Dél-Kelet-Európa egyik legnagyobb őslényparkja nyitja meg kapuit pénteken a Brassó megyei Barcarozsnyón. Az 5 millió eurós beruházásból létesített szórakoztató központ 1,4 hektáron terül el és 45 életnagyságú dinoszauruszt sorakoztat fel.
2015. június 10., 19:322015. június 10., 19:32
Az őslényszobrok megalkotását tudományos munkatársak követték végig. A parkban faágak közé helyezett házikók, mozi és számos meglepetés várja az érdeklődőket, akik a dinoszauruszok fejlődését végigkövető látványos úton haladnak végig – idézte a létesítmény közleményét a román sajtó.
A befektetők 500 ezer eurós üzleti forgalmat remélnek az őslényparktól az első évben és több mint 100 ezer látogatóra számítanak. A központ létrejöttéhez szükséges pénz 70 százaléka uniós forrásokból származik, 30 százaléka pedig önrész. „Nagyon örülünk, hogy megnyithatjuk az őslényparkot, az úttörő kezdeményezés remélhetőleg erőteljesen fellendíti Brassó megye turizmusát. Az egy év alatt létrehozott központ kicsik és nagyok számára egyaránt szórakozási lehetőséget kínál, annál is inkább, hogy a látogatók szabad levegőn tartózkodhatnak” – mondta el Adrian Apostu projektvezető.
A hatalmas, üvegszálból készített őslények hoszszúsága 8 és 24 méter, magasságuk pedig 2 és 20 méter közti, a bejárat pedig stílszerűen egy dinoszauruszszáj lesz. A szórakoztató központ létesítését Barcarozsnyó önkormányzata is támogatta, a területet 49 évre haszonbérbe adta. A középkori barcarozsnyói vár közelében található dinópark, amely szabadtéri múzeum is, a hét minden napján látogatható, 9.30-tól 20 óráig. A belépti díj felnőtteknek 28, gyerekeknek 22 lejbe kerül, a 3 év alatti kicsik ingyen tekinthetik meg a hatalmas őslényeket.
A dinókat egyébként Romániában készítették, olyan szakemberek technikai és tudományos hozzájárulásával, akik hasonló jellegű parkot működtetnek Németországban. A létesítmény tervezőit a Steven Spielberg rendezte Jurassic Park című, 1993-as tudományos-fantasztikus film ihlette. A Michael Crichton Őslénypark című regénye alapján forgatott mozi történetének középpontjában Isla Nublar fiktív szigete áll, ahol egy multimilliomos és cégének genetikus tudósai klónozott dinoszauruszokkal teli látványparkot hoznak létre.
Barcarozsnyó Brassótól 15 kilométerre, a Vidombák-patak partján, a Törcsvári-szoros bejáratánál fekszik. A település fölött meredek sziklákon épült középkori vár, Erdély legnagyobb parasztvára a régi Rozsnyó község mentsvára volt – veszély esetén az egész község idemenekülhetett. Mai formájában a város szász lakossága építette ki a 15. században.
A 2026–27-es tanévtől kezdőden egy állatokról szóló választható tantárgyat vezethetnek be a romániai iskolákban, amelyben arra tanítanák a gyerekeket, hogy felelősen, empátiával és tisztelettel viszonyuljanak a környezetükben élő házi- és vadállatokhoz.
Jubileumi kiadásához érkezik a szerdán rajtoló KMDSZ-diáknapok. A kincses városban tanuló magyar egyetemisták várva várt ünnepébe idén is több ezer diák és szervező kapcsolódik be.
A tűzoltói hivatás kihívásairól és szépségeiről, a leggyakoribb tűzesetek okairól, a balesetek megelőzéséről beszélgettünk Kacsó Istvánnal, a közel 150 éves hagyományokra visszatekintő Nyárászeredai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökével.
Partiumi és erdélyi lemezbemutató koncertre indul idén májusban a Sárik Péter Trió. A Jazzkívánságműsor 3 című lemezen ismert világslágerek jazzes feldolgozásai hallhatók a Sárik Péter Trió és Szőke Nikoletta előadásában.
Az ír adatvédelmi hatóság 530 millió eurós bírságot szabott ki a TikTokra arra hivatkozva, hogy európai felhasználók adatait továbbította Kínába és ezzel megsértette a személyes adatok védelméről szóló uniós rendeletet.
A Partiumban, Szilágyságban, Kalotaszegen folytatja a Kárpát-medencében tavaly ősszel útjára indított kezdeményezését a Vándormozi, a Nem Csak Egy Nap A Világ nevű eseményen egész nap szinte szünet nélkül forog majd a mozigép.
Harry herceg, a brit uralkodó fia kijelentette, hogy szeretne véget vetni a családtagjaival évek óta fennálló viszálynak és ki akar békülni velük.
Három különböző méretben készítette el a következő egyházfő első ruháját Raniero Mancinelli római szabó.
Az indiai fogások közül talán a legismertebb a curry – az elnevezés vonatkozhat úgy a fűszerkeverékre, mint a különleges ízvilágú szószos ételekre. A lényeg: az aromás-fűszeres dél-ázsiai ételt könnyedén összedobhatjuk mi is otthon.
Debreceni huszárok mutatkoznak be Nagybányán a hétvégén a Teleki Magyar Ház meghívására – közölte a Nagybánya és a környék magyarságát összefogó szervezet.
szóljon hozzá!