Iohannis Trianon-évfordulós kisebbségvédelmi díja és a romániai magyarellenesség

Az elnök a németországi Üldöztetések Elleni Központ által alapított, a neves íróról, Franz Werfelről elnevezett emberi jogi díjat kapja meg, a hivatalos indoklás szerint „a romániai és európai emberi és kisebbségi jogok iránti fáradhatatlan elkötelezettségéért”.

A díjátadó időpontját az előzetes bejelentés szerint vasárnapra, azaz június 4-ére tűzték ki, helyszínül a frankfurti Szent Pál-templom szolgál majd, a laudációt pedig Jean-Paul Juncker, az Európai Bizottság korábbi elnöke tartja.

Ismeretes, hogy ez már a harmadik európai elismerés, amit Iohannis megkap: két éve a Nemzetközi Károly-díjat vehette át, a hivatalos indoklás szerint azért, mert „ nagy erővel és komoly sikerrel vezette Romániát egy Európa-párti, jogállami politika felé”, míg a Szudétanémetek Szövetsége 2020-ban ítélte oda a IV. Károly német császárról, cseh királyról elnevezett kitüntetést a román elnöknek „a közép-európai népek és országok közötti egyetértés és együttműködés terén szerzett érdemei elismeréseként”.

Mindezt úgy, hogy a nemzetközi közvélemény előtt sem maradt rejtve, hogy Iohannis néhány éve államfőként úgy próbálta magasabbra tornászni az általa patronált Nemzeti Liberális Párt népszerűségét, hogy megvádolta a Szociáldemokrata Pártot, hogy az „kiárusította Erdélyt a magyaroknak”, ezzel pedig közvetve a magyarok ellen is uszított.

Azt, hogy az érintett illetékesek mindehhez hogyan viszonyulnak, kitűnően jelzi, hogy bár lapunk már a legújabb díj odaítéléséről szóló hír nyilvánosságra kerülésekor azonnal kérdésekkel fordult az Üldöztetések Elleni Központhoz, amelyekben azt firtattuk: a fenti kirohanás ismeretében valóban méltónak tartják Iohannist az elismerésre, a kérdésekre a mai napig sem kaptunk választ, pedig azóta már három hét is eltelt.

A csend viszont mindennél beszédesebb.

Az őshonos kisebbségek ügyét a felszín alapján rendezettnek vélik, hiszen Romániában egy németet választottak elnökké – az már mellékes, hogy önmagát román nemzetiségűként határozza meg, mint ahogy természetesen az is, hogy amúgy az országban az őshonos közösségek anyanyelvhasználata és anyanyelvi oktatása nem teljes körűen rendezett, sőt gyakran román hatósági üldöztetést kell elszenvednie.

Mára egyértelmű, hogy Iohannis államfői jelölése, illetve megválasztása kitűnő PR-fogás volt Románia részéről, amit a művelt Nyugat simán benyelt.

Hiszen ha kisebbségi államfő ül az elnöki palotában, akkor bizonyára minden rendben van ezen a téren.

De ha nincs, az sem érdekes, az ilyesmit jobb nem firtatni, hiszen akkor kiderülne, hogy több nyugat-európai országban sem a legrózsásabb az őshonos nemzeti közösségek helyzete.

De nézzük, mi történt kisebbségi fronton az elmúlt szűk egy hétben Romániában, abban az országban, amelyben a kitüntetés átadói szerint Iohannis oly sokat tett a kisebbségekért.

A bukaresti külügyminisztérium barátságtalan hangvételű nyilatkozatot adott ki, amely szerint a magyar nagykövetségnél is panaszt tett, amiért a csíksomlyói búcsúba ellátogató Novák Katalin köztársasági elnök közösségi oldalán megosztott egy videót arról, hogyan énekelte a Csíksomlyón összegyűlt tömeg a székely himnuszt, ezt pedig a dal utolsó sorával – Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk! – kommentálta.

A román külügy szerint mindez „nem helyénvaló” megnyilatkozás egy „történelmi román régió” kapcsán.

Egyértelmű, hogy Bukarest csupán a kákán akarta a csomót keresni.

A fő ok az, hogy a bukaresti illetékesek arra számítottak: egy újabb jó kis magyar-román konfliktus szításával elterelhetik a figyelmet az országban dúló súlyos problémákról, a pedagógussztrájkról, illetve arról, hogy a tanárok mellett több más közalkalmazotti kategória is sztrájkkal fenyegetve követel béremelést.

A másik ok abban keresendő, hogy Bukarest megpróbálja kihasználni, hogy Magyarország több kérdésben is konfliktusban áll az EU-val, illetve Washingtonnal is, így a román kormány arra számít, hogy ha revizionizmust kiáltva tovább rontja Budapest hitelét, az uniós és nyugat-európai, illetve amerikai illetékesek még az eddiginél is elnézőbbek lesznek a romániai kisebbségellenes lépésekkel szemben – bár a jelenlegi érdeketelenséget már igencsak nehéz lenne fokozni.

És ott vannak még Bogdan Aurescu külügyminiszter személyes frusztrációi is – a korábban szép reményű román főkülügyér a schengeni kudarcot próbálja ezzel kompenzálni. Ugyanakkor az már korábban is feltűnt, hogy a magyarok elleni fellépés kóros kényszere – a magyarok és románok gyarapodását egyaránt szolgáló erdélyi és partiumi gazdaságfejlesztési program elleni kardcsörtetéstől a trianoni diktátum évfordulójára összelapátolt, provokatívnak szánt, de inkább izzadtságszagú és nevetséges mostani kiállításig – valamiért igencsak hatalmába kerítette.

Az illetékesek azt minden esetre kénytelenek voltak elkönyvelni, hogy a figyelemelterelés nem jött be: a románok elsöprő többsége nem értékelte úgy, hogy az életét jobban befolyásolja az, hogy miket posztol a magyar államfő annál, hogy a pedagógussztrájk miatt kénytelen megoldani a gyereke felügyeletét.

Pedig a külügynek azért akadt segítsége is: a haladó, európai értelemben vett hungarofóbia egyik romániai médiazászlóshajójának számító G4Media portál ismét csak igyekezett ráerősíteni a magyarellenes hangulat gerjesztésére, amikor tőről metszett titkosszolgálati jellegű dezinformációs propagandakampánya újabb lépéseként ismét csak azt az őrültséget próbálta sulykolni a román közvélemény számára, hogy Novák Katalin gesztusa „az egyre erőteljesebb magyar revizionizmus” újabb megnyilvánulása.

Mindezt úgy, hogy a magyar államfő erdélyi beszédében a szeretet fontosságáról és a magyarok és románok közötti békéről beszélt.

Ha most nagyon gonoszak akarnánk lenni, feltehetnénk a kérdést: a külügy és médiasegéderőinek fellépése nyomán akkor értelmezzük úgy, hogy Bukarest hivatalos álláspontja az, hogy a magyar-román megbékélés nem fontos, Isten pedig hagyja elveszni Erdélyt?

Minden esetre a fentiek is jelzik, mennyire megérdemelt 2023 Romániájában egy, a kisebbségekért kifejtett tevékenységért odaítélt díjjal jutalmazni az államfőt.

Mindebből láthatjuk, mennyire vannak tisztában Nyugat-Európában a valós romániai helyzettel, és ennyire érdekli őket valójában, hogy mi is történik az elcsatolt területeken élő őshonos magyar közösségekkel.

De a díjátadón majd biztosan magasröptű méltatások hangzanak el Iohannis áldásos tevékenységéről, mindenki önmaga hatása alá kerül majd a fenenagy kisebbségbarátságban tobzódva, és remélhetőleg a jó Jean-Claude Junkcer sem rontja majd el az emelkedett hangulatot azzal, hogy a kelleténél esetleg egy-két kupicával több isiászt fogyaszt majd.

Mindeközben mi, magyarok a nemzeti összetartozás napját ünnepeljük.

Ám az elszakított nemzetrészek határok fölötti összetartozását hangsúlyozó beszédeken és rendezvényeken túlmenően nem ártana végre komolyan elgondolkodnunk azon: hogyan folytathatnánk hatékonyabb nemzetközi kommunikációt, és hogyan kelthetnénk fel a nemzetközi közvélemény érdeklődését az őshonos romániai kisebbségek valós helyzete iránt?