Gyanús március 15.

A ’48-as eszméről, a nemzeti ébredésről, a márciusi ifjakról, a Nemzeti dalról, a Tizenkét pontról kellene most. Hogy miért március 15. a legszentebb ünnepe a magyarnak, akire egy egész világ felnézett 162 évvel ezelőtt, és vett példát haza- és szabadságszeretetből.

Rostás Szabolcs

2010. március 16., 10:442010. március 16., 10:44

De legalább arról, ami gyermekkori olvasmányélmények alapján kitörölhetetlen marad az emlékezetben: a magukat a hívó szóra a birodalom, Európa minden tájáról hazaverekedő magyar huszárokról, elkötelezettségükről. Vagy csak úgy egyszerűen arról, amire igennel válaszolunk, amikor az ötéves nekünk szegezi: apa, mi magyajok vagyunk? Azaz a lényegről.

De nem lehet, még nem. Húsz éve szisztematikus gyanakvás övezi az erdélyi magyart március 15-én: fókuszban másfél millió potenciális revizionista. Ha szobrot akar emelni Kossuthnak, Petőfinek, Bemnek, ha huszáregyenruhát ölt, ha felvonul a piros-fehér-zöld alatt, kokárdát tűz a mellére, akkor olyan nincs, hogy bele ne magyaráznának Nagy-Magyarországot, nosztalgiát, szeparatizmust. Két évtized sem volt elegendő megtanulni, hogy 1848. március 15., illetve 1990. március 19–20. nem egymásból következő eseménysor, és hogy a gyertyás-könyves jogkövetelést nem szabad összemosni a fegyveres küzdelemmel, a „csak” ünnepelni vágyó gyalogmagyart a fekete bomberdzsekit, bakancsot meg barettsapkát hordó, vagánykodó székely gárdistával.

Értelmiségiek bizonygatják, mennyire kedvelik, sőt tisztelik a magyart, elvégre Jonival, Locival rúgták a bőrt a grundon, tinédzserkori szerelmük egyikét Ildikónak, Erikának hívták, nem létezik itt semmiféle konfliktus többségi és kisebbségi között, az egész műbalhét a politikusok szítják az anyanyelvhasználattal, magyar egyetemmel meg autonómiával. Dehogy van itt magyarfóbia, kérem! Aztán mégis a szobortalapzatot, kopjafa tövét, emléktábla oldalát koszorúzók adják az egész napos bréking nyúzt, a magyar legyen büszke román állampolgárságára, de ne magyarkodjon, és természetesen, érezze csak itthon magát – de csakis jó románként. Ha viszont ünnepelni akar, akkor azt tegye meg otthon. Értsd: odaát. Addig is, amíg itthon teszi, rendelni kell mellé rendőrt, sok-sok egyenruhás és civil rendőrt.
Tessék mondani, szabad magyarnak lenni?

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 11., péntek

Kit és hogyan büntessünk a megszorítások miatt?

Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.

Kit és hogyan büntessünk a megszorítások miatt?
2025. július 04., péntek

Legyenek megszorítások, csak mi ússzuk meg!

Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.

Legyenek megszorítások, csak mi ússzuk meg!
2025. június 24., kedd

Hozzá mer nyúlni Bolojan a „szent tehenekhez”?

Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.

Hozzá mer nyúlni Bolojan a „szent tehenekhez”?
2025. június 24., kedd

Meglehet, ez lesz a mi Csernobilunk – A parajdi katasztrófáról a szociológus szemével

A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.

Meglehet, ez lesz a mi Csernobilunk – A parajdi katasztrófáról a szociológus szemével
2025. június 22., vasárnap

Irán dönthet: tárgyal vagy eszkalál

Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.

Irán dönthet: tárgyal vagy eszkalál
Irán dönthet: tárgyal vagy eszkalál
2025. június 22., vasárnap

Irán dönthet: tárgyal vagy eszkalál

2025. június 20., péntek

A kódolt instabilitás kormánya

Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.

A kódolt instabilitás kormánya
A kódolt instabilitás kormánya
2025. június 20., péntek

A kódolt instabilitás kormánya

2025. június 19., csütörtök

Sós szájíz, sótlan felelőtlenség Parajd ügyében

A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.

Sós szájíz, sótlan felelőtlenség Parajd ügyében
2025. június 13., péntek

Nicuşor Dan diplomáciája

Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.

Nicuşor Dan diplomáciája
Nicuşor Dan diplomáciája
2025. június 13., péntek

Nicuşor Dan diplomáciája

2025. június 10., kedd

Ne az adófizető vigye el a balhét a felelőtlen költekezés miatt

A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.

Ne az adófizető vigye el a balhét a felelőtlen költekezés miatt
2025. június 06., péntek

Elsöpör az AUR-hullám?

Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.

Elsöpör az AUR-hullám?
Elsöpör az AUR-hullám?
2025. június 06., péntek

Elsöpör az AUR-hullám?