Fotó: MTI/Kovács Tamás
A magyar válogatott derekas, kitartó küzdelem után alulmaradt a Nemzetek Ligája olaszok elleni mérkőzésén, de biztos továbbjutóként így is győztes. Győztes, mert állta a sarat az olaszok pontos passzai, Donnarumma briliáns védései ellenére is, és mert több millió magyarnak újra reményt adott.
2022. szeptember 27., 10:242022. szeptember 27., 10:24
2022. szeptember 27., 10:422022. szeptember 27., 10:42
Hétfő este ismét tízezrek vonultak Budapest utcáin a Puskás Aréna piros-fehér-zölden megvilágított épülete felé, tízezrek skandálták a Ria, ria, Hungáriát, kenték be arcukat, vették fel a válogatott mezt. Legutóbb 2021-ben, az Európa-bajnokság idején lehetett ezt érezni, átélni a magyar fővárosban, a portugálok és a franciák elleni mérkőzéseken. Most a tét nem volt akkora – bár a csoportkör megnyerésében reménykedtünk, a biztos bentmaradás tudatában a szurkolókban is volt valamiféle nyugalom.
Most is, akárcsak annak idején, már délben megteltek a kocsmák, vonatokkal és buszokkal érkeztek szurkolók Budapestre, szlovák, szlovén, román csapatok mezeit viselő emberek – lehetett látni a pozsonyi Slovan, a kolozsvári CFR és az NK Celje pólójában feszítő drukkereket is – együtt várták az esti csodát.
Az újságírók is kitalálták már a szalagcímeket – arra az esetre, ha nyerünk. Bár tény, hogy az Európa-bajnok olasz csapattól senki nem számított túl sok jóra, akkor sem, ha az elmúlt hónapokban a magyar válogatott megmutatta, hogy számára semmi sem lehetetlen, hisz Angliát és Németországot is legyőzte. Egy nemzetként reménykedtünk.
A több tízezer szurkoló már órákkal a meccs előtt megtöltötte a város utcáit, beözönlött a stadionba, s tették ezt meglepően civilizáltan, feszült izgalommal reménykedve. Persze volt kiabálás, füst és fények, de minden az elfogadható kereteken belül – a tömeget kísérő, felvigyázó, terelgető rendőrök is meglepően elnézőek voltak, és a stadionba való beléptetés is szokatlanul lazán zajlott. A civilizáltság ékes példája volt az is, amikor az arénában helyett foglaló közönség állva tapsolta meg az olasz himnuszt, amit a magasztos közösen éneklés, a magyar himnusz követett, amikor mindenki libabőrös lett.
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Az igencsak izgalmas kezdésen, a néhány szívrohamközeli állapoton túl a meccs olyan volt, mint minden labdarúgó-mérkőzés: aki pár hónapja még dicsérte Ádám Martin, az most szidta, akadt, aki Szoboszlait anyázta, más az olaszokat. Talán csak egy valaki volt, aki nem kapott kritikát: Szalai Ádám, aki utoljára lépett pályára a magyar válogatott játékosaként, csapatkapitányaként, és aki a meccs végén úgy búcsúzott – egyszerre elköszönve és lelkesítve –, hogy a legszúrósabb szívű szurkolót is elérzékenyítette.
És bár egy nehéz, munkás és küzdelmes második félidő után egyértelművé vált, hogy a magyar válogatott kikapott, az igazi csodát a játékidő utáni percek mutatták meg. Azok a percek, amikor ugyanaz a több tízezer szurkoló, aki a meccs alatt hol bénának, hol lassúnak titulálta saját válogatottja játékosait, a vereség ellenére is állva tapsolt, éljenzett, köszönetet mondott; kifejezte, hogy az elmúlt évek visszaadták a magyar futballba vetett hitet. A mérkőzés után nem csalódott, nem szomorú szurkolók vonultak a főváros utcáin, hanem olyan emberek, akik legyintettek: ez most nem volt a legjobb, de lehet még sokkal jobb. Ezt a hitet nem csak Marco Rossi, nem csak a mostani válogatott adta, hanem a közelmúlt közös szurkolásai is, amikor egy nemzetként izgulhattunk, örülhettünk, szomorkodhattunk, hogy egyáltalán volt miért.
És reméljük, hogy még sokáig, sokszor lesz miért.
Nem a fősodratú pártokkal szembeni elégedetlenség és bizalmatlanság, hanem a TikTok közösségi alkalmazás a felelős azért, hogy a fiatalok körében a legnépszerűbb párt az AUR – legalábbis maguk a fősodratú pártok ezt szeretnék elhitetni a nyilvánossággal.
A kérdés az, képesek-e a bihari magyar pártok, politikusok a polgárokkal közösen valamilyen érdemi együtt gondolkodásra egy közös, reális és hiteles magyar jövőkép kialakítása érdekében – írtam a Krónika vezércikkében négy éve.
Nem tudok olyan egészségügyi miniszterről Romániában, akit ne szidtak volna azért, hogy az állami ellátórendszernek nem jut elegendő forrás. Miközben a magánegészségügy számít sikertörténetnek. Ezzel viszont az a gond, hogy sokak számára megfizethetetlen.
Ez is megvolt: Oroszország polgárai az összes rendelkezésre álló Vlagyimir Putyin közül megválasztották Vlagyimir Putyint.
Sajtónk mostanság keveset foglalkozik a magyar nyelvhasználat kérdésével Erdélyben. Többéves fellángolás után – amikor politikusaink lobbizása mellett több civil szervezet is a magyar nyelvhasználatért kardoskodott –, mára a történet elcsendesedett.
Sokféleképpen címkézik a kort, amiben élünk. A 21. század első három évtizedét jellemzik az információrobbanás, az újmédia idejeként, a technológia fejlődésének soha nem látott iramú felgyorsulásaként.
Vajon megtörténhet, hogy Klaus Iohannis a NATO főtitkára lesz, ráadásul magyar támogatással? Jelen állás szerint akár még ez is bekövetkezhet, bár a valószínűsége azért nem nevezhető egetverőnek.
Csak áll, és bámul ki a fejéből a verespataki bányaterv több mint másfél évtizedes történetét végigkövető krónikás, mert a közelmúlt fejleményei alapján rá kell jönnie: naiv volt, amikor azt hitte, újat nemigen mutathatnak neki ebben a témában.
Még néhány ilyen megnyilvánulás a választási lázban égő „felelős” nyugat-európai politikusok részéről, és előbb-utóbb arra eszmélünk, hogy háborúban állunk.
Sok faluban soha nem volt olyan mérvű infrastrukturális fejlesztés, mint az elmúlt két évtizedben. Az aszfaltozás, közművesítés, az új művelődési házak, orvosi rendelők és a felújított iskolák ellenére a romániai falu mégsem vonzó, a fiatalok menekülnek.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!