2008. december 29., 16:142008. december 29., 16:14
Hogy Izrael eltökélt, azt a katonai akció hordereje is bizonyítja. Azt viszont, hogy miért épp most, csak részben magyarázza a tény, hogy nemrég járt le a Hamásszal kötött féléves tűzszünet, és azóta a palesztinok több rakétát is kilőttek Izraelre. Izraelben közelegnek a parlamenti választások, és a palesztin kérdésben a lakosság által teszetoszának tekintett Ehud Olmert kormányfő elérkezettnek látta az alkalmat, hogy bebizonyítsa: ő is képes a kemény kéz politikáját alkalmazni.
A másik ok: Washington most azért sem tud határozottan közbeavatkozni, mert interregnum van. Bush elnök már, Obama megválasztott elnök még nincs abban a helyzetben, hogy érdemben lépjen. Ráadásul utóbbiról az hírlik, lényegesen megértőbb a palesztinokkal szemben, mint leköszönő elődje. Nem mintha a Hamász amúgy ártatlan viráglelkek klubja volna. A szervezet ugyan a palesztin választásokat megnyerve, törvényesen került a mostani pozícióba, ám ennek ellenére továbbra sem ismeri el Izrael létezéshez való jogát, amit az izraeli fél jogosan értelmez folyamatos fenyegetésként. Ezért is vezetett be a Nyugattal egyetemben blokádot a teljesen a Hamász uralma alatt álló – így néha csak Hamasztánként emlegetett – Gázai övezettel szemben.
A blokád elsősorban a Hamász választóit sújtja, közel másfél millió palesztin éhezik, mivel még munkába sem engedik ki őket, így az ENSZ szűkös élelmiszersegélyeiből tengődnek. A megoldást Izrael a jelek szerint a Hamász katonai erővel történő felmorzsolásában látja – ám az akció a jelentős civil áldozatok miatt aligha arat nagy népszerűséget az egyszerű palesztinok között, még akkor sem, ha ez a blokád végét jelentheti. A Hamásszal szemben álló, mérsékelt Fatah ugyan átveheti a közigazgatás irányítását, de a békéhez ez még édeskevés. Főleg, mert az Izrael megsemmisítését hirdető fanatikusoknak egy működő gazdasággal rendelkező, élhető palesztin állam megalakulásáig mindig lesz utánpótlása.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.
Látogatottsági adatok