Fotó: Krónika
2008. október 24., 00:002008. október 24., 00:00
– Úgy tudom, ön is volt krónikás.
– Kezdő újságíróként az udvarhelyi tudósítórészleg egyik altudósítója voltam, de azt hiszem, Kolozsváron nem sokat tudtak rólam. Akkoriban kerültem a Krónikához, amikor már kifelé tartottam a médiából, és már zenéltem. Korábban rádióztam, azelőtt televízióztam, és utolsó próbálkozásként az írott sajtóban is tettem egy kört. Ma is izgalmasnak tartom a filmezést, a kamerák és mikrofonok világát, de egy idő után éreztem, hogy nem tudom életcélként felvállalni. És ott volt a zene. Amikor az utcán jöttem-mentem, mindig az járt a fejemben, mi lesz a következő refrén, hogy szólna jobban az adott dal.
– Mi most az életcélja – csak nem a következő refrén?
– A zenélést felvállalni életcélként szép és nemes dolog, de Erdélyben némileg prózaibb. Időről időre különböző mellékmunkákra kényszerültem, ilyen volt a média is. Néha hetekig nem foglalkoztam egyáltalán zenével, de ha akkor kérdeztek volna, ugyanezt mondtam volna: zenész vagyok, és a zenélés az életcélom. Vannak azonban nagyon szép nyarak, amikor hetekig nem veszem elő a gitárt. A hangszer számomra a fűrész, a fejsze – arra való, hogy elvégezzem vele a munkámat.
– Időnként dalnoknak, daltulajdonosnak, énekes költőnek, de általában zenésznek titulálják.
– Nem mondhatom magamról nyugodt szívvel, hogy zenész volnék, hisz még a kottaolvasással is hadilábon állok, a szót csak azért használom, mert közérthetőbb. Én érzem, de nem értem, mit csinálok, és az a szerencsém, hogy ez néha jól sül el. Amolyan hályogkovács zenész vagyok, ezt viszont vállalom, hisz sosem akartam másképp – megvolt a lehetőségem, hogy zeneiskolába járjak. Jártam is, de egy idő után hanyagolni kezdtem az órákat – úgy éreztem, hogy nem mozdít előre. Számomra vidám és szomorú dallamok léteztek, ott pedig elmondták, melyik milyen hangsor.
– Hogyan lett zenekar a dalnok köré?
– Az egykor tizenkilenc éves Murányi Tóni írogatott, ehhez pengetett, és már akkor odaképzelte a zenekari kíséretet is. Fiatalkori zenekar-alapítási vágy fűtött: ott akartam lenni a füstben, a fényben és sok kemény fiúval nyomni a rock and rollt. Ugyanakkor másképp képzeltem el a rock and rollt, és ez sokaknak nem paszszolt, ezért aztán sokan leköszöntek mellőlem. Volt olyan időszak, hogy János öcsémmel ketten voltunk a csapat.
– A kamaszos lendület idején sem kerültek szóba „klasszikus” együttesnevek?
– Zenekarnévben a kezdetektől nem gondolkodhattunk, mert nem állt össze stabil együttes. A zenekarnév mindig konkrét embereket takar, hogy ti négyen vagytok azok. Ha egy kiszáll, az már nem az a csapat, nevet kell cserélni. Most körülbelül a harmincnegyedik együttesnévnél tartanánk.
– A hídon című dal állandó felvezető szövegében elhangzik a dal története, hogy egy hídon álltak, és mindannyian csak a hídra tudtak gondolni. Mi a felvezető szöveg története?
– A dalt Budapesten vettük fel házi stúdióban. Mindenképpen szerettem volna egy intrót, ami némileg felvezeti a figurát, aki megszólal majd a dalban. A szöveget improvizáltam, aztán rá kellett tapsolni és füttyögtetni. A közönség, amelyet a felvételen lehet hallani, mi ketten vagyunk Jánossal negyven valahány sávon. „Még egyszer vissza, figyelj, akkor taps itt!” – így vettük fel annyiszor, amíg tömeggé dagadt. Másnap jöttek a szomszédok, hogy milyen ricsaj volt.
– Melyik hídról van szó?
– A székelyudvarhelyi Orbán Balázs hídról, amely teljesen másképp nézett ki – egy szakadt fahíd volt, amikor arra gondoltam. Többen kérdezték már, hogy az én történetem írtam-e meg abban a dalban. A válasz igen.
– A Csodaszép nők című dal ihletője pedig a nagyapa favécéje. Tényleg létezik a képekkel teleragasztott árnyékszék?
– Persze, amúgy mindenki látott ilyet. Mire a dalt kitaláltam, nagyapám már meghalt, de amíg élt, mindig telerakta jó nők képével, nemcsak a vécét, hanem a fásszínt és a műhelyt is. Nagyapám halála után eladták a telek hátsó részét a vécével együtt, akkor már megvolt a dal, és az ismerősök körében híres volt a vécé. Hátramentem megnézni, hogy az új lakó lebontotta-e. Nem bontotta le, sőt, használták is, és új képeket ragasztottak ki, Jennifer Lopezről, meg Britney Spearsről.
– Írt már dalt felkérésre?
– Persze, nagyon sokat. Szöveget is, meg teljes dalt is. Például Dancs Annamarinak, Kristóf Katinak. Annamarinak volt anno a nagy Titanic-slágere, azt én fordítottam le, illetve írtam meg a „közérthető” magyar szöveget. Ha úgy kell megírnom valamit, hogy az Dancs Annamarinak tetsszen, ott kevés a közös mező, és egy idő után olyan lesz a dal, hogy csak neki tetszik. Volt, hogy Tóni-féle szövegeket küldtem Dancséknak, de visszaküldték, hogy nem bulis, meg túl filozofikus, ne küldjek ilyeneket. Így megtanultam, hogy Tóninak Tóni-szöveget kell írni, Annamarinak pedig Annamari-szöveget. Aztán leszoktam arról, hogy másnak írjam dalba az ő lelki világát meg gondolatait.
– Az ön lelkivilága izgalmasabb?
– Úgy gondolom, nem eshet távol az ízlésem a közönségem ízlésétől, ami nekem tetszik, az nekik is bejön. De van olyan, amiről én is azt gondolom, hogy egyszer használatos dal, és azokat nem követeli vissza a közönség sem. A kolozsvári Bulgakov kávéházban tartott klubestekre néha kidolgoztunk néhány ötletet, hogy legyen új dal is. A koncerteken látszik, hogy egy szerzemény mennyire életképes, és van, hogy ezek közül egyik másik bennragad végleg a repertoárunkban.
– Ilyen volt a Nem tudok meghalni is, amelyet az első Bulgakovbeli fellépésen himnuszává kiáltott ki az Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy.
– A próbán mondták a fiúk, hogy figyelj, ez nem nagy eresztés. Elpengettük párszor, nekik sem volt különösebb ötletük. Azt mondták, hogy egyszer lejátsszuk, aztán el is felejthetjük. Elég hitetlenkedve fogadták el, hogy az embereknek ez tetszik, ezt kérik vissza. A dal népszerűségének pedig kétségkívül a himnusszá fogadás volt a csúcsa.
– A dalszövegekből az tűnik ki, hogy gyakran foglalkozik a halál gondolatával….
– Azt hiszem, a halál mindenkit foglalkoztat, aki gondolkodik. Többen is mondták, hogy túl fiatal vagyok ahhoz, hogy a halállal foglalkozzam, de nem biztos, hogy én 60–80 évesen fogok meghalni… Nem az izgat, ami utána következik, hanem maga az elmúlás tragédiája egészében, ami dühítő. És amióta énekel az ember, ez épp olyan örök téma, mint a szerelem.
– „Szívem a halaké” – énekli A hídon című dalban, és a Magyar Horgász című lap címoldalára került egyszer az arcképe.
– A horgászatból úgymond „szakmát” csináltam: szívesen írok horgásztörténeteket és fotózok is a horgászataimon. Ma már csak ezt jelenti számomra a horgászat, hiszen halat nem eszem, a szívem valóban a halaké. Szeretem a természetet járni, de a legfőbb motivációm, hogy fotózzak, majd írjak róla.
– Miből él?
– Ebben az országban ezt a kérdést sokaknak fel lehetne tenni. Nem tudnám megmondani. Ezen néha röhögtünk is Jánossal, amikor együtt koplaltunk Budapesten, hogy eljutottunk a pénztelenségben olyan végletekig, hogy már mindenkitől kölcsön kértünk, akitől lehetett. Azt gondoltuk, hogy kész, most már el kell menni kukázni, vagy lopni, csalni, aztán mindig jött pénz valami elképzelhetetlen helyről, hogy tessék itt van. És ez sokszor megismétlődött, már-már periodikusan. Ilyenkor összenéztünk, hogy szórakoznak rajtunk a mátrixban, megvárják, amíg minden reményünket elveszítjük, de nem hagynak megdögleni, hanem beraknak még egy kis zsetont, hogy még egyszer csináljuk végig. Ez most is így megy, csak Level 1-en, már nem annyira kemény a játék.
– Benevezne valamilyen vetélkedőre?
– Nem, soha nem is indultam ilyenen. A zenekar tagjai nehezményezték párszor, hogy igazán bemehetnénk egy tehetségkutatóba vagy sztárcsinálóba, de én nem szeretek versenyezni, nem vagyok sportoló. Úgy gondolom, hogy a művészeten belül semmilyen versengésnek nincs helye, hiszen nem lehet rangsorolni.
Államfőként első külföldi látogatására utazott hétfőn Nicușor Dan, aki a BoardingPass információ szerint egy Alenia C-27J Spartan katonai szállító repülőgéppel kelt útra a Bukaresti Kilencek (B9) csúcstalálkozójára.
Mutatjuk, mit tilos szállítani személygépkocsink csomagtartójában, és mit kockáztatnak azok, akik fittyet hánynak a szabályokra.
Egész napos programokkal, koncertekkel és színpadi előadásokkal várja a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum (KIFOR) az érdeklődőket június 1-én a Kolozsvári Majális ingyenes rendezvényére, a Colina Parkba.
Jazzdallamoktól lesz hangos június első hétvégéje Kolozsváron, ugyanis a Hója-erdő melletti Romulus Vuia Néprajzi Park skanzenje ad otthont a Jazz in the Park fesztiválnak.
Újfajta zenei élménnyel készül meglepni székelyföldi közönségét a Bagossy Brothers Company, amely Csillag az égen című műsorával lép színpadra a csíksomlyói Nyeregben. A produkcióról Tatár Attila, a formáció gitárosa, énekese beszélt a Krónikának.
Ütőshangszerek és a zene történetén keresztül mutatja be gyerekeknek az emberiség fejlődéstörténetét a Dobbanó Hangok interaktív előadás, amelyet Ferencz Áron álmodott meg. A sepsiszentgyörgyi születésű zenész a kezdeményezés céljáról beszélt.
A városi kertészkedést népszerűsítő oktatási és szemléletformáló programot indított a szegedi Csemete Természet- és Környezetvédelmi Egyesület a temesvári Szórvány Alapítvánnyal együttműködve, uniós támogatással.
Feloszlik a Margaret Island, az elmúlt tíz év egyik legnépszerűbb magyar zenekara. A csapat közösségi oldalán jelentette be, hogy október 2-án a Budapest Parkban tartja búcsúkoncertjét.
A Maros megyei Sáromberkén 2020-ban gyűrűzött gólya költözött szerdán a Kolozs megyei Magyarfenes gólyafészkébe. A költözés azért számít rendkívülinek, mert Sáromberke és Magyarfenes az erdélyi gólyamegfigyelés emblematikus helyszínének számít.
Az idei Eurovíziós Dalfesztivál győztese azt követelte, hogy jövő évben zárják ki a versenyből Izraelt a gázai háború miatt.