2011. március 04., 10:252011. március 04., 10:25
Nos, miután tavaly óta újra a jobboldal adja a főváros első emberét, el is érkezett az idő a tisztogatásra.
Az első jelentős, nem a ballib oldalhoz kötődő személyiség, aki teret kap Budapesten, nem más, mint Elvis Presley. Azt most senki ne kérdezze meg, hogy viszont a nemzeti oldalhoz mégis hogyan kötődik, magyaros hangzású vezetékneve ellenére ugyanis nem a mi nemzetünk fia. Igaz, a hivatalos indoklás szerint tudott rólunk, magyarokról, sőt az 1956-os forradalom után az ország legnépszerűbb tévéműsorában, az Ed Sullivan show-ban egy dalt küldött a forradalmároknak, és – állítólag sikerrel – a magyarok javára való adakozásra szólította az amerikaiakat.
Ez még úgy igazából indoknak kevés lenne, de ne legyünk rosszindulatúak. Hiszen amennyi szocialista és szabad demokrata kötődésű budapesti politikust a közelmúltban előzetes letartóztatásba helyeztek a különböző korrupciós ügyleteik miatt, a Jailhouse Rock (azaz a Börtönrock) akár a főváros himnusza is lehetne, itt tehát fölfedezhető némi aktuálpolitikai kötődés. Ugyanakkor az is egyértelmű, hogy a ballib oldal ideológiai alapon meglehetősen nehezen köthetne bele az Elvis tér ötletébe, legfeljebb feltételül szabhatná, hogy a kölcsönösség jegyében viszont Washingtonban Fenyő Miklósról vagy Komár Lászlóról nevezzenek el közteret. Igaz, a jelenleg politikai zombiként üzemelő SZDSZ máris előjött az ötlettel, hogy szép és jó ember volt Elvis, de előbb mégis az ő szellemi elődjükről, az egyébként nagy tudású, de a Monarchiát és a magyar társadalmat szélsőséges, doktriner liberális szemüvegen keresztül figyelő, így a valóságtól elrugaszkodott elméleteket gyártó „progresszív” Jászi Oszkárról, Károlyi Mihály szellemi mentoráról kellene elnevezni. Őket azonban a Károlyi-szobron kívül senki nem vette komolyan.
Egyébként pedig jobban belegondolva nem is akkora ostobaság ez az Elvis tér. Inkább emiatt beszéljenek a magyarokról Nyugaton, mint a politikai érdekből démonizált médiatörvény miatt. Meg aztán Elvist csak a Királyként emlegeti mindenki. Márpedig az nálunk is bevett szokás, hogy királyokról neveznek el köztereket.
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.