2010. január 29., 12:202010. január 29., 12:20
Băsescu eddig sem rejtette véka alá, hogy különös érdeklődést tanúsít Moldávia iránt, a mostani látogatás alapján pedig úgy tűnik, mintha egyáltalán nem lenne ellenére az esetleges román–moldáv egyesülés. Jelen állás szerint ugyanakkor nehéz elképzelni, hogy bármely bukaresti reálpolitikus valós lehetőségként gondol az egyesülésre. Már csak Románia gazdasági állapota miatt is púp lenne a hátukon Moldova – hiszen gondoljunk csak bele, hogy Európa egyik legelmaradottabb országáról beszélünk, és az egyesülés esetén hatalmas pénzeket emésztene fel a terület felzárkóztatása, miközben még Romániában is több százra tehető azon települések száma, ahol nincs csatornázás és ivóvíz.
Persze a túlcsorduló nemzeti érzelmek gyakran hánynak fittyet a gazdasági tényeknek (ennek jele a százmillió eurós vissza nem térítendő támogatásra vonatkozó felajánlás), és feltételezhetően nem tart örökké a gazdasági recesszió sem. Ám az EU többi tagállama vélhetően szintén nem lenne elragadtatva attól, hogy egy újabb elmaradott, zavaros területről kelljen gondoskodnia – a szegénység és a bűnözés mellett még ott a transznisztriai konfliktus is –, Bukarest számára pedig a gagauz autonómia jelenthet lenyelhetetlen békát. A mintegy 250 ezres török eredetű közösség tizenhat éve önrendelkezéssel bír, amiről bizonyára nem lenne hajlandó lemondani – ez pedig természetesen precedensértékű lenne az erdélyi magyarok számára is. Băsescu azonban bizonyára tisztában van mindezzel. Ő inkább rövid távú célokban gondolkodik – hiszen abban az esetben, ha az ő elnöksége és a PDL-kormány idején Románia egyrészt tömegesen biztosít állampolgárságot a moldovaiaknak, másrészt kiáll az ország EU-csatlakozása mellett, nagyjából biztos lehet néhány százezer PDL-re leadott moldovai szavazatban. Persze ez őt második mandátumát töltő államfőként nem érinti – ám a kormányzást folytatni készülő PDL esetleges miniszterelnök-jelöltjeként már annál inkább.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.
Látogatottsági adatok