Fotó: Pexels.com
Január harmadik hétfőjét tartják az év legszomorúbb napjának. Egy friss felmérés szerint a romániai munkavállalók azonban nem depressziósabbak ezen a napon, mint máskor, viszont stresszesnek és fáradtnak érzik magukat.
2023. január 16., 12:572023. január 16., 12:57
A szomorú hétfő eredete 2005-re datálható, mára már beivódott a köztudatba. Cliff Arnall pszichológus ekkor hozta nyilvánosságra az azóta híressé vált egyenletét, amely olyan érzelembefolyásoló tényezőket vesz figyelembe, mint az elmúlt ünnepek, az újévi fogadalmak betartásának halogatása, a téllel járó hideg időjárás, valamint a napsütéses órák lecsökkent száma.
Az igazsághoz a Híradó.hu összeállítása szerint hozzátartozik az is, hogy egy légitársaság szerette volna ezzel a marketingfogással kideríteni, mikor várható a legtöbb foglalás a különféle repülőutakra, és ezekből az elemzésekből végül kirajzolódott, hogy a legtöbben akkor vágynak valamilyen paradicsomi utazásra, amikor igazán pokolinak érzik a helyzetüket.
A BestJobs állásközvetítő portál által erre a napra időzített felmérés eredményei szerint
A megkérdezettek valamivel több mint harmada (36 százalék) mondta azt, hogy érzi a legszomorúbb nap nyomását, 64 százalék azonban azt felelte, hogy nincs okuk depressziósnak tartani január harmadik hétfőjét.
A válaszadók csaknem fele gondolja ugyanakkor azt, hogy a felgyűlt fáradtság miatt nehéz volt az ünnepek utáni visszatérés a munkahelyre. 38 százalékuknak volt több szabadnapja az ünnepek idején, 44 százaléknak csak a törvény által előírt napokat adták meg, 11 százalék pedig karácsony és szilveszter környékén is dolgozott.
Eközben alig 8 százalék mondta azt, hogy valóban boldog a munkahelyén, 62 százalék pedig semleges.
A BestJobs felmérése 2023 januárjában készült 925 romániai internetfelhasználó megkérdezésével.
A romániai munkavállalók fele váltott munkahelyet az elmúlt két évben, az alkalmazottak 70 százaléka pedig béremelés kérése helyett inkább új állást keresett, derül ki a napokban közzétett felmérésekből. Idén ez a jelenség tovább fokozódik.
Idén nyáron nem kell messzire utazni ahhoz, hogy a gyermekek felfedezzék a történelmi Magyarország csodáit – elég, ha bekapcsolják a Csukás Meserádiót, és elindulnak egy varázslatos utazásra István bácsival, Terkával, Vakkanccsal és a Csoda Meseládikával.
Nemzetközi kutatás keretében vizsgálták, hogy a biológiai sokféleség szempontjából milyen lehetőségeket rejtenek többek között a romániai falvak, valamint azt is, hogy a környező táj hogyan befolyásolja a biológiai sokféleség mintázatait.
A nyári táborozás akkor válik igazán felhőtlen élménnyé, ha biztonságos körülmények között zajlik. A belügyminisztérium néhány hasznos tanácsot fogalmazott meg a szülőknek arra az esetre, ha gyermekük táborba indul.
Megannyi sportcipő jutott el az elmúlt évtizedben az anyaországból határon túli gyermekotthonokba az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány jótékonysági futásainak köszönhetően. Gui Angéla szerint azonban ennél sokkal fontosabb, hogy célokat és élményt is vittek.
A nyári hőségben az autók utastere könnyedén szaunává válhat , ami komoly biztonsági kockázatot is jelent, ugyanis ha a belső hőmérséklet meghaladja a 35 Celsius-fokot, annak hatása a sofőrre olyan, mintha 0,05 százalékos véralkoholszinttel vezetne.
Már több, mint egymillióan látták a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet a magyarországi és a határon túli mozikban – újságolták pénteken a film Facebook-oldalán.
Varga Csaba megérkezett a K2 alaptáborába – jelentették be pénteken a Hazajáró Facebook-oldalán.
A székely népviselet napját tartják pénteken, az Ezer Székely Leány Napját megelőző napon: ezen a napon több székelyföldi intézmény, cég dolgozói népviseletben érkeztek. A közösségi médiában számos fotót láthatunk népviseletben pózoló alkalmazottakról.
Egy néhány hónapos borjú csatlakozott a szabadon élő bölénycsordához a Vânători–Neamț Natúrparkban, nagy örömet okozva a természetvédelmi terület munkatársainak, akik figyelemmel kísérik a visszatelepített állatok mindennapjait.
Megnyitotta kapuit a VIBE fesztivál. A július 6-ág, vasárnapig tartó rendezvény koncertekkel, tudásfórummal, divatsarokkal, sportprogramokkal és hajnalig tartó bulikkal várja az érdeklődőket Marosszentgyörgyre.
szóljon hozzá!