2008. december 29., 16:142008. december 29., 16:14
Hogy Izrael eltökélt, azt a katonai akció hordereje is bizonyítja. Azt viszont, hogy miért épp most, csak részben magyarázza a tény, hogy nemrég járt le a Hamásszal kötött féléves tűzszünet, és azóta a palesztinok több rakétát is kilőttek Izraelre. Izraelben közelegnek a parlamenti választások, és a palesztin kérdésben a lakosság által teszetoszának tekintett Ehud Olmert kormányfő elérkezettnek látta az alkalmat, hogy bebizonyítsa: ő is képes a kemény kéz politikáját alkalmazni.
A másik ok: Washington most azért sem tud határozottan közbeavatkozni, mert interregnum van. Bush elnök már, Obama megválasztott elnök még nincs abban a helyzetben, hogy érdemben lépjen. Ráadásul utóbbiról az hírlik, lényegesen megértőbb a palesztinokkal szemben, mint leköszönő elődje. Nem mintha a Hamász amúgy ártatlan viráglelkek klubja volna. A szervezet ugyan a palesztin választásokat megnyerve, törvényesen került a mostani pozícióba, ám ennek ellenére továbbra sem ismeri el Izrael létezéshez való jogát, amit az izraeli fél jogosan értelmez folyamatos fenyegetésként. Ezért is vezetett be a Nyugattal egyetemben blokádot a teljesen a Hamász uralma alatt álló – így néha csak Hamasztánként emlegetett – Gázai övezettel szemben.
A blokád elsősorban a Hamász választóit sújtja, közel másfél millió palesztin éhezik, mivel még munkába sem engedik ki őket, így az ENSZ szűkös élelmiszersegélyeiből tengődnek. A megoldást Izrael a jelek szerint a Hamász katonai erővel történő felmorzsolásában látja – ám az akció a jelentős civil áldozatok miatt aligha arat nagy népszerűséget az egyszerű palesztinok között, még akkor sem, ha ez a blokád végét jelentheti. A Hamásszal szemben álló, mérsékelt Fatah ugyan átveheti a közigazgatás irányítását, de a békéhez ez még édeskevés. Főleg, mert az Izrael megsemmisítését hirdető fanatikusoknak egy működő gazdasággal rendelkező, élhető palesztin állam megalakulásáig mindig lesz utánpótlása.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.
Persze sejthető volt, hogy kutya nehéz lesz Ukrajnában nem hogy békét, de akár csak fegyverszünetet teremteni – de csak most látszik igazán, mennyire az. Főleg úgy, hogy Európa gyökeresen más módon szeretné elérni, mint Donald Trump.
Emil Boc sokáig nem tért magához a multikulturalitás reklámarcaként vigyorgó városképét orrba vágó ökölcsapástól, és napokon keresztül azon morfondírozott a hirtelen köré épült szorító sarkában, hogy ezt a telitalálatot hogyan magyarázza ki.
A Donald Trump elnökválasztási győzelme nyomán átalakulóban levő világrend kapcsán sokan érezhetik úgy, hogy kicsúszik a lábuk alól a talaj – de kevés ország érezheti annyira intenzíven, mint Románia.