Molnár Judit

2017. augusztus 14., 11:16

Az ajándék ló fogai

Csak a kis színes hírek sorát gazdagította, nem rengetett eget-földet, az egyszeri bejátszás mégis jól felvidított: a fővárosi főpolgármester asszonyság, dicséretes előrelátással kieszelte, hogy ne az újabb választási kampányában kezdjen el majd kapkodva ígérgetni össze-vissza, hanem biztosítsa be már most az akkori sikerét.

Mégpedig nem is akárhogy, hanem biciklivásárlási utalványokkal! Ez igen! Végre egy valódi friss szellem a főváros élén, nemcsak mindig a sör- és miccsosztás, amitől már gondolom, ha megcsömörleni nem is, de kezdenek felpuffadni a minden alamizsnát szorgalmasan megrohamozó bukarestiek és – legyünk őszinték – az ország sok más vidékén élők is.

Első látásra azt hittem, előre futottam, vagy nagyon leragadtam a naptárban és csak érzéki csalódásból érzem a sivatagi hőfokokat, hisz tulajdonképpen egy jó kis farsangi tréfasorral szórakoztatják a tévéadók a jónépet. Tülekedtek az utalványokért, szorgalmasan készítették a várakozó-, elő- és végslistákat, mint hajdanám, amikor futótűzként terjedt a lakónegyedekben, hogy valamit szállítanak a közeli boltba, nem tudni mit, de nem is érdekes, akármi jól jön, úgyhogy uzsgyi, gyorsan beállni az üzlet mögötti kisablak elé, ahonnan majd kiadogatják az égi mannaszerű ezt-azt, amazt. De csakis annak, aki ott áll és nem átall harciasan könyökölni.

Tehát azokat a régi jeleneteket láttam viszont most, amikor az úgynevezett szép korúak elözönlötték a bicikliosztó helyeket. A  viccesebb riporterek kiszúrtak egy-egy nénit vagy bácsit, és arról faggatták, merre lesz majd nekik az első bringatúra. Ötöltek-hatoltak szegények, és még mindig nem érezték, milyen megalázó helyzetbe sodorta őket önnön kapzsiságuk.

A baj akkor kezdődött, amikor kiderült, az utalvány szigorúan 500 lejre szól, márpedig egy márkásabb vagy pofásabb kétkerekű legalább 150–200 lejjel kerül többe. Amit saját zsebükből kellene előhalászni. Na azt már nem! Hogy biciklire a drága pénzt?! Még csak az kéne! Zajongtak, háborogtak, végül bezárt a bazár és azt mondták nekik, majd máskor folytatják a listázást, illetve az utalványosztást. Nem nagyon akaródzott elmenniük, tovább hangoskodtak, kavarták a hangulatot.

Lehet, némelyiküknek eszébe jutott, de a tévéközvetítésből nem jött át a tanulság: ajándék lónak soha ne nézd a fogát! Vagy elfogadja valaki, vagy nem! És azt sem kérdezte senki, miért is lehetnek ők holmi szociokísérlet szenvedő alanyai?! Utóvégre nem fehéregerek, nem kisnyulak, nem is tengerimalacok! Csak egyszerű szavazópolgárok!

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
0 HOZZÁSZÓLÁS
Kiss Judit 2019. július 18., csütörtök

Álbetegek, igazi érdekek

Hogy miként lehetne bár részben megszabadítani a romániai egészségügyet a rendszert sűrűn behálózó korrupciótól, nevezetesen a csúszópénzek gyakorlatától, annak csak a Jóisten a megmondhatója.

Pataky István 2019. július 17., szerda

Dăncilă áll az ellenzék rendelkezésére

Észrevették, hogy Viorica Dăncilă már nem analfabéta? A „vörös pestis”, amely állítólag megfertőzte az országot, hirtelen eltűnt.

Balogh Levente 2019. július 16., kedd

Szélsőségesek nélküli szélsőségesség

Románia példaértékű lehet más országok számára, hiszen itt nincsenek a parlamentben szélsőséges pártok – hangzik el gyakran az öntömjénező kijelentés bukaresti illetékesek részéről.

Makkay József 2019. július 15., hétfő

Szakmatanulás helyett bukott érettségizők

Egy kisvendéglőben a „pincér” nemrég nyakamba öntötte a levest. Annyira ügyetlenül mozgott, hogy messziről láttam, nincs sok köze a szakmához. Miután az első döbbenetből felocsúdtam, az éppen benn tartózkodó étteremtulajdonossal sikerült tisztáznunk a helyzetet.

Balogh Levente 2019. július 12., péntek

Román konfliktusrendezés provokációval

Úgy tűnik, a legendás román diplomácia új eszközzel kísérletezik a Magyarországgal fennálló évszázados nemzetközi konfliktusok „rendezésére”: a folyamatos és arcátlan provokációval.

Pataky István 2019. július 10., szerda

Közép-kelet-európaiak román kakukktojással

Az már most nyilvánvaló, hogy az Európai Unió évek óta súlyosbodó válsága nem az elkövetkező öt évben fog megoldódni. Az intézmények élére jelölt személyek, de a kiválasztás módja körül kialakult hangos viták sem jeleznek pozitív változást. 

Kiss Judit 2019. július 09., kedd

Hogyan magyarázzuk a bizonyítványunk?

Ismét itt a július eleji, az érettségi jegyében telő időszak vége: ez az az évről évre visszatérő periódus, amikor széltében-hosszában magyarázzák, magyarázzuk a bizonyítványt.

Bálint Eszter 2019. július 08., hétfő

Mindennapi bizonytalanságaink

Egyik kezével ad, a másikkal elvesz – továbbra is ez jellemzi a leginkább a román szociálliberális kormány ténykedését. No, persze a kapkodás mellett, amivel hol voksok reményében adakozni, hol meg elvenni próbál a polgároktól, hogy legyen miből fedeznie az adakozást.

Balogh Levente 2019. július 05., péntek

Az elfogadható kompromisszum

Az adott erőviszonyok és lehetőségek mellett nemigen lehetett volna jobb megoldást találni az EB elnöki tisztségének betöltésére a konzervatív Ursula von der Leyen német védelmi miniszternél, legalábbis magyar, illetve közép-európai szempontból.

Kiss Judit 2019. július 04., csütörtök

Mielőtt megfojtana a műanyaghulladék

Nagyfokú naivitás lenne elvárni, hogy gördülékenyen, az előírásoknak megfelelően működjenek sokakat érintő folyamatok Romániában. Nálunk ugyanis távolról sem lehet karikacsapáshoz hasonlítani azt, ahogy nyögvenyelősen, kínlódva próbálunk felzárkózni uniós elvárásokhoz.

Vélemény
Kiss Judit: Álbetegek, igazi érdekek

Hogy miként lehetne bár részben megszabadítani a romániai egészségügyet a rendszert sűrűn behálózó ...

Pataky István: Dăncilă áll az ellenzék rendelkezésére

Észrevették, hogy Viorica Dăncilă már nem analfabéta? A „vörös pestis”, amely állítólag ...

Balogh Levente: Szélsőségesek nélküli szélsőségesség

Románia példaértékű lehet más országok számára, hiszen itt nincsenek a parlamentben szélsőséges ...