Kiss Judit

Kiss Judit

Ami bizonyos: a bizonytalan

2020. június 25., 09:57

2020. június 25., 09:57

Úgy tűnik, hogy az életünkre több mint három hónapja ránehezedő járványhelyzet egyik legmarkánsabb hozadéka az, amit egy közhellyel szokás leírni: az a biztos, hogy minden bizonytalan.

Sajnos továbbra is nagymértékben kiszámíthatatlan körülöttünk oly sok minden, a gazdasági helyzet, mindennapi életünk kisebb-nagyobb mértékben beszűkült lehetőségei, az iskolai, munkahelyi viszonyok alakulása, az utazások, nyaralások. Nem utolsósorban képlékennyé vált az a fogalom is, hogy „tervezés”. Erre a sűrű, átláthatatlan bizonytalanságra rárakódik a kiszámíthatatlanságnak, megbízhatatlanságnak az a többletsúlya, ami a hazai hatósági intézkedésekből következett és következik.

Itt van például az „újranyitás”. Bár hosszú idő után megnyithatták kapuikat a plázák, templomok, szállodák, sokan nehezményezik, hogy közben a színházak, mozik, éttermek belterei nem. Logikát, racionalitást és következetességet keresni a hazai hatósági intézkedésekben azonban gyakorta teljesen hiábavaló. (Aminthogy talán abba is fölösleges belegondolni – hiszen a hétköznapi ember számára sűrű homályban marad –, hogy milyen érdekek mentén nyithatnak meg egyes egységek, mások meg nem.)

A racionalitás hiányára jó példa az egészségügyi miniszter logikailag gyengécskére sikeredett indoklása, amikor azt a döntést magyarázta, hogy a templomok belső terében engedélyezték a szertartásokat, a színháztermek megnyitását azonban nem. A tárcavezető érvelése szerint míg a színházterem teljesen zárt tér, addig a templom ajtaja nyitott, és lehet ki-be járkálni rajta. Már ahol, tegyük hozzá, hiszen például a protestáns istenházában nem szokás szertartás közben jönni-menni, és bármilyen épületben ugyanúgy távolságot kellene tartaniuk a jelenlevőknek.

Másik meredek állítása is volt a miniszternek: az istenházába csak egy adott városrészről járnak, míg a színházba az egész városból. De hát ez sem érv, lévén, hogy jó ideje megszűnt a karantén, szabadon lehet járni-kelni, „papír” és megkötés nélkül, így elvileg teljesen mindegy, hogy a színházba, avagy a negyedbeli templomba látogat el az ember. A vírus pedig valószínűleg nem aszerint szemeli ki áldozatát, hogy az mondjuk Isten fia, avagy Thália templomába, esetleg szállodába vagy játékterembe lépett-e be…

Szóval az újranyitások olykor igencsak megkérdőjelezhető megfontolások mentén történnek. Közben, megbízható tervezés hiányában köztes megoldások is születtek, amelyek csak félig-meddig vezethetnek vissza a „régi”, „rendes” életünkhöz. Szabad téren szervezhetőek immár események, viszont egyes tömegrendezvényeket az idei évről elhalasztottak, másokat átalakított, lerövidített formában tartanak meg.

Bár korábban úgy tűnt, hogy az éttermek belterei megnyithatnak július elsejétől, a mostani jelek szerint ez mégsem következik be. A gazdasági miniszter azt mondta, mivel mostanában újra megugrott a fertőzések napi új esetszáma, nem biztos, hogy hatályba léphetnek a tervezett lazítások. A jelek szerint az enyhítéseket „irányító” napi számadatok hullámzóan alakulnak, így abban sem lehetünk biztosak, hogy amit ma „szabadságnak” érzünk, az meg is marad huzamos ideig. Ily módon életünknek egyre inkább szerves részévé válik a kiszámíthatatlanság, amivel – hogy képzavarral éljünk – tetszik, nem tetszik, de számolnunk kell.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezt olvasta?

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

RMDSZ, EMSZ, arccal a közönynek

Egyszerre van könnyű, illetve nehéz dolga az RMDSZ-nek az idei választási szuperévben, ami számos új kihívás elé állítja az alakulatot.

Balogh Levente

Balogh Levente

Fegyverrel a külhoni románok védelmében?

Ha minden rosszul megy, nem csupán Oroszországgal, de akár még a szomszédaival is konfliktusba kerülhet Románia azon törvénymódosítás nyomán, amely szerint Bukarest akár katonai erővel is megvédheti az ország határain kívül élő román állampolgárokat.

Makkay József

Makkay József

Ki oltja le utolsóként a villanyt Romániában?

A demográfiai szakemberek kongatják a vészharangot az ország lakosságának drasztikus fogyásáról. Már olyan szintű az apadás, hogy hónapról hónapra dőlnek meg a negatív rekordok. Az ország jövője azonban nem foglalkoztatja a román politikai osztályt.

Balogh Levente

Balogh Levente

A TikTok-AUR-generáció

Nem a fősodratú pártokkal szembeni elégedetlenség és bizalmatlanság, hanem a TikTok közösségi alkalmazás a felelős azért, hogy a fiatalok körében a legnépszerűbb párt az AUR – legalábbis maguk a fősodratú pártok ezt szeretnék elhitetni a nyilvánossággal.

Balogh Levente

Balogh Levente

Köszi, bihari magyar politikum, miattatok szégyellem, hogy váradi vagyok

A kérdés az, képesek-e a bihari magyar pártok, politikusok a polgárokkal közösen valamilyen érdemi együtt gondolkodásra egy közös, reális és hiteles magyar jövőkép kialakítása érdekében – írtam a Krónika vezércikkében négy éve.

Makkay József

Makkay József

A fogatlan emberek országa

Nem tudok olyan egészségügyi miniszterről Romániában, akit ne szidtak volna azért, hogy az állami ellátórendszernek nem jut elegendő forrás. Miközben a magánegészségügy számít sikertörténetnek. Ezzel viszont az a gond, hogy sokak számára megfizethetetlen.

Balogh Levente

Balogh Levente

Putyin marad

Ez is megvolt: Oroszország polgárai az összes rendelkezésre álló Vlagyimir Putyin közül megválasztották Vlagyimir Putyint.