Fiam, maga kifogta Dél-Amerikát – hangzik a Heaven Street Seven együttes egyik slágerének refrénje. És valóban: a dél-afrikai világbajnokságon nagyon kifogta dél-amerikai ellenfelét az összes európai, afrikai és ázsiai nagy- és kiscsapat.
2010. június 22., 11:502010. június 22., 11:50
Miközben ugyanis Európa hagyományos futballnemzetei egy szerény, egygólos győzelemért vagy a döntetlenért is úgy küzdenek, mint az egyszeri proli a leárazott LCD-tévéért a pláza elektronikaicikk-osztályán, Latin-Amerika száguld, mint annó Simón Bolivár a spanyol gyarmattartók ellen.
Még a papírforma-eredményeket is csak Dél-Amerika tudta szállítani (az Európa becsületét védő hollandokon és portugálokon kívül): Argentína a vébé hangulatába még nem belerázódva, csupán egy góllal verte meg Nigériát, de aztán Dél-Koreának már emlékezetes meccsen mutatta meg, milyen a gaucho virtus. Brazília pedig meglehetősen szokatlan stílusban, inkább a védelemre bízva a meccs terheinek oroszlánrészét, de aztán a támadósor villanásai révén biztosította be a sima győzelmet Észak-Korea és Elefántcsontpart ellen.
De ha már a nagyok hozták, amit kellett, akkor a második vonal sem szégyenkezhet: Paraguay a címvédő olaszokkal játszott az utóbbiak számára megalázó döntetlent, a szintén latin-amerikai mexikóiak pedig a legutóbbi vébéezüstérmes franciákat gondolkodtatták el azon, hogy a labdarúgó-pályafutás helyett lassan talán célszerűbb lenne megfontolni, hogy átnyergeljenek a kevesebb nemzetközi figyelmet hozó, de annál több sikerrel kecsegtető csigagyűjtő-kisiparosi szakmába. Uruguay és Chile meg csöndben, a nagyok árnyékában szintén hozta a kötelezőt.
És akkor az obligát kérdés: miért van az, hogy Európa eddig csupán annyira bírt kemény lenni, hogy a harmatos liliomszál hozzá képest maga a dühöngő bika? A válasz: fogalmunk sincs. Nem vagyunk a labdarúgás hivatásos „megmondóemberei”, csak egyszerű szurkolók, akik azt látják, hogy az öreg kontinens eddigi nagyágyúi sorozatosan sülnek be, miközben az óceánon túliak menetelnek. Hogy ennek az az oka, hogy az európai válogatottak állománya kiöregedőben van, vagy csak egyszerűen unják a hajtást, és eszük ágában sincs a holtidényben holmi nemzeti vagy kontinentális büszkeség érdekében agyon rúgatni magukat, amikor egy-két hónapon belül kezdődnek a topbajnokságok, ahol anyagilag is megéri játszani, fogalmunk sincs. Csak annyit tudunk: egyre jobban szeretjük az őszinte dél-amerikai focit, amely még akkor is hajtósabb és látványosabb, ha a védekezésre és a kontrákra épít.
Éppen ezért ígérkezik emlékezetesnek a négy év múlva Brazíliában megrendezendő világbajnokság. Nem mintha ott jobb lenne a szervezés vagy a közbiztonság, mint Dél-Afrikában, hanem azért, mert ott az emberek imádják, értékelik és kikövetelik a jó focit. No és nem utolsósorban azért is, mert ott a FIFA által olyannyira óvott nemzeti hagyományt nem a pocakosodó sowetói buszsofőrök artikulátlan vuvuzelakoncertje jelenti, hanem a lenge öltözetű, párductestű lányok vad szambatánca.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.