VEZÉRCIKK – Ahogy közeledik az időpont, amikor a magyar választópolgárok ismét eldönthetik, mely politikai erőnek szavaznak bizalmat, hogy további négy évig irányíthassa Magyarországot, úgy merül fel egyre gyakrabban az ellenzéki erők összefogásának témája.
2017. január 16., 22:122017. január 16., 22:12
Az ok egyszerű: a kormányzó Fidesz–KDNP jelen állás szerint – ahogy az elmúlt években folyamatosan – még mindig toronymagasan élen áll a pártfpreferenciákat mutató listákon, így legyőzésére, vagy legalábbis megszorongatására csakis akkor mutatkozhat esély, ha az ellenzéki erők valamilyen formában közösen indulnak.
Mivel azonban a magyarországi politikai berendezkedés nem teszi lehetővé, hogy egy politikai erő az utolsó utáni pillanatig titokban tartsa miniszterelnök-jelöltjének nevét – ahogy az Romániában történt –, hanem az egyik legalapvetőbb fontosságú tényező a kormányfőjelölt személye, a baloldali ellenzék meglehetősen nehéz helyzetben van. Az MSZP és a DK ugyanis eddig nem igazán volt képes olyan képet nyújtani, mintha megújultak volna – előbbiben a megmaradt régi motorosok mellett nehezen találni olyan fiatal, új arcokat, akik képesek lehetnének kirángatni a pártot a szakadékból, utóbbi pedig az elnök Gyurcsány Ferenc ellentmondásos, megosztó személyisége miatt csupán egy szűk, szektaszerű kör támogatását élvezi, amelynek legfőbb jellemzője a Gyurcsány iránti feltétlen áhítat, illetve az Orbán Viktorral szembeni zsigeri gyűlölet.
Az MSZP most megpróbálja azon politikusát előrángatni a cilinderből, aki országos ismertségű ugyan, de nem, vagy kollégáihoz képest jóval kevésbé használódott el az országos pártpolitikában: Botka László szegedi polgármesterről van szó, aki sikeres és viszonylag – legalábbis a többi baloldali politikushoz képest – hitelesnek is tűnik. Az mindenképpen az előnyére szólhat, hogy a szegediek akkor is neki szavaztak bizalmat, amikor más, egykor bevehetetlen MSZP-s fellegvárnak számító városok egymás után választottak kormánypárti elöljárót.
A baloldali összefogás kérdése ugyanakkor nem kevés dilemmát vethet fel. A Gyurcsány-párttal való esetleges szövetkezés ugyanis elidegenítheti a volt miniszterelnökkel torkig levő baloldali szavazókat, a vele való szövetség Botkára is rossz fényt vetne, másrészt pedig a kettős állampolgárságról szóló 2004. decemberi népszavazás előtt a határon túli magyarok ellen folytatott gyűlöletkampány miatt Gyurcsány személye mozgósíthatja a határon túli szavazópolgárokat a baloldali összefogással szemben.
Az alig mérhető támogatottságú kis pártok vélhetően nem sokat hoznának a konyhára, az LMP-t pedig „árulónak” kiáltották ki, amiért pragmatikusan gondolkodva és cselekedve parlamenti támogatást nyújtott a kormányoldalnak az új alkotmánybírák kinevezésekor, ami szintén kérdésessé teszi egy „egységfront” kialakulását.
Főleg úgy, hogy a magyar politikai szféra háromosztatú, hiszen ott van a hol második, hol harmadik legnagyobb támogatottsággal rendelkező Jobbik, amely most, az eredeti, szélsőjobb elemeket hordozó „radikális” eszméknek hátat fordítva sokat veszített ugyan a népszerűségéből, de nélküle igencsak kétes lenne egy kormánybuktatást célzó ellenzéki összefogás sikere. Márpedig jelenleg úgy tűnik, nincs az a cukiságkampány, ami képes lenne Vona Gábor pártelnök maradék hitelének a megtartására, ha a kötelező kvótákról szóló alkotmánymódosítás bojkottja után most még össze is fogna az eddig folyamatosan szidott és kárhoztatott baloldallal csak azért, hogy egy jobbközép kormányt megbuktasson.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.
Megnyugtató válaszok, lehetséges megoldások helyett egyre több a kérdőjel Parajdon azóta, hogy az évtizedek óta nem tapasztalt vízhozammal megáradt Korond-patak május utolsó napjaiban teljesen megtöltötte a sóbányát.
szóljon hozzá!