2012. április 03., 09:312012. április 03., 09:31
Legutóbb a nagy reformtalálmány, a nulladik osztály hozott lázba szülőket, tanerőket, iskolavezetőket – tulajdonképpen minden konkrét eredmény nélkül. Hisz ugyanúgy nem tud senki semmiféle érdemleges finalitásról, mint az akció beindulta előtt. El kell telnie jó néhány évnek, mire kiderül, mennyit ártott és – esetleg – mennyit használt ez az egész hajcihő. És még javában veri a hullámokat a sok szülői keserűség, amikor máris indul az újabb szökőár: a van is-nincs is iskola elnevezésű össznépi lógászat.
Nem tételezem fel, hogy nem egy egész hadseregnyi ember kap szép pénzeket azért, hogy a minisztériumban és a tanfelügyelőségeken ilyen eszement ötleteken agyaljanak, de annyit mégis elvárnék, hogy legalább egy vagy kettő azt mondaná: álljunk már le, hisz ez őrültség. De hiába reménykedem, magyarázgatják a nagy semmit, hogy ez a van is-nincs is vakáció előtti hét micsoda közösségformáló erővel bír majd, a gyerekek végre kiszabadulnak a zárt légtérből, a monitorok elől – és lesz nagy boldogság: zsákba futás, lepényevés, kötélhúzás, jégaszalás, zabhegyezés, tücsökherélés... vagy amit épp akarnak. Hogy kik? Hát a tanárok, az osztályfőnökök. Helyesebben azok a tanerők, akik mernének valamicskét önállóan is akarni.
De legtöbbje csak várja a felsőbb utasítást. Mert a parancs az parancs. Ha szalonnasütés, akkor szalonnasütés. Vagy múzeumlátogatás. Vagy az utcaseprők magasan képzett irányításával közterület-takarítás. Megpróbálom nem végiggondolni ezt az egészet, és maradok a csendes örvendezésnél, hogy nekem ebben már nem kell részt vennem. Nem kell összevesznem fűvel-fával, mindenekelőtt azokkal a kollégákkal, akik az ordítozásaim alatt csak lapítottak, hogy a folyosón „bevallják”: ők is hasonlóképpen gondolják. Persze. Aztán uccu neki, irány az utcaseprés vagy a zsákba futás.
Nem tudom, megérem-e valaha azt a boldog állapotot, hogy a környezetemben lévő gyerekek mindenféle lelki megnyomorítás nélkül, kedvvel, vidáman mennek reggelente abba az iskolába, ahová a szülők legjobb akaratuk szerint beíratták őket, és minden nap szellemileg gazdagabban térnek onnan haza. Talán ha akadna valaki, aki kellő hangerővel megálljt kiált, esetleg még annyit hozzátéve, hogy fejjel azért sokkal könnyebben menne minden!
Bár a kellemetlen meglepetés több tekintetben is benne volt a pakliban, nem túlzás sokknak nevezni a romániai államfőválasztás vasárnap rendezett első fordulójának eredményét.
Vélhetően sokan értenek egyet azzal, hogy Romániában nagyjából annyi szükség volt arra, hogy 2025-ben újabb, ráadásul megismételt elnökválasztást kelljen tartani, mint egy pornófilm forgatásán az intimitás-koordinátorra.
Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.