Udvarhelyszékiek is bemutatkoznak a budapesti Millenáris Rendezvényközpontban szervezett Székely Fesztiválon május 1. és 3. között.
2015. április 09., 17:182015. április 09., 17:18
A gasztrokulináris majálison az érdeklődők megismerhetik a székely sütés-főzést, töltelékes káposztát és pálinkaféléket kóstolhatnak meg, valamint különböző kulturális programokon vehetnek részt.
Idén a rendezvény kiemelt vendége a Sóvidék, többek között a sós iszap gyógyhatásait, a parajdi gyógyfürdős wellnessközpontot, valamint udvarhelyszéki ízeket mutatják be – fejtette ki Moldován László, a Sóvidék–Hegyalja Turisztikai Egyesület menedzsere. A turisztikai egyesület standjánál egyébként oroszhegyi székelykapu is áll majd, valamint egy szovátai kitömött medve is. Az üdülési ajánlatokon túl az érdeklődők Udvarhelyszék ízeivel is megismerkedhetnek, hiszen áfonyapálinkát is kínálnak majd.
Moldován László elmondta, örvendenek, hogy népszerűsíthetik a lehetőségeket, hiszen így még többen megismerhetik a környéket. Egyébként a fesztiválon többek között bemutatkozik a parajdi sóbánya is natúr termékekkel, valamint a bánya borpincéjének kínálatát is megkóstolhatják a látogatók.
Egyebek mellett székelyföldi lekvárokat, szörpöket, sajtokat, sonkákat, kolbászokat, fűszereket, teákat és gyógynövényeket is vásárolhatnak a látogatók, akik székelyföldi sportolókkal és művészekkel találkozhatnak, valamint a székely népzenével és néptánccal is megismerkedhetnek.
A 2026–27-es tanévtől kezdőden egy állatokról szóló választható tantárgyat vezethetnek be a romániai iskolákban, amelyben arra tanítanák a gyerekeket, hogy felelősen, empátiával és tisztelettel viszonyuljanak a környezetükben élő házi- és vadállatokhoz.
Jubileumi kiadásához érkezik a szerdán rajtoló KMDSZ-diáknapok. A kincses városban tanuló magyar egyetemisták várva várt ünnepébe idén is több ezer diák és szervező kapcsolódik be.
A tűzoltói hivatás kihívásairól és szépségeiről, a leggyakoribb tűzesetek okairól, a balesetek megelőzéséről beszélgettünk Kacsó Istvánnal, a közel 150 éves hagyományokra visszatekintő Nyárászeredai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökével.
Partiumi és erdélyi lemezbemutató koncertre indul idén májusban a Sárik Péter Trió. A Jazzkívánságműsor 3 című lemezen ismert világslágerek jazzes feldolgozásai hallhatók a Sárik Péter Trió és Szőke Nikoletta előadásában.
Az ír adatvédelmi hatóság 530 millió eurós bírságot szabott ki a TikTokra arra hivatkozva, hogy európai felhasználók adatait továbbította Kínába és ezzel megsértette a személyes adatok védelméről szóló uniós rendeletet.
A Partiumban, Szilágyságban, Kalotaszegen folytatja a Kárpát-medencében tavaly ősszel útjára indított kezdeményezését a Vándormozi, a Nem Csak Egy Nap A Világ nevű eseményen egész nap szinte szünet nélkül forog majd a mozigép.
Harry herceg, a brit uralkodó fia kijelentette, hogy szeretne véget vetni a családtagjaival évek óta fennálló viszálynak és ki akar békülni velük.
Három különböző méretben készítette el a következő egyházfő első ruháját Raniero Mancinelli római szabó.
Az indiai fogások közül talán a legismertebb a curry – az elnevezés vonatkozhat úgy a fűszerkeverékre, mint a különleges ízvilágú szószos ételekre. A lényeg: az aromás-fűszeres dél-ázsiai ételt könnyedén összedobhatjuk mi is otthon.
Debreceni huszárok mutatkoznak be Nagybányán a hétvégén a Teleki Magyar Ház meghívására – közölte a Nagybánya és a környék magyarságát összefogó szervezet.
szóljon hozzá!