Óriásbulik várhatók Kolozs megyében

•  Fotó: adrian varzaru

Fotó: adrian varzaru

Jegyeladási rekordnak számít, hogy több mint 50 ezer bérlet kelt el a nyári Kolozs megyei zenei rendezvényekre – mondták az egy hónap múlva Bonchidán szervezendő Electric Castle és a július végi kolozsvári Untold fesztivál szervezői.

Krónika

2015. május 26., 19:282015. május 26., 19:28

Mint kifejtették, összesen több mint 300 ezer résztvevőt várnak a két, népszerűnek ígérkező fesztiválra.

A bonchidai koncertsorozat, Románia legnagyobb elektronikus zenei eseménye 233 előadót lát vendégül június 25. és 28. között, nyolc színpadon zajlanak a koncertek a Bánffy-kastély 10 hektáros területén.

„Húszezer jegy kelt el és elfogyott az összes bérlet a bonchidai fesztiválra. Május 16-án még 3000 jegyet bocsátottunk eladásra, ezek is nagyon gyorsan gazdára találnak, így reméljük, 100 ezren látogatnak el az Electric Castle-re a négy nap alatt. Rengetegen érkeznek külföldről, a résztvevők mintegy 15 százaléka az ország határain túlról jön Bonchidára” – mondta Andi Vranca, a fesztivál PR-menedzsere.

A harmadízben szervezendő rangos zenei eseményre 149 lejért lehet még egynapos bérletet váltani, a fellépők között szerepel többek közt a Rudimental, a Fatboy Slim, a Parov Stelar, a Nouvelle Vague és a Prodigy.

A Kolozsvár Európa Ifjúsági Fővárosa 2015 programsorozatba illeszkedő, a kincses városban július 30. és augusztus 2. között rendezendő Untold fesztivál szervezőinek pluszjegyeket kellett eladásra bocsátaniuk, miután mind a 30 ezer bérlet elfogyott.

„Ezer jegyet árusítunk, amelyek egyenként 129 lejbe kerülnek. Arra számítunk, hogy a fesztivál négy napja alatt a belépti díjjal és ingyenesen látható-hallható színpadok előtt 250 ezren fordulnak meg” – mondta Ştefana Giurgiu, az Untold fesztivál szóvivője.

A fesztiválon fellép többek közt a Fedde le Grand, Andy C, Tujamo, a Pendulum Dj Set, DJ Premier, Wilkinson, Bondax, a Foreign Beggars, a P Money, Akua Naru, Crazy P, a Jeru the Damaja, a Nightmares on Wax (dj set), a Subcarpaţi, a Şuie Paparude. Az Avicii és David Guetta nevével fémjelzett fesztivál a szervezők szerint az Untold az ország legnagyobb zenei fesztiválja lesz.

Részletek a www.electriccastle.ro-n és az Untoldfestival.com honlapon, valamint a két fesztivál Facebook-oldalán olvashatóak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 06., kedd

Állatokkal és állatokért: új választható tantárgy a láthatáron

A 2026–27-es tanévtől kezdőden egy állatokról szóló választható tantárgyat vezethetnek be a romániai iskolákban, amelyben arra tanítanák a gyerekeket, hogy felelősen, empátiával és tisztelettel viszonyuljanak a környezetükben élő házi- és vadállatokhoz.

Állatokkal és állatokért: új választható tantárgy a láthatáron
2025. május 05., hétfő

Diáknapozóktól lesz hangos Kolozsvár belvárosa és a Törökvágás

Jubileumi kiadásához érkezik a szerdán rajtoló KMDSZ-diáknapok. A kincses városban tanuló magyar egyetemisták várva várt ünnepébe idén is több ezer diák és szervező kapcsolódik be.

Diáknapozóktól lesz hangos Kolozsvár belvárosa és a Törökvágás
2025. május 03., szombat

Az emberek megsegítése a mozgatórugója a tűzoltók szolgálatának – Beszélgetés Kacsó István tűzoltóparancsnokkal

A tűzoltói hivatás kihívásairól és szépségeiről, a leggyakoribb tűzesetek okairól, a balesetek megelőzéséről beszélgettünk Kacsó Istvánnal, a közel 150 éves hagyományokra visszatekintő Nyárászeredai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökével.

Az emberek megsegítése a mozgatórugója a tűzoltók szolgálatának – Beszélgetés Kacsó István tűzoltóparancsnokkal
2025. május 03., szombat

Jazzkívánságműsort tart Erdélyben és a Partiumban a Sárik Péter Trió

Partiumi és erdélyi lemezbemutató koncertre indul idén májusban a Sárik Péter Trió. A Jazzkívánságműsor 3 című lemezen ismert világslágerek jazzes feldolgozásai hallhatók a Sárik Péter Trió és Szőke Nikoletta előadásában.

Jazzkívánságműsort tart Erdélyben és a Partiumban a Sárik Péter Trió
2025. május 03., szombat

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra

Az ír adatvédelmi hatóság 530 millió eurós bírságot szabott ki a TikTokra arra hivatkozva, hogy európai felhasználók adatait továbbította Kínába és ezzel megsértette a személyes adatok védelméről szóló uniós rendeletet.

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra
Óriási bírságot róttak ki a TikTokra
2025. május 03., szombat

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra

2025. május 03., szombat

Magyar filmek a mozivásznon: egész napos ingyenes vetítések Erdélyben

A Partiumban, Szilágyságban, Kalotaszegen folytatja a Kárpát-medencében tavaly ősszel útjára indított kezdeményezését a Vándormozi, a Nem Csak Egy Nap A Világ nevű eseményen egész nap szinte szünet nélkül forog majd a mozigép.

Magyar filmek a mozivásznon: egész napos ingyenes vetítések Erdélyben
2025. május 02., péntek

Harry herceg most éppen ki akar békülni családjával

Harry herceg, a brit uralkodó fia kijelentette, hogy szeretne véget vetni a családtagjaival évek óta fennálló viszálynak és ki akar békülni velük.

Harry herceg most éppen ki akar békülni családjával
2025. május 02., péntek

Három méretben készítették el az új pápa ruháját, a gombok számának is jelentősége van

Három különböző méretben készítette el a következő egyházfő első ruháját Raniero Mancinelli római szabó.

Három méretben készítették el az új pápa ruháját, a gombok számának is jelentősége van
2025. május 02., péntek

Ízek a világ körül: curry

Az indiai fogások közül talán a legismertebb a curry – az elnevezés vonatkozhat úgy a fűszerkeverékre, mint a különleges ízvilágú szószos ételekre. A lényeg: az aromás-fűszeres dél-ázsiai ételt könnyedén összedobhatjuk mi is otthon.

Ízek a világ körül: curry
Ízek a világ körül: curry
2025. május 02., péntek

Ízek a világ körül: curry

2025. május 01., csütörtök

Debreceni huszárok mutatkoznak be Nagybányán a hétvégén

Debreceni huszárok mutatkoznak be Nagybányán a hétvégén a Teleki Magyar Ház meghívására – közölte a Nagybánya és a környék magyarságát összefogó szervezet.

Debreceni huszárok mutatkoznak be Nagybányán a hétvégén