Svéd énekesnő nyert Bakuban

Loreen svéd énekesnő nyerte Euphoria című dalával az 57. Eurovíziós Dalfesztivált, amelynek döntőjét szombat este rendezték az azeri fővárosban, Bakuban; a Magyarországot képviselő Compact Disco Sound of Our Hearts című számával 24. lett, a Romániát képviselő Mandinga pedig 12.

Hírösszefoglaló

2012. május 29., 08:242012. május 29., 08:24

 A román zenekar énekesnője, Elena úgy nyilatkozott, sajnálják, hogy csak a 12. helyezést érték el, mindazonáltal köszönik a támogatást mindazoknak, akik rájuk szavaztak. A zenekar tagjai úgy értékelték, nagyon szoros volt a verseny, ez is sikernek minősíthető, hiszen tavaly Románia csak a 16. helyen végzett. A Magyarországot képviselő négytagú Compact Disco a 24. helyen végzett Sound of Our Hearts című dalával.

„Amit a színpadon nyújtottunk, az szerintünk hibátlan volt. Köszönjük azt a rengeteg szeretetet, amit Magyarországról kaptunk” – mondta Lotfi Begi és Walkó Csaba. A zenekar tagjai megköszönték a határon túliaknak is a rájuk adott szavazatokat. A 28 éves, marokkói berber származású svéd előadó, Loreen (született Lorina Zineb Noka Talhaoui) óriási fölénnyel, 372 ponttal győzött az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjében a bakui Kristálycsarnokban.

A vasárnap kora hajnalban kihirdetett végeredmény úgy alakult ki, hogy összeadták az egyes országok által adott kombinált (a nemzeti zsűrik értékelése és a tévénézők szavazatai alapján öszszeállt) pontszámokat. Az egyes országok által adott három legmagasabb pontszámot (8-10-12) a 42 országból bejelentkező szóvivők ismertették; a 7 ponttól egyesével lefelé következett a többi nemzeti pontszám.

Loreen mögött a legnagyobb közönségkedvencnek számító, Oroszország Udmurt Köztársaságából érkezett Buranovszkije Babuski (Buranovói nagyik) és a Party for Everybody lett a második 259 ponttal, a szerb Zeljko Joksimovic pedig a harmadik (Nije ljubav stvar, A szerelem nem egy tárgy) 214 ponttal.

Az éjszakai döntő látványos show-műsorában több helyi híresség is fellépett, köztük volt például a Düsseldorfban tavaly győzedelmeskedő azeri duó, Ell & Nikki (Ell, vagyis Eldar Kasimov egyben a döntő egyik műsorvezetője is volt), és a Kristálycsarnokban vendégként jelen volt Lys Assia, az Eurovíziós Dalfesztivál első, 1956-os svájci győztese is.

A helyszínen mintegy 20 ezer néző, világszerte 100-120 millió tévénéző követte az 57. Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét. Miután az Európai Műsorsugárzók Szövetsége (EBU) által rendezett verseny szabályai szerint mindig az előző évi nyertes a rendező ország, jövőre, 2013. május 14. és 18. között Svédországban lesz az esemény.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Újra havazott a Transzfogarasi úton, le kellett állítani a hó eltakarítását

Az útkarbantartók a sűrű havazás miatt egyelőre leállították a Transzfogarasi út hótalanítását, de a hatóságok biztosították a közvéleményt arról, hogy a hónap végéig megnyitják az utat a forgalomnak.

Újra havazott a Transzfogarasi úton, le kellett állítani a hó eltakarítását
2025. május 09., péntek

Ízek a világ körül: Huli-huli csirke

Könnyed, egészséges, egyszerre csípős és édes Hawaii tradicionális étele, a Huli-huli.

Ízek a világ körül: Huli-huli csirke
Ízek a világ körül: Huli-huli csirke
2025. május 09., péntek

Ízek a világ körül: Huli-huli csirke

2025. május 08., csütörtök

Nyílt napokat tartanak a bonchidai Bánffy-kastélyban

Magyar és román nyelvű vezetett sétákkal, gyerektevékenységekkel, lovagi sátorral és középkori játékokkal, színházi és zenei műsorral, a gróf Bánffy Katalinról szóló portréfilmmel és beszélgetéssel várják a látogatókat a bonchidai Bánffy-kastélyban.

Nyílt napokat tartanak a bonchidai Bánffy-kastélyban
2025. május 07., szerda

Esőben is tud a diák napozni – Elstartolt a jubileumi KMDSZ Diáknapok

Több ezer magyar egyetemista gyűlt össze szerdán reggel a kincses város Főterén, ahol kezdetét vette a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) által 30. alkalommal rendezett diáknapok.

Esőben is tud a diák napozni – Elstartolt a jubileumi KMDSZ Diáknapok
2025. május 06., kedd

Állatokkal és állatokért: új választható tantárgy a láthatáron

A 2026–27-es tanévtől kezdőden egy állatokról szóló választható tantárgyat vezethetnek be a romániai iskolákban, amelyben arra tanítanák a gyerekeket, hogy felelősen, empátiával és tisztelettel viszonyuljanak a környezetükben élő házi- és vadállatokhoz.

Állatokkal és állatokért: új választható tantárgy a láthatáron
2025. május 05., hétfő

Diáknapozóktól lesz hangos Kolozsvár belvárosa és a Törökvágás

Jubileumi kiadásához érkezik a szerdán rajtoló KMDSZ-diáknapok. A kincses városban tanuló magyar egyetemisták várva várt ünnepébe idén is több ezer diák és szervező kapcsolódik be.

Diáknapozóktól lesz hangos Kolozsvár belvárosa és a Törökvágás
2025. május 03., szombat

Az emberek megsegítése a mozgatórugója a tűzoltók szolgálatának – Beszélgetés Kacsó István tűzoltóparancsnokkal

A tűzoltói hivatás kihívásairól és szépségeiről, a leggyakoribb tűzesetek okairól, a balesetek megelőzéséről beszélgettünk Kacsó Istvánnal, a közel 150 éves hagyományokra visszatekintő Nyárászeredai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökével.

Az emberek megsegítése a mozgatórugója a tűzoltók szolgálatának – Beszélgetés Kacsó István tűzoltóparancsnokkal
2025. május 03., szombat

Jazzkívánságműsort tart Erdélyben és a Partiumban a Sárik Péter Trió

Partiumi és erdélyi lemezbemutató koncertre indul idén májusban a Sárik Péter Trió. A Jazzkívánságműsor 3 című lemezen ismert világslágerek jazzes feldolgozásai hallhatók a Sárik Péter Trió és Szőke Nikoletta előadásában.

Jazzkívánságműsort tart Erdélyben és a Partiumban a Sárik Péter Trió
2025. május 03., szombat

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra

Az ír adatvédelmi hatóság 530 millió eurós bírságot szabott ki a TikTokra arra hivatkozva, hogy európai felhasználók adatait továbbította Kínába és ezzel megsértette a személyes adatok védelméről szóló uniós rendeletet.

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra
Óriási bírságot róttak ki a TikTokra
2025. május 03., szombat

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra

2025. május 03., szombat

Magyar filmek a mozivásznon: egész napos ingyenes vetítések Erdélyben

A Partiumban, Szilágyságban, Kalotaszegen folytatja a Kárpát-medencében tavaly ősszel útjára indított kezdeményezését a Vándormozi, a Nem Csak Egy Nap A Világ nevű eseményen egész nap szinte szünet nélkül forog majd a mozigép.

Magyar filmek a mozivásznon: egész napos ingyenes vetítések Erdélyben