Magyar nyelven is elérhető már a kolozsvári UNTOLD Fesztivál honlapja, amelyen információk olvashatóak a július 30. és augusztus 2. között szervezendő rendezvénysorozat fellépőiről, a jegyekről és szálláslehetőségekről.
2015. június 25., 17:182015. június 25., 17:18
A szervezők bejelentették, 3000 újabb négynapos fesztiválbérlet áll az érdeklődők rendelkezésére, mivel a 35000 belépő túl kevésnek bizonyult.
„Számunkra a Kolozsvár Európa Ifjúsági Fővárosa programsorozat egyik legértékesebb tulajdonsága a felvállalt többnyelvűség, amit igyekszünk egyre inkább előtérbe helyezni. A fesztivál magyar nyelvű honlapjának és kommunikációjának megteremtésével szélesebb réteget érhetünk el\" – közölte Borzási Sarolta, a Share Föderáció alelnöke.
Az UNTOLD Fesztivál népszerűsége az eddigi eladott bérletek számán is mérhető, hiszen 35000 négynapos belépő és 4000 napijegy kelt el egy hónappal a fesztivál kezdete előtt. A fesztiválra kanadai, új-zélandi és mexikói érdeklődők is váltottak jegyet, de sokan érkeznek Európa Ifjúsági Fővárosába az Egyesült Királyságból és Magyarországról is.
Az Untold Fesztiválon résztvevőknek a Kőkert (Hașdeu) utcai és a Hajnal negyedi (Observator) egyetemi bentlakásokban biztosítanak szálláshelyet. A teljes szobák mellett egyszemélyes helyeket is lehet igényelni, de a szervezők azt ajánlják a résztvevőknek, hogy barátokkal, ismerősökkel együtt béreljenek szobát.
Egy ágy/éjszaka ára az UNTOLD Campusban 60 lej plusz áfa. Július 10-ig lehet jegyeket vásárolni a UNTOLD Fesztivál hivatalos kempingjébe – aki június 23. és július 10. között vált jegyet a kempingbe, nyereményben részesülhet. A györgyfalvi negyedi Palocsay-kertben elhelyezett kemping 95 ezer négyzetméteren terül el, és 25.000 személy számára nyújt szálláslehetőséget, sátrak és lakókocsik befogadására alkalmas. A kempingbelépő négy napra összesen 49 lejbe kerül a sátorozók és a lakókocsival érkezők számára is.
A fesztivál olyan népszerű előadókat hoz Romániába, mint a electro-dance-zene jelenleg legmenőbb képviselői, köztük Avicii, Armin van Buuren, David Guetta, Dimitri Vegas & Like Mike.
A kolozsvári fesztivál színpadjain több mint 150 hazai, magyarországi és nemzetközi együttes és DJ lép fel, közöttük WU-TANG CLAN, ATB, Fedde le Grande, Tinie Tempah, John Newman, Patrice, Dj Premier, AronChupa, Foreign Beggars, Wilkinson, ANDYC, Tom Odell, John Digweed, Sharam, Nic Fanciulli, Satoshie Tomiie, Duke Dumont, Michael Calfan, Lost Frequencies, Gentleman, Gramatik.
Az UNTOLD Fesztivál a Kolozsvár Európa Ifjúsági Fővárosa programsorozatának legnagyobb szórakoztató rendezvénye, melyet a Share Föderáció szervez a Student Plus szervezettel közösen.
A 2026–27-es tanévtől kezdőden egy állatokról szóló választható tantárgyat vezethetnek be a romániai iskolákban, amelyben arra tanítanák a gyerekeket, hogy felelősen, empátiával és tisztelettel viszonyuljanak a környezetükben élő házi- és vadállatokhoz.
Jubileumi kiadásához érkezik a szerdán rajtoló KMDSZ-diáknapok. A kincses városban tanuló magyar egyetemisták várva várt ünnepébe idén is több ezer diák és szervező kapcsolódik be.
A tűzoltói hivatás kihívásairól és szépségeiről, a leggyakoribb tűzesetek okairól, a balesetek megelőzéséről beszélgettünk Kacsó Istvánnal, a közel 150 éves hagyományokra visszatekintő Nyárászeredai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökével.
Partiumi és erdélyi lemezbemutató koncertre indul idén májusban a Sárik Péter Trió. A Jazzkívánságműsor 3 című lemezen ismert világslágerek jazzes feldolgozásai hallhatók a Sárik Péter Trió és Szőke Nikoletta előadásában.
Az ír adatvédelmi hatóság 530 millió eurós bírságot szabott ki a TikTokra arra hivatkozva, hogy európai felhasználók adatait továbbította Kínába és ezzel megsértette a személyes adatok védelméről szóló uniós rendeletet.
A Partiumban, Szilágyságban, Kalotaszegen folytatja a Kárpát-medencében tavaly ősszel útjára indított kezdeményezését a Vándormozi, a Nem Csak Egy Nap A Világ nevű eseményen egész nap szinte szünet nélkül forog majd a mozigép.
Harry herceg, a brit uralkodó fia kijelentette, hogy szeretne véget vetni a családtagjaival évek óta fennálló viszálynak és ki akar békülni velük.
Három különböző méretben készítette el a következő egyházfő első ruháját Raniero Mancinelli római szabó.
Az indiai fogások közül talán a legismertebb a curry – az elnevezés vonatkozhat úgy a fűszerkeverékre, mint a különleges ízvilágú szószos ételekre. A lényeg: az aromás-fűszeres dél-ázsiai ételt könnyedén összedobhatjuk mi is otthon.
Debreceni huszárok mutatkoznak be Nagybányán a hétvégén a Teleki Magyar Ház meghívására – közölte a Nagybánya és a környék magyarságát összefogó szervezet.
szóljon hozzá!