Balogh Levente

Balogh Levente

Az összefogás és a cél

2020. november 06., 20:432020. november 06., 20:43

Némileg talán kissé meglepő, hogy az RMDSZ-nek és az EMNP és az MPP összefogása nyomán létrejött Erdélyi Magyar Szövetségnek (EMSZ) viszonylag rövid idő alatt sikerült nyélbe ütnie a megállapodást, amely a két szervezet együttműködését rögzíti a vélhetően december elején megtartandó parlamenti választáson.

A szeptember végi önkormányzati megmérettetés után ugyanis relatíve nem sok idő telt el addig, amíg a két rivális szövetség vezetői megállapodásra jutottak, és ellátták kézjegyükkel a dokumentumot. Ugyanakkor a megállapodás ténye már kevéssé meglepő, az ugyanis a jelenlegi helyzetben mindkét oldalnak elemi érdeke.

Az EMSZ számára egyértelműen ez az egyetlen lehetőség, hogy bekerüljön az országos nagypolitikába: a szervezet kis ráhagyással épphogy meg tudta ismételni az őt alkotó két párt négy évvel ezelőtti eredményét, vagyis az RMDSZ „ellenzéke” számára az összefogás sem igazán hozta meg az áttörést. A két pártnak sikerült most is mozgósítania az elkötelezett törzsszavazóit – már vélhetően azok kivételével, akik nem csupán az RMDSZ-re, hanem a tandem másik tagjára sem lennének hajlandóak voksolni –, de az önkormányzati választáson elért eredmény alapján kevés olyan polgárt tudtak megszólítani, aki eddig nem szavazott sem az RMDSZ-re, sem a tulipános szövetség alternatíváját kínáló oldalra.

Ugyanakkor az RMDSZ számára sem tét nélküli az együttműködés. Bár az önkormányzati választásokon a magyar szervezetekre leadott voksok elsöprő többségét sikerült begyűjtenie, országos szinten pedig a leadott szavazatok valamivel több, mint öt százalékát szerezte meg – aminek a parlamenti választások szempontjából van igazán jelentősége, itt csak szimbolikus –, a szervezet vezetői sem igazán dőlhetnek hátra. A parlamenti választások ugyanis más mozgósítási stratégiát, illetve más célokat, jelszavakat követelnek, és nagyon sok múlik azon, hogy a román pártok milyen mértékben képesek mozgósítani a szavazóikat.

Ilyen körülmények között nem javallott a véletlenre bízni a parlamenti küszöb elérését, annak érdekében minden egyes potenciális szavazót mozgósítani kell. Ha pedig ez annak árán érhető el, hogy ismét csak átengednek két befutó helyet az RMDSZ jelöltlistáján, akkor ezt az árat fizetik meg érte. Az 5 százalékos eredmény alatti alternatív küszöb ugyanis legfeljebb jól hangzik, de sokat nem lehet vele kezdeni. Mert hát mire lenne jó egy, a jelenlegi felénél is kisebb RMDSZ-frakció, amikor az elmúlt négy évben még a magyarság számarányát nagyjából leképező számú képviselővel és szenátorral sem igazán, vagy csak alig tudtak beleszólni a lényeges ügyekbe? Persze egyértelmű, hogy ebben az összefogásban ki az erősebb fél, azonban a magyar parlamenti képviselet megőrzéséhez most létfontosságúak lehetnek a kisebbik erő által mozgósítható szavazók voksai is.

Mindazonáltal vannak kérdések is. Bihar megyében például jól meg kell indokolnia mindkét félnek, hogy az eddig az RMDSZ-szel nem szimpatizáló magyar szavazópolgároknak miért kellene egy olyan RMDSZ-es megyei listára szavazniuk, amelyen ugyanazok az arcok szerepelnek, akik nagymértékben felelősek azért, hogy a megyében ennyire háttérbe szorult a magyar közösség. És nem vennénk rá mérget, hogy könnyű dolguk lesz. Persze az összefogás és az arról szóló megállapodás nem öncél, az ahhoz szükséges, hogy nagyobb eséllyel sikerüljön bevinni a román köztudatba a magyar közösség jogos igényeit, és amennyiben lehetséges, legalább részben teljesíteni is őket.

A sajátos magyar oktatási igények megfogalmazása éppolyan fontos, mint az, hogy az egész magyar közösségnek járó állami támogatásokat ne tekintsék szabadon felhasználható párttámogatásnak. Mint ahogy végre arra is lehetőség adódik, hogy ha már megvan a teljesnek nevezhető összefogás, az összes érintett párt és szervezet legjobb szakértőinek bevonásával végre fésüljék össze a többféle autonómiakoncepciót, hogy egyetlen, minden magyar politikai és civil szervezet által képviselt autonómiatervezet legyen. Amely egyaránt kitér a Székelyföld, a Partium és a szórvány igényeire is, és egységesen képviselhető a román állam intézményeivel szemben.

És mivel az összefogás nem öncél – bár önmagában véve is méltányolandó előrelépés –, a jobb eredmény érdekében a kampányban sem árt, ha nem csupán magát az összefogás tényét szajkózzák az érintettek. Hanem azt is, hogy mit szándékoznak elérni vele, milyen haszna lesz az erdélyi, partiumi és bánsági magyar közösség tagjainak abból, ha – akár több ciklus óta tartó ellenszenvükön is túllépve – úgy döntenek: a választás napján leszavaznak a tulipános logó alatt futó összefogáslistára.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezt olvasta?

Balogh Levente

Balogh Levente

Nicuşor Dan diplomáciája

Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Ne az adófizető vigye el a balhét a felelőtlen költekezés miatt

A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.

Balogh Levente

Balogh Levente

Elsöpör az AUR-hullám?

Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.

Gazda Árpád

Gazda Árpád

Huszárok a sós vízben

1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Parajd, a működésképtelen Románia és az újratervezés

Megnyugtató válaszok, lehetséges megoldások helyett egyre több a kérdőjel Parajdon azóta, hogy az évtizedek óta nem tapasztalt vízhozammal megáradt Korond-patak május utolsó napjaiban teljesen megtöltötte a sóbányát.

Balogh Levente

Balogh Levente

Georgescu megy, de a „dzsordzseszkizmus” marad

Vége a fél éve tartó elnökválasztási mizériának, a legnagyobb mumus, Călin Georgescu bejelentette a visszavonulását a politikától, miután Nicușor Dan nyerte a megismételt elnökválasztást – úgy tűnhet, Romániában helyreállt a rend.

Balogh Levente

Balogh Levente

Nicușor Dan, Románia és a magyarok

Miközben Nicușor Dan választási győzelme kedvező fejlemény a magyarok számára, hiszen sikerült elkerülni, hogy az országnak szélsőjobboldali, magyargyűlölő elnöke legyen, azért olyan sok okunk még sincs az önfeledt ünneplésre.