Pataky István

Pataky István

2022: járvány, válság, voksok

2022. január 06., 09:422022. január 06., 09:42

Mire számíthatunk közéletünkben a vadonatúj 2022-es évben? Jóstehetség hiányában inkább az előrejelzésbe csomagolt reményeinket fogalmazhatjuk meg, mégis érdemes röviden áttekinteni, milyen történések határozhatják meg az idei év első felét.

A járvány ötödiknek tartott hullámának jelenlegi, felívelő szakaszában nem az a kérdés, hogy megint ezres létszámban veszítjük el embertársainkat a koronavírussal való fertőzöttség következtében, hanem az: lesz-e következő, hatodik, esetleg hetedik hullám, vagy ebben az esztendőben megszabadulunk a két éve tartó rémálomtól. Bízzunk egy olyan magyar ember szakmai véleményében, akinek ezekben az időkben játszott szerepét a jövőben még inkább értékelni fogják világszerte. Karikó Katalin biokémikus, az mRNS-alapú vakcina kifejlesztője nemrég azt nyilatkozta a budapesti Kossuth Rádiónak adott interjújában, hogy amennyiben az új típusú koronavírus legújabb mutánsa, az omikron kiszorítja az eddig domináns deltát, akkor akár véget is érhet a járvány, ugyanis ragályosabb, tehát óriási tömegek fogják elkapni, de nem okoz súlyos betegséget, így arányaiban kevesebb lehet a halálos kimenetelű eset is.

Ha a járványt túléljük, marad más izgulnivalónk is az év első felében. Az energiaárak a törvényben rögzített felső határérték megszabása ellenére magasak lesznek. A meglepően stabilnak tűnő nagykoalíciós kormány számára vélhetően a tél vége, a tavasz eleje jelenti az első nagy próbatételt. Hatalmon lévő politikusaink vigyázó szemüket most Kazahsztánra vethetik, ahol a rövid idő alatt nagyon megemelkedett energiaárak vitték az utcára az elkeseredett embereket, pedig az autoriter vezetésű posztszovjet köztársaságban eddig rendkívüli dolognak számítottak az országos kiterjedésű demonstrációk. A napok óta tartó tiltakozások hatására lemondott a kazah kormány.

A korábbi, világszintű gazdasági válság és a járvánnyal járó korlátozások után egy dologra bizonyosan nem számíthatnak a kormányon lévők: türelemre. Az energiaárakkal együtt a társadalom is robbanhat. Romániában – ha minden jól megy – még két évig a választások okozta cirkusz nélkül élhetünk. Mi, erdélyi magyarok az áprilisban esedékes magyarországi megmérettetések miatt izgulhatunk. Felhajtás ott is lesz, az elemzők példátlanul zajos, kíméletlen kampányt jósolnak.

Akit csak mellékesen érdekel a kérdés, az is találkozhatott már a közösségi oldalakon olyan véleményekkel, amelyek gyalázzák a határon túli magyarokat, különösképpen az erdélyieket. A magyarországi politikai paletta ellenzéki oldalán olykor kimondva, máskor kimondatlanul, nyilvánvaló ellenségekké váltunk, amiért a magyar állampolgárságból fakadó jogunkkal élve a korábbi szavazáson azokat „mertük” erősíteni voksainkkal, akik üzeneteikkel és támogatásaikkal tették világossá, hogy minket is képviselnek. Kisebb háború vette kezdetét Magyarországon, amelybe minket már most bevontak a mindenáron kormányváltást akarók. Voksunkkal csendben adhatunk újabb egyértelmű választ az ellenünk hergelőknek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezt olvasta?

Balogh Levente

Balogh Levente

Nicuşor Dan diplomáciája

Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Ne az adófizető vigye el a balhét a felelőtlen költekezés miatt

A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.

Balogh Levente

Balogh Levente

Elsöpör az AUR-hullám?

Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.

Gazda Árpád

Gazda Árpád

Huszárok a sós vízben

1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Parajd, a működésképtelen Románia és az újratervezés

Megnyugtató válaszok, lehetséges megoldások helyett egyre több a kérdőjel Parajdon azóta, hogy az évtizedek óta nem tapasztalt vízhozammal megáradt Korond-patak május utolsó napjaiban teljesen megtöltötte a sóbányát.

Balogh Levente

Balogh Levente

Georgescu megy, de a „dzsordzseszkizmus” marad

Vége a fél éve tartó elnökválasztási mizériának, a legnagyobb mumus, Călin Georgescu bejelentette a visszavonulását a politikától, miután Nicușor Dan nyerte a megismételt elnökválasztást – úgy tűnhet, Romániában helyreállt a rend.

Balogh Levente

Balogh Levente

Nicușor Dan, Románia és a magyarok

Miközben Nicușor Dan választási győzelme kedvező fejlemény a magyarok számára, hiszen sikerült elkerülni, hogy az országnak szélsőjobboldali, magyargyűlölő elnöke legyen, azért olyan sok okunk még sincs az önfeledt ünneplésre.