Az ember hosszú földi története során mindez az élet természetes velejárójának számított: a férfi és a nő párkapcsolatából gyerekek születtek, akik nemzedékről nemzedékre átörökítették az emberi életet. Voltak persze régen is devianciák, de ezeket a társadalom igyekezett kezelni. Az fel sem merült, hogy a ma sokat hangoztatott „szexuális másságot” méltassák, követendő példaként ajánlva a fiataloknak.

E kérdésben nem véletlenül kanyarodtam vissza a magyar miniszterelnök kampányindító beszédéhez, amelyben számos aktuálpolitikai témája mellett kiemelt szerepet kapott a család. A magyar kormány családtámogatási modellje nem csak azért fontos, mert a társadalom alapsejtjét, a családot emeli piedesztálra, hanem ezzel megágyaz a nemzet jövőjének, a gyerekek születésének.

Egyszerű és közérthető a képlet, normális világban nem is kellene rajta rugózni, hiszen mindenki számára egyértelműnek kéne lennie, hogy egy társadalom, egy ország hosszabb távon csak akkor maradhat fenn, ha több gyerek születik, mint ahányan meghalnak. A valóságban már rég nem ilyen egyszerű a történet, amióta liberális gondolkodású fejek kitalálták, hogy a hiányzó embert, a lakosság-utánpótlást éppúgy lehet importálni, mint bármilyen árut. Most ne menjünk bele ennek az abszurd gondolkodásmódnak a mélységeibe, hogy az ellenőrizetlen „emberimport” milyen biztonsági kockázatokkal jár, és hosszabb távon milyen szerepet játszik a nemzet önazonosság-tudatának feladásában. Maradjunk a paraszti józan észnél, ahol a gyermekáldás emberemlékezet óta értéknek számított, a házasulandó fiatalok pedig a család egyik legfontosabb mérföldkövét jelentették.

A magyar kormány családpolitikája ezt a normalitást igyekszik visszahozni a társadalom gondolkodásmódjába, ahol a házasság, a férfi-nő párkapcsolata és a gyerekvállalás életünk legnagyobb értékei közé tartoznak. Amelynek hatásai az elmúlt években nem csak a Trianonban megcsonkított Magyarország mai területein belül jelentkeztek, hanem a Kárpát-medence utódállamainak magyarlakta részein is. Nem látványos számbeli emelkedés ez, de egy fokkal jobb, mint a többségi nemzetek mutatói. Mi ez, ha nem a magyar családpolitika sikertörténete, amely anyagi és erkölcsi támogatással egyaránt odaállt a gyereket vállaló párok oldalára?

Hasonló kezdeményezéseknek vagyunk tanúi Erdélyben is, ahol magyar mintára előbb-utóbb a román törvényhozás is elfogad egy átfogó családtámogatási csomagot, hogy a demográfiai katasztrófa fele tartó Romániában meg lehessen állítani a negatív folyamatot. Ha időben lépnek, a helyzet visszafordítható. Ide kívánkozik az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) és az RMDSZ parlamenti képviselői által benyújtott törvénykezdeményezés is a gyerekek védelméről. Igaz, hogy a magyarországi minta alapján megfogalmazott jogszabálytervezet ellen néhány, magát az erdélyi magyar társadalom hangadójának tartó liberális tiltakozik. A rossz hír számukra az, hogy az erdélyi magyar közéletben távolról sincs akkora jelentőségük és szerepük, mint amit Magyarországon hisz magáról a balliberális oldal. Lehet persze aláírásokat gyűjteni és tiltakozni a magyar kormány „túlélése” ellen – és közben sikeresen pályázni magyar kormányzati forrásokra (bezzeg mekkora diktatúra van Budapesten!) –, de a szórványos műbalhék nem tudják megváltoztatni a családszerető erdélyi ember életfelfogását és elköteleződését a normalitás mellett.

Vasárnap kezdődött el a Házasság hete rendezvénysorozat Erdélyben is. „A házasságban egy férfi és egy nő saját elhatározásából elkötelezi magát, hogy egymás bátorítására, segítésére és védelmére törekszik egész életében” – fogalmaznak a magyarországi szervezők. Lehet, hogy ez a szöveg sok nyugat-európai országban ilyen formában nem jelenhetne meg, vagy ha igen, a kezdeményezőknek perek sokaságával kell szembenézniük.

Örüljünk, hogy a Kárpát-medence továbbra is a normalitás helye Európában. Közös összefogásunkon múlik, hogy az is maradjon.