2010. március 16., 10:442010. március 16., 10:44
De legalább arról, ami gyermekkori olvasmányélmények alapján kitörölhetetlen marad az emlékezetben: a magukat a hívó szóra a birodalom, Európa minden tájáról hazaverekedő magyar huszárokról, elkötelezettségükről. Vagy csak úgy egyszerűen arról, amire igennel válaszolunk, amikor az ötéves nekünk szegezi: apa, mi magyajok vagyunk? Azaz a lényegről.
De nem lehet, még nem. Húsz éve szisztematikus gyanakvás övezi az erdélyi magyart március 15-én: fókuszban másfél millió potenciális revizionista. Ha szobrot akar emelni Kossuthnak, Petőfinek, Bemnek, ha huszáregyenruhát ölt, ha felvonul a piros-fehér-zöld alatt, kokárdát tűz a mellére, akkor olyan nincs, hogy bele ne magyaráznának Nagy-Magyarországot, nosztalgiát, szeparatizmust. Két évtized sem volt elegendő megtanulni, hogy 1848. március 15., illetve 1990. március 19–20. nem egymásból következő eseménysor, és hogy a gyertyás-könyves jogkövetelést nem szabad összemosni a fegyveres küzdelemmel, a „csak” ünnepelni vágyó gyalogmagyart a fekete bomberdzsekit, bakancsot meg barettsapkát hordó, vagánykodó székely gárdistával.
Értelmiségiek bizonygatják, mennyire kedvelik, sőt tisztelik a magyart, elvégre Jonival, Locival rúgták a bőrt a grundon, tinédzserkori szerelmük egyikét Ildikónak, Erikának hívták, nem létezik itt semmiféle konfliktus többségi és kisebbségi között, az egész műbalhét a politikusok szítják az anyanyelvhasználattal, magyar egyetemmel meg autonómiával. Dehogy van itt magyarfóbia, kérem! Aztán mégis a szobortalapzatot, kopjafa tövét, emléktábla oldalát koszorúzók adják az egész napos bréking nyúzt, a magyar legyen büszke román állampolgárságára, de ne magyarkodjon, és természetesen, érezze csak itthon magát – de csakis jó románként. Ha viszont ünnepelni akar, akkor azt tegye meg otthon. Értsd: odaát. Addig is, amíg itthon teszi, rendelni kell mellé rendőrt, sok-sok egyenruhás és civil rendőrt.
Tessék mondani, szabad magyarnak lenni?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.
Persze sejthető volt, hogy kutya nehéz lesz Ukrajnában nem hogy békét, de akár csak fegyverszünetet teremteni – de csak most látszik igazán, mennyire az. Főleg úgy, hogy Európa gyökeresen más módon szeretné elérni, mint Donald Trump.
Emil Boc sokáig nem tért magához a multikulturalitás reklámarcaként vigyorgó városképét orrba vágó ökölcsapástól, és napokon keresztül azon morfondírozott a hirtelen köré épült szorító sarkában, hogy ezt a telitalálatot hogyan magyarázza ki.
Látogatottsági adatok