetek az egészen. És még az is megtörténik, hogy kihasználjuk egymást. Így elmondva úgy tűnik, mintha párkapcsolatban élnénk a Mindenség és én, olyanban, amely tudna mit kezdeni egy párkapcsolati terápiával. Mert a fricska benne van, de az apró játszmák felnőttekhez méltatlanok. Egyszóval kommunikációs nehézségeink is vannak a Mindenségnek és nekem. De amikor nem, akkor én kinézem a legfényesebb csillagot, és szemrebbenés nélkül addig repülök Vele. A kihasználás akkor van, amikor én kártyát vetek. Az adóhivatalnak mondom, hogy szűk baráti körömnek és térítésmentesen. Az összefüggéseket és a Mindenség jeleit csak akkor látom a kártyában, ha azt a velem szemben ülő is akarja. Mondjuk előfordultak már félrehallások, ezért megmondtam ugyan a barátunknak, hogy Kinga lesz a felesége, de mindannyian egy egészen más Kingára gondoltunk, mint akit végül elvett. A Mindenség nem mindig egyértelmű. De aztán jókat nevetgél rajtam, például összehoz mindenféle sarlatánokkal. Nagyon régen volt, amikor 18 éves összetört szívemet elvonszoltam egy okleveles jósnőhöz, aki mondott nekem a múltamból vakbél- és mandulaműtétet, majd amikor vakbelem és mandulám biztos birtokában ráztam a fejem, nemes egyszerűséggel azt mondta, a jövő betolakodott a múltképembe, és ha nem volt, akkor majd lesz mindenféle műtétem. És ennek ellenére buta szerelmes fejemmel napokig zokogtam, mert azt mondta, a fiút, aki után epedeztem, „megcsináltatták”, és soha nem lesz az enyém. Én zokogtam, a Mindenség meg hahotázott. Azóta már rég nem hagyom ennyire átverni magam. És mindezt itt és most azért írtam le az új évtized elején, hogy legyen ez is egy jel: én figyelek, és jó lenne, ha Ő is ezt tenné.
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.