2010. május 04., 10:322010. május 04., 10:32
A lajstrom szerint például a Lacul Roşu Gyilkos-tó helyett Piros tó, a Banat Bánság helyett Bánat, a Sanatoriu pedig szanatórium helyett Szenátus. (Ez utóbbi persze értelmezhető a bukaresti politikum burkolt bírálataként is). A baj csak az, hogy a lista nem a Showder Klubba készült, hanem azzal a céllal, hogy Nagyvárad polgárai az azon szereplő megnevezéseket tartalmazó utcanévtáblákat szereljenek házaikra. Márpedig a névsor alapján nagyon úgy tűnik, hogy aki a fordítást készítette, az sem románul nem tud, sem magyarul – viszont legalább a várost sem ismeri.
Ezzel persze bizonyára sokan vannak így – ám éppen ezért nem is kísérleteznek az utcanévfordítással. Az igazi felelősség azokat terheli, akik a listát jóváhagyták, és fölengedték a világhálóra. Az ugyanis még a kisebbik baj, hogy saját magukat nevetségessé teszik, ám ezzel a félrefordított kezdeményezéssel az egész város nevetség tárgyává válik – arról nem is beszélve, hogy a kétnyelvűségre vonatkozó, amúgy jogos követeléseket is hiteltelenné teszik. A lista alapján kihelyezett táblákat ugyanis kétnyelvűnek nem lehet nevezni – legfeljebb félnyelvűnek. Vagy félkegyelműnek. Ha már a történelmi utcanevek használatát a románok ellenkezésétől félve nem szorgalmazzák, akkor vehetnék a fáradságot, hogy értelmes emberre bízzák a fordítást. (Bár egyes szászföldi településeken nem jelent gondot a történelmi nevek használata sem).
Ám ha a magát magyar érdekképviseletnek nevező szervezettől csak ilyen színvonalú kezdeményezésekre telik, akkor a magyar nyelv hivatalos használatára vonatkozó követelések tényleg elmehetnek a levesbe. Vagy a Piros tóba, ha úgy tetszik. Amúgy mielőtt valaki azt hinné, hogy kívülállóként szorgalmazom az érintettek felelősségre vonását, közlöm, hogy jómagam is a város polgára vagyok, személyimben lakcímként a Nagyvásár tér, azaz román nevén Piaţa 1 Decembrie szerepel. Illetve, stílszerűen, hogy az illetékesek is értsék: a December 1. piac.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.