2010. június 18., 10:172010. június 18., 10:17
Mármint olyan körülmények között, hogy az ország két évtizede úgy döntött, nem kér tovább abból rendszerből, amely a nemzetet egy beteg ideológia nevében mesterségesen osztályokra osztja, majd ezen osztályok közül azokat, amelyek nem tetszenek neki, kiirtja, vagyonukat pedig a „társadalmi igazságosság” jegyében egyszerűen ellopja, a javak egy részét elherdálja, a többi részébe pedig beleülnek a vezetők, akik számára az ideológia előrébb való, mint a józan ész, ezért sikeresen romba döntik az országot. A gond csak az, a rendszerváltás után a rendszer irányítóinak idősebb generációja visszavonult ugyan, de gondtalanul élvezhette nyugdíját és a lopott vagyont, fiatalabb generációja pedig nyugodtan politizálhatott tovább a kommunizmusnál valamiért szalonképesebbnek tekintett szociáldemokrácia lelkes hirdetőjeként. Mindez arról jutott eszembe, hogy kiderült: Biszku Béla, Kádár János egykori belügyminisztere, aki személyesen felelős az 1956 utáni kivégzésekért, ma is gondtalanul él rózsadombi villájában, és még ő hivatkozik személyiségi jogaira, amikor valakik dokumentumfilmben akarják a világ elé tárni az általa elkövetett bűnöket. A legszebb az, hogy a volt kommunista tábor mindegyik országának megvannak a maga biszkui, akik büntetlenül élvezhetik dicstelen pályafutásuk gyümölcseit, mivel a rendszerváltást követően az új hatalom nem úgy járt el velük szemben, ahogy 1945 után ők jártak el az előző, legitim rendszer képviselőivel, akiket vagy kiirtottak, vagy elüldöztek. Most persze nem azt szeretném, hogy ugyanúgy bánjanak velük, mint azon idős emberekkel, akiket a kíméletlen bosszúvágy jegyében még hatvanöt év után is levadásznak. Elég, ha mindegyiket felkutatják, és – például dokumentumfilmekben – a nyilvánosság elé tárják, amit elkövetett. Hogy végre mindenkiben tudatosuljon: a kettős mérce gyakorlatát el kell felejteni. A kommunizmust nem lehet semmivel sem elfogadhatóbb rendszernek tekinteni a nácizmusnál csak azért, mert egyes mai „mértékadó körök” fiatal korában, ’68-ban trendi volt marxistának vagy maoistának lenni.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.