Merthogy úgy tűnik, régóta és még mindig jó mélyen gyökerezik a beteg- és orvostársadalom mentalitásában. Úgy „illik”, úgy „kell”, úgy „szabályos”, hogy borítékba csúsztatott összeget nyújt át a páciens a gyógyítónak – asszisztensek „közvetítésével” vagy közvetlenül – a kezelésért. Magyarán azért fizet a beteg, mert az orvos végzi a munkáját. Tegyük hozzá, nem kevés pénzért, hiszen nemrég jócskán megemelkedett a kórházi alkalmazottak bére.

Félreértés ne essék, korántsem sajnálja senki az orvosoktól, egészségügyi dolgozóktól a világ legnehezebb, legfelelősségteljesebb hivatásáért járó törvényes, méltányos juttatást, hiszen egészen biztosan megérdemlik. De az, hogy ezen felül elvárják, sőt horribile dictu, egyes esetekben egyenesen kérjék a pénzt a betegbiztosítással rendelkező páciensnek egyébként térítésmentesen járó egészségügyi szolgáltatásért, vérlázító. Az is megtörtént nemrég, hogy a sebész nem kertelt, határozottan válaszút elé állította a műtétre váró kisnyugdíjast: vagy lepengeti ezt és ezt az összeget, vagy nem hajlandó operálni.

Nyilván általánosítani nem lehet, nem is szabad. Egészen biztos, hogy éjt nappallá téve dolgozik a szakmában számos lelkiismeretes, a hippokratészi esküt komolyan vevő orvos, de azt is tudjuk, igencsak széles körben elterjedt a hálapénz gyakorlata. Ennek ellensúlyozására, a társadalomban alaposan meggyökerezett gyakorlat visszaszorítására dolgozott ki korrupcióellenes stratégiát az egészségügyi minisztérium, amely a jelek szerint nem riad vissza meglehetősen szokatlan, egyenesen filmbe illő módszerektől sem: a tárca most „álbetegek” bevetésével próbálja leleplezni a kórházakban működő hálapénzmaffiát. Jelenlegi szaktárcavezetőnk kedvelheti a rendszer megreformálását célzó rajtaütésszerű akciókat, mert már korábban is kísérletezett hasonlóval: váratlan időpontokban, olykor késő este tette tiszteletét kórházakban, hogy ellenőrizze az ott uralkodó, sokszor bizony áldatlan állapotokat.

Kíváncsiak lennénk, mennyi kézzelfogható, a hálapénzmaffia masszív rendszerén valódi sebet ejtő hozadéka lenne ezeknek a miniszteri akcióknak. Hogy elindulhat-e ténylegesen egy olyan folyamat, amelynek eredményeként orvos és páciens is úgy gondolkozna valamikor a távoli jövőben: NEM „kell”, nem „szabályos”, sőt nem „illendő” a hálapénz gyakorlata.

Már egyáltalán ha megvalósulhatnak ezek a korrupcióellenes elképzelések. Ugyanis az egészségügyi szakszervezetek elkezdtek élesen tiltakozni a stratégia egyes elemei ellen, mondván, hogy a szaktárca „terrorizálja” az egészségügyi dolgozókat, az „álbetegek” bevetése nem törvényes. (Vajon a csúszópénz elfogadása törvényes? – kérdeznénk halkan.) Innentől valószínűleg egyfajta adok-kapok vette kezdetét a szaktárca és az egészségügyi alkalmazottak között, amely nem tudni, milyen irányba viszi, ha egyáltalán viszi a korrupcióellenes stratégia ügyét.

Végezetül nézzük a dolgokat a páciens szemszögéből. Egy nemrég készült közvélemény-kutatás eredményei szerint a megkérdezettek a kórházakban megkövetelt csúszópénzt tartják a román egészségügyi rendszert sújtó problémák legsúlyosabbikának, ezt követi a kórházban kapott fertőzések jelensége, a szakképzett személyzet és az infrastruktúra hiánya, de a sort a felméréstől függetlenül hosszan, nagyon hosszan folytathatnánk. Felmerül a kérdés: vajon melyik lenne az az adok-kapok, az az akciófilmbe illő miniszteri manőver vagy csendben zajló mentalitásváltási kísérlet, amely elkezdené az igazi betegek valódi érdekeit szolgálni.