Tragédiákhoz vezethet a vakmerőség az alpinizmusban

Hegyimentők szerint az a turistacsoport indította el a lavinát szombaton a Retyezátban, amelynek két kiskorú tagja életét vesztette a hógörgetegben. Sokan elítélik a gyerekeiket fokozott veszélynek kitevő szülőket.

Bede Laura

2017. április 24., 19:242017. április 24., 19:24

„Ha a hegyimentők azt mondják, hogy ötös fokozatú lavinaveszély van, akkor azt be kell tartani, és nem kell a hegyekbe menni. Olyankor forralt bort kell inni a menedékházban. Az ötös lavinaveszély olyan, hogy magától elindul a hógörgeteg, és ilyenkor nincs mit keresni a hegyen\" – nyilatkozta hétfőn a Krónikának Tulit Zsombor hegymászó.

Románia egyik legtapasztaltabb alpinistáját a Retyezát-hegységben a hétvégén történt tragédia kapcsán kérdeztük, amelyben életét vesztette a hazai és európai alpinizmus két fiatal kiválósága, a 14 éves Dor Geta Popescu és a 12 éves Gulácsi Erik, a Brassó megyei Montan Altitudine hegymászó klub és a román alpinista szövetség igazolt sportolója. A szerencsétlenség nyomán vita alakult ki különböző fórumokon, hogy mennyire biztonságos a hegymászás gyerekek körében, indokolt-e kiskorúakat engedni hegyet mászni, fokozott veszélynek kitenni az alpinizmus során, illetve ki felel a gyerekek haláláért. Tulit Zsombor emlékeztetett, hogy a múlt héten az ötös lavinaveszélyre való figyelmeztetéssel volt tele a média, szinte mindenki tudott róla.

„Nem szeretnék kígyót-békát mondani arra, akinek a gyermeke meghalt. Egyszerűen azt mondom, hogy be kell tartani a hegyimentők ajánlását, és lavinaveszélykor nem kell a hegyekbe menni\" – szögezte le lapunknak a Székelyek a magasban expedíciósorozat vezetője. A világ számos hegycsúcsát meghódító sepsiszentgyörgyi hegymászó szerint a tragikus eset nem kell elriassza a hegymászókat. „Az élet megy tovább, ki kell választani az olyan oldalakat, ahol kisebb a lavinaveszély, és nem akkor kell elindulni, amikor nagy a kockázat. Ennek az esetnek nem elrettentő hatása kell legyen, ez a realitás. Vakmerő hegymászók vannak, öreg hegymászók vannak, de vakmerő öreg hegymászók nincsenek\" – fogalmazott Tulit Zsombor. Megszólalt az ügyben az éppen a Himalájában tartózkodó Török Zsolt aradi hegymászó is, aki Facebook-oldalán emberi tévedésnek nevezte a történteket.

Közben a Hunyad megyei hegyimentők hétfőn megállapították, hogy az a turistacsoport indította el a lavinát szombaton a Retyezátban, amelynek két tagja áldozatául is esett a hógörgetegnek. Ovidiu Bodean, a Hunyad megyei Salvamont vezetője úgy nyilatkozott: a 2509 méter magas Peleaga csúcs felé vezető ösvényen a héttagú kirándulócsoport súlya alatt megtört egy hatalmas hótömb, amelynek felső rétege levált az alsótól, és elindult a turistákkal a völgy felé. A súlyos hózuhatag több tíz méteren sodorta magával a hét túrázót, a lavina végét körülbelül száz méterre mérték a kiindulási pontjától. A lavinában megsérült másik három hegymászó között van Dor Geta Popescu apja is, aki saját felelősségre hétfőn elhagyta a vajdahunyadi kórházat. (Az elsodort csoportnak tagja volt Gulácsi Erik apja is).

A boncolási eredmények alapján a két kiskorú alpinista halálát az okozhatta, hogy nem viseltek védősisakot és a lavina sodrásakor beütötték a fejüket a sziklákba. A Hunyad megyei rendőr-főkapitányság gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával bűnvádi eljárást indított a baleset ügyében. Cătălin Berenghi, a hegyi idegenvezető-iskola vezetője a Mediafax hírügynökségnek elmondta: kétszer is kérte a héttagú csoportot, hogy a hegygerincen haladó útvonalat kövessék, mert a gerinc alatt haladó nyári útvonalon fokozott a lavinaveszély. A brassói hegymászók ennek ellenére ezt az utóbbi utat választották.

A lavina bekövetkezte után az idegenvezető-iskola vezetői riasztották a hatóságokat, és a baleset túlélőit is ők részesítették elsősegélyben. Berenghi megjegyezte: rendkívül nehéz volt a halott gyermekek szüleit meggyőzni, hogy hagyják ott a holttesteket, de ők maguk is megsebesültek, és csak így kerülhettek biztonságba. A holttesteket csak vasárnap hozták le a hegyimentők és a hegyi csendőrök.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. február 15., szombat

Fára mászott a macskájáért a miniszterelnök

Saját maga segítette le a magasban rekedt macskáját Marcel Ciolacu román miniszterelnök. A közösségi médiában roppant aktív miniszterelnök meg is örökítette a cicás kalandot.

Fára mászott a macskájáért a miniszterelnök
2025. február 14., péntek

Mesterséges intelligenciával megszépített képekkel csaphatják be a nyaralókat

Az emberek többsége nehezen tudja azonosítani azokat a képeket, amelyeket mesterséges intelligencia segítségével generálnak ingatlanokról, és emiatt könnyen csalás áldozatává válhatnak a nyaralók.

Mesterséges intelligenciával megszépített képekkel csaphatják be a nyaralókat
2025. február 14., péntek

Méhházigazdák jelentkezését várják Kolozsváron

A kincses városban élő vadméhek könnyebb feltérképezésében, valamint a lakosság körében való népszerűsítésében játszanak szerepet azok a rovarhotelek, amelyek elhelyezésére önkéntesek jelentkezését várja a BBTE Biológia és Geológia Kara.

Méhházigazdák jelentkezését várják Kolozsváron
2025. február 14., péntek

Erdélybe tart a magyar közlekedéstörténet talán legnagyobb szállítmánya

A magyar közlekedéstörténet talán legnagyobb szállítmánya indul pénteken útnak: egy 750 tonnás, 100 méter hosszú, 6 méter széles és 5,4 méter magas járműszerelvény kezdi meg útját a 43-as főúton Románia felé.

Erdélybe tart a magyar közlekedéstörténet talán legnagyobb szállítmánya
2025. február 13., csütörtök

Sokan töltik a szerelem városában a Valentin-napot, de akad olyan külföldi, aki Romániát választja

Egyre többen utaznak külföldre, hogy ott ünnepeljék szerelmüket Valentin-nap környékén.

Sokan töltik a szerelem városában a Valentin-napot, de akad olyan külföldi, aki Romániát választja
2025. február 12., szerda

A déli harangszóval és a csárdással bővült a hungarikumok listája

A déli harangszóval és a csárdással bővült a Hungarikumok Gyűjteménye, a döntést Nagy István agrárminiszter közösségi oldalán jelentette be.

A déli harangszóval és a csárdással bővült a hungarikumok listája
2025. február 09., vasárnap

Majomcsapat okozott országos áramszünetet Srí Lankán

Országos áramszünetet okozott Srí Lankán egy majomcsapat, amely bemászott egy elektromos alállomásba.

Majomcsapat okozott országos áramszünetet Srí Lankán
2025. február 08., szombat

Jubileumi Diáknapokra készül a sok ezer egyetemistának második otthont kínáló KMDSZ

Újdonságokkal, jubileumi rendezvény szervezésével vág neki az idei évnek a Kolozsvári Magyar Diákszövetség. László Petra KMDSZ-elnök a kitűzött célokról, Göllner Blanka főszervező a 30. KMDSZ Diáknapokról beszélt a Krónikának.

Jubileumi Diáknapokra készül a sok ezer egyetemistának második otthont kínáló KMDSZ
2025. február 07., péntek

Súlyos börtönbüntetést kaptak a gyermeküket halálra forrázó szülők

Több mint húszéves szabadságvesztésre ítélte a ploiești-i táblabíróság azt a dél-romániai házaspárt, amelyet szándékosan leforrázott hároméves kislányuk haláláért állítottak bíróság elé – közölte pénteken az Adevărul hírport&a

Súlyos börtönbüntetést kaptak a gyermeküket halálra forrázó szülők
2025. február 07., péntek

Több mint 1 billió dollárt csaltak ki a netes átverések áldozataitól, sok romániai is érintett

Csak tavaly egy billió, vagyis 1000 milliárd dollárt is meghaladó értékben adtak pénzt az átverések áldozatai netes csalóknak, akik sms-ben vagy olyan platformokon garázdálkodnak, mint a WhatsApp, az Instagram vagy a Gmail.

Több mint 1 billió dollárt csaltak ki a netes átverések áldozataitól, sok romániai is érintett