Felfedező úton a budapesti Mesemúzeumban. Ennek mintájára építenék meg a szejkefürdői intézményt
Fotó: Facebook/Mesemúzeum
Erdélyi mesemúzeumot létesítene jövő évben Szejkefürdőn a Székelyföldi Legendárium csapata – mondta el érdeklődésünkre Fazakas Szabolcs ötletgazda.
2019. február 08., 16:312019. február 08., 16:31
A létesítmény a szejkefürdői Mini Erdély Parkban kapna helyet, valamint
Az ilyen jellegű múzeumokban a korai évektől (3–4 éves kortól) ismeretekkel előkészítik, és érzelmileg megalapozzák az olvasástanulást, illetve az irodalom befogadását, hatéves kortól pedig fejlesztik a nyelvi tudatosságot, a beszéd- és szövegértést, az ehhez szükséges készségeket, élményt nyújtanak, és elkötelezik a látogatókat a klasszikus és kortárs gyermekirodalom alkotásai mellett.
Az intézmény kiállításai és a hozzá kapcsolódó drámapedagógiai és művészeti foglalkozások amellett, hogy bővítik a részt vevő gyerekek ismereteit, a tartalmi és a módszertani sajátosságoknak köszönhetően jelentős eredményeket hozhatnak az iskolai nevelésben kevésbé érintett területeken: az erkölcsi és az érzelmi nevelés tekintetében.
A szejkei múzeumban játékos körülmények között ismerkedhetnek meg a gyerekek különböző népmeseelemekkel és figurákkal, szövegszerkezettel.
Fazakas Szabolcs arról is beszámolt, hogy jelenleg az Orbán Balázs-emlékközpont létrehozásán dolgoznak, és a pár napja a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeumban nyílt kiállítással nyújtottak ízelítőt abból, ami a szejkefürdői kulturális intézményben megtekinthető lesz. A 2500 éves tárgyakat is felvonultató tárlatot a Kolozsvári Magyar Napokra is elhozzák.
A sétányok kialakításával és más tereprendezési munkálatokkal elkezdődött a szejkefürdői Mini Erdély Park megépítése. A Székelyföldi Legendárium már jövő nyáron megnyitná a létesítményt, amelyben mintegy hatvan makettet állítanak ki.
XIV. Leó pápa szentévi audienciáján részt vettek szombaton a Magyar Cigány Labdarúgó Válogatott tagjai is menedzserükkel, Mezei Istvánnal.
Egy nagyszebeni férfi, Petru Fehervari 136-szoros véradóként jelenleg a legaktívabb donor Szeben megyében. Több mint két és fél évtizedes elkötelezettségével mintegy 54 liter vért adott – csendes példát mutatva a segítségnyújtás erejéről.
A királyi elismerések kitüntetettjeinek névsorát évente kétszer, a mindenkori uralkodó hivatalosan júniusban megünnepelt születésnapján, illetve újév előtt hirdetik ki.
Laktató, olcsó, és könnyen hozzáférhető alapanyagokból készül Észtország hagyományos étele, a mulgipuder.
A nyolcezres hegycsúcsokra szervezett expedíciók világába kalauzol el Varga Csaba, aki pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül eddig hat 8000 méter feletti csúcsot hódított meg a Himalájában.
A székelyföldi árvízkárosultak, valamint a parajdi sóbánya-baleset érintettjeinek megsegítésére tart jótékonysági koncertet Mága Zoltán hegedűművész június 15-én Kolozsváron. A koncert teljes bevételét a bajbajutottak támogatására fordítják.
Több mint húszezer résztvevő, világhírű előadók koncertjei és családias hangulat jellemezte a Jazz in the Park idei, 13. kiadását. A jazzfesztivál a zenei program mellett a közösségi élményekre és művészeti párbeszédre is hangsúlyt fektetett.
Gyakran a gyerek beszéli rá a szülőket a kutyavásárra, később viszont ráun, és már szabadulni szeretnének tőle, de nem tudnak túladni rajta. Az ilyen helyzetek elkerülésére, a felelős kutyatartás alapelveire hívta fel a figyelmet Tóth Attila kiképző.
A 14. századi mesterségeket és életformát idézi meg hitelesen az Erdélyi Szabad Karaván elnevezésű középkori újrajátszó csoport, amelynek tagjai nemcsak beöltöznek, hanem valós képet adnak a korabeli műhelyekről.
Az elődök példáján sok mindent megvalósított az elmúlt 12 évben a gyergyószentmiklósi Bagossy Brothers Company, játszott már minden színpadon, minden idősávban, most pedig arra próbál rájönni, hogyan válhat „örökzöld” együttessé.
szóljon hozzá!