Abba pedig belegondolni is rossz, hogy mondjuk egy indiai riksás egész napi munkájával annyi pénzt keres, hogy mindössze két kistányérnyi, jóval kevesebb mint fél kiló főtt rizst vásárolhat. Az átlag romániai – felmérések szerint leginkább városlakókról van szó – pedig lazán elpazarol naponta fél kilogrammnyi táplálékot.

A falvakban még hagyományos módszerekkel hasznosítják a háztartásokban megmaradt élelmiszereket, például megetetik a háziállatokkal, de komposzt is készülhet belőle. Az egyre városiasodó rétegek ezzel szemben tonnányi élelmiszert áldoznak fel rendszeresen a jólléti társadalom oltárán, miközben sokan nem veszik észre, hogy a kidobott élelem kidobott pénzt, környezetszennyezést, ugyanakkor a fogyasztói mentalitás „hizlalását” jelenti. Abba sem kellemes belegondolni, amit egy friss hazai felmérés eredményei húznak alá: jövedelmünk átlag 40 százalékát élelmiszerre költjük, ennek a mennyiségnek pedig mintegy 40 százaléka a kukában köt ki. Száraz kenyér, megromlott gyümölcs és tejtermék és a többi.

Tájainkon a világháborúk óta nem volt igazi, húsba vágó gond az élelmiszerhiány. Tulajdonképpen a kommunizmus évtizedei alatt sem, amikor bár jegyre, sorban állással, de azért hozzájutottak az emberek a napi betevő falathoz, és nem éheztek a szó szoros értelmében. Manapság a legkülönfélébb harapnivalók, luxusnak is tekinthető finomságok széles skálája közül válogathatunk folyamatosan, évszaktól függetlenül. És nemcsak idényzöldségek, -gyümölcsök kínálkoznak a boltok polcain: januárban is árulnak paradicsomot, paprikát, áprilisban is frissnek tűnő almát.

A növekvő életszínvonal nemcsak a megvásárolt tápanyagok mennyiségén, de a milyenségén is megmutatkozik: egyre több húsfélét, tejterméket, friss – nem is a tájainkon megtermő, hanem messze földön éretlenül leszedett, akár hajókon Európába érkező – gyümölcsöt, zöldséget fogyasztunk. Sok eledelféle gyorsan és könnyen romlik, főleg, ha nem megfelelő helyen, hőmérsékleten vagy csomagolásban tároljuk. Ezért is nagyfokú a pazarlás, na meg amiatt is, hogy gyakorta nem tervezünk előre, nem vagyunk körültekintőek. A rohanó életmód ugyanis nem tolerálja a gondos, kiszámított tervezést, sietve, ad hoc vásárolunk. Közben meg tele van szemfényvesztő, csábító marketinges akciókkal, ajánlatokkal a piac, ezek hatására nyilván több eledelt veszünk, mint amire szükségünk van, vagy amit belátható időn belül el tudnánk fogyasztani. Így a tékozláshoz nemcsak a bőséges kínálat, hanem a reklámok vonzereje is jelentősen hozzájárul.

A túlfogyasztás és pazarlás pedig nemcsak költség szempontjából előnytelen, de környezetromboló is; elég, ha csak azt vesszük figyelembe, mennyi vízre van szükség a különféle élelmiszerek előállításához. Aminek ilyenformán jó részét kidobjuk. De az el nem fogyasztott eledellel együtt talán kukába dobjuk a körültekintést, az okos tervezést, a takarékosságot, és igen, a környezet védelmének egyik lehetséges módját is.