Hiszen ha a sorsdöntő mérkőzésen még a csapat egyik legrutinosabb, legjobban jegyzett, a német első osztályban többször is a legjobb kapusok közé sorolt tagja is ekkora hibát vét, akkor ennyi volt.

Ez a generáció azonban már nem az a generáció. Ez a magyar válogatott már nem az a magyar válogatott, amely akár egy korán bekapott góltól összeomlik, akár a mérkőzés utolsó perceire enged ki úgy, hogy végül az utolsó száz méteren szalad bele a vereségbe. Az izlandiakat egyre jobban a kapujuk elé szorító, a saját tizenhatosuk előtt pedig önfeláldozóan védekező magyarok az utolsó pillanatokig keményen küzdve a végére nem csupán a hosszabbítást érő egyenlítő gólt hozták össze, de Szoboszlai klasszis egyéni akciója nyomán végül okafogyottá tették a hosszabbítást is, kiharcolva az Eb-szereplést.

A mostani siker azt jelzi, hogy az elbukott világbajnoki szereplés ellenére a magyar labdarúgás képes legalábbis ugyanazon a szinten teljesíteni, mint a legutóbbi Eb-t megelőzően, illetve magán a kontinensviadalon. Hiszen ahogy öt évvel ezelőtt, most is pótselejtezőn sikerült kiharcolni a kijutást, még ha megváltozott szabályok mellett is.

Sőt annak is vannak jelei, hogy nem csupán a szintet sikerült tartani, hanem azóta erősödött is a magyar labdarúgás. Az elmúlt évek egyre több tudatos fejlesztése lassan-lassan eredményeket is hoz, az európai élvonalban stabilan jól teljesítő Gulácsi és Orbán mellé Szoboszlai Dominik is felsorakozott, sőt akár arra is esélye van, hogy túlszárnyalja őket. Nem könnyű felidézni, mikor volt a magyar labdarúgásnak olyan ígéretes, fiatal tehetsége, aki egymaga képes eldönteni egy óriási téttel bíró mérkőzést, és a hírek szerint Európa topcsapatai közül jó néhány érdeklődik iránta.

Persze nem lehet kihagyni Marco Rossi szövetségi kapitányt sem – az olasz szakember a Dárdai Pál és Bernd Storck által kidolgozott alapokra olyan csapatot épített fel, amely egyre pontosabban működő gépezetként funkcionál. Ennek a jele a Nemzetek Ligájában a szerbek ellen vasárnap este elért 1-1-es döntetlen is – csupán néhány nappal az izlandiak elleni győzelem után a jóval erősebbnek számító délszlávok ellen is sikerült egyenlíteni, életben tartva a feljutási esélyeket.

És hogy mi haszna mindennek? Vannak ugyanis, akik egyes politikusok hobbijának, fölöslegesen kidobott pénznek nevezik a labdarúgásra költött pénzt. Pedig amellett, hogy az infrastruktúra fejlesztésével és az akadémiák támogatásával egyre több fiatalt irányítanak a sport felé, a magyar sport, azon belül pedig kiemelten a magyar foci sikerei – fanyalgók ide, politikai-ideológiai alapokon álló ellendrukkerek oda – a nemzeti önérzetet és összetartozást is erősítik. Ahogy Szalai Ádám mondta az izlandiak elleni győztes meccs után: a válogatott sikere hozzájárulhat ahhoz, hogy legalább elviselhetőbb legyen a járvány miatti bezártság.

Ráadásul a válogatott vagy a magyar klubcsapatok nemzetközi porondon elért jó eredményei amolyan országbrandépítő tényezőnek is számítanak. Ahogy mondani szokás, hozzájárulhatnak a magyar „soft power”, azaz a puha hatalom építéséhez, az ország és a nemzet ismertté tételéhez, abban, hogy pozitív kép alakuljon ki a magyarokról a világban.

Négy évvel ezelőtt szinte leírhatatlan élmény volt például a nagyváradi Szent László téren felállított óriáskivetítő előtt több ezer helyi, a magyar válogatott mezét viselő, piros-fehér-zöldre festett arcú szurkolóval a Himnuszt énekelni, szurkolni Geráéknak, és együtt ünnepelni a gólokat, a továbbjutást. A magyarok szurkolását a románok jó része is némi irigységgel vegyes érdeklődéssel figyelte – hiszen a román nemzeti tizenegy nem szerepelt túl jól az Eb-n –, és sokan szóltak elismerősen a magyarok teljesítményéről.

Életre szóló élmény marad, amikor a portugálok utáni 3-3-as, csoportelsőséget érő döntetlen után a váradi Fekete Sas Palota előtt álló kivetítő mellett Magyarország feliratú szurkolói pólómban álltam, majd egyszer csak odalépett hozzám egy román férfi, és gratulált a teljesítményhez – mintha bizony én is a pályán játszva járultam volna hozzá a sikerhez, nem csupán azzal, hogy Kárpát-medence-szerte több millió magyarral együtt szurkolva 12. játékosként, közösen „fújtuk be” a csapatot a nyolcaddöntőbe.

Remélhetőleg az újabb Eb-szerepléssel, és egy esetleges tisztes helytállással a világ- és Európa-bajnoki címvédőt, illetve a németeket is felvonultató „halálcsoportban” minél több hasonló gesztust kell még „elszenvednünk”.