2010. február 01., 10:272010. február 01., 10:27
A moldvai magyarság létét alapjaiban fenyegető társadalmi és gazdasági folyamatokra szeretnék felhívni a figyelmet a szombati Csángó Bálon, amelynek díszvendége Erdélyi Zsuzsanna néprajzkutató lesz. A Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány és a Moldvahon Csángó Kulturális Közhasznú Egyesület által szervezett bállal idén is szeretnének alkalmat teremteni arra, hogy a közép- és kora újkori kultúra számos elemét őrző moldvai és gyimesi csángómagyarok bemutathassák viseleteiket, szokásaikat, zenéjüket, táncaikat színpadi produkció keretében.
A szervezők nevében Nagy Bercel az MTI-nek elmondta, hogy idén a műsor Erdélyi Zsuzsanna néprajzkutató munkásságára épül, aki a vallásos néphagyomány, a szakrális szövegfolklór, a népi Mária-kultusz és az
archaikus apokrif népi szövegek kutatása terén ért el jelentős eredményeket. A Kossuth-díjas kutató kiemelt feladatként tekint a gyűjtőmunkára, ő tárta fel és határozta meg az archaikus népi imádság új műfaját, funkcióját, lehetséges történelmi aspektusait, eredetét, európai összefüggéseit. Itthon és külföldön több tízezer szöveget gyűjtött össze.
A Petőfi Csarnokban szombaton tartandó bálon mintegy 8 moldvai és gyimesi településről – Klézséből, Nádasfaluból, Somoskából, Pusztinából, Hidegségpatakáról, Görbepatakáról, Gyimesbükkről és Áldomáspatakáról – összesen 45 hagyományőrző zenész és táncos lép majd a színpadra. Vendég lesz Antal Tibor, Antim Ioan, Hodorog András, Kátai Zoltán, Kovács Miklós, László Erzsébet, Legedi László István, Mandache Aurél, Nyisztor Ilona, Petrás Mária, Róka Szabolcs, Tímár Viktor, a Berka és a Credo Együttes, a Dresch Quartet, a Fanfara Complexa, a Kobzos Együttes, a Kőketánc Gyerektáncház, a Cantigas Együttes, a Juhász Családi Zenekar, a Somos és a Szigony, a Zurgó Együttes és Enyedi Ági, valamint a Lippentő és a Szentendre Táncegyüttes.
A színpadi műsort követő, hajnalig tartó táncházban a moldvai és gyimesi hagyományőrző csoportok segítenek a csángómagyar táncok lépéseit megtanulni. A bálhoz kapcsolódva csángó népi építészeti emlékekből és Petrás Mária keramikus alkotásaiból, valamint hagyományos csángó használati tárgyakból és szőttesekből összeállított tárlat hívja a Kárpátokon túli utazásra a vendégeket. A kiállítást Kóka Rozália énekes, mesemondó nyitja meg. Bemutatják még Csoma Gergely Az elhagyott idő – 33 év a Moldvai csángók között című könyvét is. A színpadi műsort megelőzően tartják a Kőketánc Gyermektáncházat, amelynek évről évre hatalmas sikere van a kisgyermekes családok körében.
Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a 14. Csángó Bálra 2500–3000 vendéget várnak. A bált Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi és határon túli magyarok bizottságának elnöke nyitja meg, az esemény fővédnöke Sólyom László köztársasági elnök.
Az idő felmelegedésével országszerte egyre több problémát jelentenek a kullancsok. Kiss Melinda marosvásárhelyi bőr- és nemigyógyász a Krónikának arról beszélt, mi a teendő kullancscsípés esetén, mikor kell orvoshoz fordulni.
Az útkarbantartók a sűrű havazás miatt egyelőre leállították a Transzfogarasi út hótalanítását, de a hatóságok biztosították a közvéleményt arról, hogy a hónap végéig megnyitják az utat a forgalomnak.
Könnyed, egészséges, egyszerre csípős és édes Hawaii tradicionális étele, a Huli-huli.
Magyar és román nyelvű vezetett sétákkal, gyerektevékenységekkel, lovagi sátorral és középkori játékokkal, színházi és zenei műsorral, a gróf Bánffy Katalinról szóló portréfilmmel és beszélgetéssel várják a látogatókat a bonchidai Bánffy-kastélyban.
Több ezer magyar egyetemista gyűlt össze szerdán reggel a kincses város Főterén, ahol kezdetét vette a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) által 30. alkalommal rendezett diáknapok.
A 2026–27-es tanévtől kezdőden egy állatokról szóló választható tantárgyat vezethetnek be a romániai iskolákban, amelyben arra tanítanák a gyerekeket, hogy felelősen, empátiával és tisztelettel viszonyuljanak a környezetükben élő házi- és vadállatokhoz.
Jubileumi kiadásához érkezik a szerdán rajtoló KMDSZ-diáknapok. A kincses városban tanuló magyar egyetemisták várva várt ünnepébe idén is több ezer diák és szervező kapcsolódik be.
A tűzoltói hivatás kihívásairól és szépségeiről, a leggyakoribb tűzesetek okairól, a balesetek megelőzéséről beszélgettünk Kacsó Istvánnal, a közel 150 éves hagyományokra visszatekintő Nyárászeredai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökével.
Partiumi és erdélyi lemezbemutató koncertre indul idén májusban a Sárik Péter Trió. A Jazzkívánságműsor 3 című lemezen ismert világslágerek jazzes feldolgozásai hallhatók a Sárik Péter Trió és Szőke Nikoletta előadásában.
Az ír adatvédelmi hatóság 530 millió eurós bírságot szabott ki a TikTokra arra hivatkozva, hogy európai felhasználók adatait továbbította Kínába és ezzel megsértette a személyes adatok védelméről szóló uniós rendeletet.