Sőt ezek orvoslására is megfogalmaznak ajánlásokat, amelyek gyakorlatba ültetéseük esetén jelentős elrelépést jelentenének a magyar közösség önazonosságának megőrzése érdekében.
Ugyanakkor azt is meg kell jegyezni, hogy a jelentésben foglaltak szépen hangzanak ugyan, a probléma azonban az, hogy gyakorlatba ültetésük kikényszerítésére jelenleg kevés eszköz áll rendelkezésre.

Amint arról mi is beszámoltunk, a jelentés a magyarellenes politikusi és politikán kívüli megnyilvánulásoktól kezdve a hivatali anyanyelvhasználaton és az anyaneylű oktatás biztosításán, illetve a román nyelv ideken nyelvként való oktatásán át a kommunizmus idején ellopott ingatlanok visszaszolgáltatásának elmulasztásáig és a kétnyelvű település-, valamint utcanévtáblákig számos témát felölel. Sőt nem csupán felsorolja mindezt, hanem azt is megjegyzi: sajnálatos és megdöbbentő, hogy mindezen területeken még mindig nem történt megfelelő előrelépés. Mindezen túlmenően pedig a problémák megoldására is javaslatot tesz – igaz, ez sok esetben csupán abban a megleheten erőtlen megfogalmazésban merül ki, hogy a román hatóságoknak párbeszédet kell kezdeményezniük a magyar közösség képviselőivel a helyzet rendezéséről.

Abban, hogy mindez ilyen tételesen és részletesen szerepelhet a jelentésben, jelentős és elvitathatatan szerepe van a politikai erőknek és a közösségi jogok védelme iránt elkötelezett civil szervezeteinknek, amelyek a hivatalos, a helyzetet a szokásokhoz híven rózsaszínben lefestő hivatalos bukaresti jelentéshez olyan árnyékjelentéseket csatoltak, amelyek a valós helyzetet tárják a világ elé.

Valóban jelentős fegyvertény, hogy újabb nemzetközi dokumentum készült, amely ilyen kimerítően sorolja fel Bukarest teendőit – a kérdés már csak az, lesz-e valamilyen érdemi, a magyar közösségre nézve kedvező hatása.

A Bukarestet kisebbségi ügyekben elmarasztaló jelentésekkel ugyanis lassan már Dunát lehet rekeszteni, az Egyesült Államok külügyminisztériuma szinte évről évre ugyanazokat rója fel a mindenkori román kormánynak az ügyben, ami egyrészt pozitívum, hiszen elmondhatjuk, hogy Washington odafigyel ránk, azonban óriási negatívum, hogy a jelek szerint jóformán semmi sem változik azokban a kérdésekben, amelyeket számon kér.

Jelen pillanatban ugyanis nem sok olyan eszköz van, amellyel kikényszeríthető a kisebbségvédelmi intézkedések betartása. Hiába ratifikált a bukaresti parlament számos kisebbségvédelmi egyezményt, ha azokat legfeljebb csak szelektíven alkalmazza, és ezért semmilyen formában nem kérhető számon, nem szankcionálható.

Amíg nem létezik akár tágabb nemzetközi, akár európai uniós szinten olyan, minden tagállamra kötelező jellegű kisebbségvédelmi joganyag, amelynek a betartását nem csupán szigorúan ellenőrzik, de hatékony mechanizmust is kiépítenek arra, hogy a vonakodó kormányokat rábírják a gyakorlatba ültetésükre, addig az ilyen jelentéseket rajtunk kívül nem sokan veszik komolyan – legkevésbé az illetékes bukaresti fórumokon.