2009. szeptember 17., 09:402009. szeptember 17., 09:40
Dan Brown új könyve megjelenésének napján az NBC Today című műsorában beszélt a korábbi munkáiból megismert szimbólumkutató Langdon professzor új kalandjairól, s a könyv születéséről. A 600 oldalas misztikus regény Washingtonban játszódik, a szabadkőművesek világába vezet, és mindössze 12 óra alatt pereg le a cselekménye.
A 45 éves szerző „a téma összetettségével” magyarázta, hogy miért telt hat évbe A Da Vinci-kód folytatásának megírása. Mint mondta: 2-3 évet szánt a kutatómunkára, amely során személyesen is felkereste a regény helyszíneit, többek között a Capitoliumot, s járt a Kongresszusi Könyvtárban is. A kritika jól fogadta az új kötetet. Általános vélemény szerint várhatóan nem kavar majd akkora vitát, mint A Da Vinci-kód, amely Jézus vérvonalának folytatásáról szóló elméletével mélységesen felháborította a katolikus egyházat.
A Los Angeles Times a két könyvet szembeállítva azt írta, hogy míg A Da Vinci-kód „mélyen gyökerező kulturális érzékenységet” sértett, a folytatás „inkább egy hullámvasút izgalmait idézi fel: borzongató, szórakoztató, de aztán vége”. A The New York Times szerint Brownnak sikerült elkerülnie a népszerű írók átkát: az új könyvvel nem okoz csalódást olvasóinak.
Az elveszett jelkép hónapok óta az internetes könyváruházak favoritja, több tízezres megrendelés érkezett rá még megjelenése előtt. (Ez nyilván a jelentős árengedménynek is tulajdonítható, amivel a könyv iránti keresletet akarták felébreszteni a kereskedők.) A kötetet kiadó Random House első körben több mint ötmillió példányt terített az angol nyelvű piacon, de már készülnek a mű fordításai is.
Az idő felmelegedésével országszerte egyre több problémát jelentenek a kullancsok. Kiss Melinda marosvásárhelyi bőr- és nemigyógyász a Krónikának arról beszélt, mi a teendő kullancscsípés esetén, mikor kell orvoshoz fordulni.
Az útkarbantartók a sűrű havazás miatt egyelőre leállították a Transzfogarasi út hótalanítását, de a hatóságok biztosították a közvéleményt arról, hogy a hónap végéig megnyitják az utat a forgalomnak.
Könnyed, egészséges, egyszerre csípős és édes Hawaii tradicionális étele, a Huli-huli.
Magyar és román nyelvű vezetett sétákkal, gyerektevékenységekkel, lovagi sátorral és középkori játékokkal, színházi és zenei műsorral, a gróf Bánffy Katalinról szóló portréfilmmel és beszélgetéssel várják a látogatókat a bonchidai Bánffy-kastélyban.
Több ezer magyar egyetemista gyűlt össze szerdán reggel a kincses város Főterén, ahol kezdetét vette a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) által 30. alkalommal rendezett diáknapok.
A 2026–27-es tanévtől kezdőden egy állatokról szóló választható tantárgyat vezethetnek be a romániai iskolákban, amelyben arra tanítanák a gyerekeket, hogy felelősen, empátiával és tisztelettel viszonyuljanak a környezetükben élő házi- és vadállatokhoz.
Jubileumi kiadásához érkezik a szerdán rajtoló KMDSZ-diáknapok. A kincses városban tanuló magyar egyetemisták várva várt ünnepébe idén is több ezer diák és szervező kapcsolódik be.
A tűzoltói hivatás kihívásairól és szépségeiről, a leggyakoribb tűzesetek okairól, a balesetek megelőzéséről beszélgettünk Kacsó Istvánnal, a közel 150 éves hagyományokra visszatekintő Nyárászeredai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökével.
Partiumi és erdélyi lemezbemutató koncertre indul idén májusban a Sárik Péter Trió. A Jazzkívánságműsor 3 című lemezen ismert világslágerek jazzes feldolgozásai hallhatók a Sárik Péter Trió és Szőke Nikoletta előadásában.
Az ír adatvédelmi hatóság 530 millió eurós bírságot szabott ki a TikTokra arra hivatkozva, hogy európai felhasználók adatait továbbította Kínába és ezzel megsértette a személyes adatok védelméről szóló uniós rendeletet.