Születésnapi versmondóverseny: Kányádit köszöntötték Nagygalambfalván

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Izgalmas pillanatokkal kezdő­dött Nagygalambfalván a megye­közi Kányádi-versmondóverseny: a kultúrháznyi rímkedvelő gyermek- és felnőtt kórusban kívánt boldog születésnapot a költőnek, aki a telefonkapcsolat révén elszavalta Előhang című költeményét, és sikert kívánt a versenyzőknek.

Molnár Melinda

2015. május 10., 18:552015. május 10., 18:55

A Fától fáig – verstől versig című, a falu legnagyobb szülötte, Kányádi Sándor születésnapját köszöntő megmérettetésen a szélrózsa minden irányából érkeztek pénteken: negyvenhárom iskola hetven diákja, kísérőik és a költőt tisztelő helybéliek töltötték meg a Feleki Miklós Művelődési Házat. Tizenhárom éve Nagygalambfalva iskolájának ünnepe is Kányádi Sándor születésnapja.

Bálint Hajnal igazgató köszöntőbeszédében visszatekintett a megmérettetés történetére, kiemelve: egyre többen érkeznek, idén rekordszámú versenyző jelentkezett. A megyeközi besorolású versmondó alkalomra Udvarhely-, Csík- és Gyergyószékről érkeztek a diákok. A legtávolabbiakat, a Maros megyei nyomátiakat és nyárádgálfalviakat külön is üdvözölte az igazgató.

Bálint Hajnal emlékeztetett, Ká­nyádi Sándor a legnagyobb kitüntetésnek azt tartja, hogy vannak olvasói. A telefonkapcsolatnak köszönhetően a teremben ülők lélegzetvisszatartva hallgatták a költőt, aki megköszönte, hogy szülőfalujában tartják a vetélkedőt. Sikert, jó egészséget és sok szép reménységet kívánt a hallgatóságnak. A költő szavai után színpadra léptek a helyi 1–4. osztályosok, akik néptáncelőadással örvendeztették meg a közönséget.

A megtanult két Kányádi-versből a zsűri által kiválasztottat mondták el korcsoport szerint a gyermekek. A sok visszajáró mellett nagyon sok új versenyző is szavalta a Kányádi-költeményeket. Nem volt könnyű dolga a Zsidó Ferenc által vezetett zsűrinek.

Az előkészítő és 2. osztályos korcsoportban első díjat kapott Gálovits Réka, a székelyudvarhelyi Orbán Balázs Általános Iskolából, a 3–4. osztályosok közül a gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály Általános Iskola diákja, Novák Renáta bizonyult a legjobbnak. Az 5–6. osztályos csoportban Atanackovic Natalija, a székelykeresztúri Berde Mózes Unitárius Gimnázium diákja, a
7–8. osztályosok közül pedig Zá­goni Dorottya, a csíkdánfalvi Petőfi Sándor Iskolaközpont tanulója léphetett a képzeletbeli dobogóra.

A díjazottak könyvjutalomban részesültek a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége jóvoltából, ugyanakkor minden részvevő csokoládét, emléklapot és ebédet kapott. A gyerekek meglátogatták a helyi református templomot, és megtanultak közösen egy Kányádi-verset.

Az értékelésen a zsűri elnöke tanácsokkal is ellátta a versmondókat: a szövegtudás mellett miként lehet sajátjuk a vers. Dáné Szilárd magyar szakos tanfelügyelő reméli, hogy már ősszel elkezdhetik a következő verseny szervezését, amelyet iskolai előválogatókkal képzel el, hogy minél többeket tudjanak megszólítani. Bízik abban is, hogy a magyar költészet napja példájára Kányádi Sándor születésnapja az erdélyi költészet napja lehet.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 06., kedd

Állatokkal és állatokért: új választható tantárgy a láthatáron

A 2026–27-es tanévtől kezdőden egy állatokról szóló választható tantárgyat vezethetnek be a romániai iskolákban, amelyben arra tanítanák a gyerekeket, hogy felelősen, empátiával és tisztelettel viszonyuljanak a környezetükben élő házi- és vadállatokhoz.

Állatokkal és állatokért: új választható tantárgy a láthatáron
2025. május 05., hétfő

Diáknapozóktól lesz hangos Kolozsvár belvárosa és a Törökvágás

Jubileumi kiadásához érkezik a szerdán rajtoló KMDSZ-diáknapok. A kincses városban tanuló magyar egyetemisták várva várt ünnepébe idén is több ezer diák és szervező kapcsolódik be.

Diáknapozóktól lesz hangos Kolozsvár belvárosa és a Törökvágás
2025. május 03., szombat

Az emberek megsegítése a mozgatórugója a tűzoltók szolgálatának – Beszélgetés Kacsó István tűzoltóparancsnokkal

A tűzoltói hivatás kihívásairól és szépségeiről, a leggyakoribb tűzesetek okairól, a balesetek megelőzéséről beszélgettünk Kacsó Istvánnal, a közel 150 éves hagyományokra visszatekintő Nyárászeredai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökével.

Az emberek megsegítése a mozgatórugója a tűzoltók szolgálatának – Beszélgetés Kacsó István tűzoltóparancsnokkal
2025. május 03., szombat

Jazzkívánságműsort tart Erdélyben és a Partiumban a Sárik Péter Trió

Partiumi és erdélyi lemezbemutató koncertre indul idén májusban a Sárik Péter Trió. A Jazzkívánságműsor 3 című lemezen ismert világslágerek jazzes feldolgozásai hallhatók a Sárik Péter Trió és Szőke Nikoletta előadásában.

Jazzkívánságműsort tart Erdélyben és a Partiumban a Sárik Péter Trió
2025. május 03., szombat

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra

Az ír adatvédelmi hatóság 530 millió eurós bírságot szabott ki a TikTokra arra hivatkozva, hogy európai felhasználók adatait továbbította Kínába és ezzel megsértette a személyes adatok védelméről szóló uniós rendeletet.

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra
Óriási bírságot róttak ki a TikTokra
2025. május 03., szombat

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra

2025. május 03., szombat

Magyar filmek a mozivásznon: egész napos ingyenes vetítések Erdélyben

A Partiumban, Szilágyságban, Kalotaszegen folytatja a Kárpát-medencében tavaly ősszel útjára indított kezdeményezését a Vándormozi, a Nem Csak Egy Nap A Világ nevű eseményen egész nap szinte szünet nélkül forog majd a mozigép.

Magyar filmek a mozivásznon: egész napos ingyenes vetítések Erdélyben
2025. május 02., péntek

Harry herceg most éppen ki akar békülni családjával

Harry herceg, a brit uralkodó fia kijelentette, hogy szeretne véget vetni a családtagjaival évek óta fennálló viszálynak és ki akar békülni velük.

Harry herceg most éppen ki akar békülni családjával
2025. május 02., péntek

Három méretben készítették el az új pápa ruháját, a gombok számának is jelentősége van

Három különböző méretben készítette el a következő egyházfő első ruháját Raniero Mancinelli római szabó.

Három méretben készítették el az új pápa ruháját, a gombok számának is jelentősége van
2025. május 02., péntek

Ízek a világ körül: curry

Az indiai fogások közül talán a legismertebb a curry – az elnevezés vonatkozhat úgy a fűszerkeverékre, mint a különleges ízvilágú szószos ételekre. A lényeg: az aromás-fűszeres dél-ázsiai ételt könnyedén összedobhatjuk mi is otthon.

Ízek a világ körül: curry
Ízek a világ körül: curry
2025. május 02., péntek

Ízek a világ körül: curry

2025. május 01., csütörtök

Debreceni huszárok mutatkoznak be Nagybányán a hétvégén

Debreceni huszárok mutatkoznak be Nagybányán a hétvégén a Teleki Magyar Ház meghívására – közölte a Nagybánya és a környék magyarságát összefogó szervezet.

Debreceni huszárok mutatkoznak be Nagybányán a hétvégén