Leváltották a Jean Monnet Gimnázium vezetőségét, tüntettek a diákok

Leváltotta tegnap a bukaresti főtanfelügyelőség az egyik diák és egy tanár közötti szexuális kapcsolat miatt hírhedtté vált bukaresti Jean Monnet Gimnázium vezetőségét. A döntés miatt a diákok tüntetésbe kezdtek. A tanulók tegnap minden szünetben összegyűltek az udvaron, és követelték, hogy helyezzék vissza tisztségükbe az intézmény leváltott igazgatóit, és hogy ne bélyegezzék meg iskolájukat.

Bíró Blanka

2011. december 06., 09:012011. december 06., 09:01

A szülőbizottság közleményt adott ki, amelyben nehezményezik, hogy a televízióból értesültek arról, hogy leváltották az igazgatót, és tiltakoznak  Daniel Funeriu oktatási miniszter kijelentése ellen, miszerint a gimnáziumba „nomenklaturisták” gyerekei járnak. A tiltakozók szerint a Jean Monnet Gimnázium diákjai átlagos gyerekek, a tantestület pedig jól felkészült tanárokból áll.

A szülők kiállnak az iskola 1200 diákja és a tantestület mellett, annál is inkább, mert az intézmény egyike azon keveseknek, ahol szigorú szabályokat léptettek életbe, kötelező az egyenruha, ellenőrzik a hiányzásokat, tiltják a dohányzást, olvasható a közleményben. A tanügyminisztérium ellenőrző bizottsága december 4-én rendelte el a bukaresti intézmény vezetőségének menesztését az ott tapasztalt súlyos rendellenességek miatt, a bukaresti tanfelügyelőség pedig egy évig felülvizsgálja az intézmény működését. A kivizsgálást a szexbotrány miatt kezdeményezte a minisztérium, miután egy diáklány  feljelentette testneveléstanárát, aki megerőszakolta egy iskolai kirándulás során.

Az ellenőrzés során arra derült fény, hogy a gazdag családokból származó gyerekek különleges bánásmódban részesültek, nagyon sok diák halmozott fel igazolatlan hiányzásokat, két diáklányt lopással vádoltak, az iskola egy másik tanulója Radu Mazăre konstancai polgármester társaságában pózolt a Playboyban.

Amint arról beszámoltunk, a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Gimnázium  zongoratanárát is letartóztatták, aki bevallotta, hogy két diáklányt is megrontott. Keresztély Irma Kovászna megyei főtanfelügyelő lapunknak elmondta, a sepsiszentgyörgyi iskolában más rendellenességre nem derült fény, a tanárt 29 napra letartóztatták, és amíg ügyében nem születik jogerős döntés, az ellene indított fegyelmi kivizsgálást is felfüggesztették. A törvény értelmében nem folytatható párhuzamosan két eljárás, magyarázta a főtanfelügyelő. A sepsiszentgyörgyi iskolában is vizsgálódott a botrány kapcsán az oktatási minisztérium ellenőrző testülete, de ennek eredményéről a tanfelügyelőség még nem kapta meg a jegyzőkönyvet, mondta Keresztély Irma.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 11., vasárnap

Miután megkopik a nyelv, szívükben hordozzák tovább örökségként magyarságukat a melbourne-i magyarok

Romániai szórványból, a bánsági Végvárról vándorolt ki 30 évvel ezelőtt Ausztráliába Bartha Gyöngyi, aki a melbourne-i magyar közösség szervezője. Az óceániai országban élő óvónő a Krónikának arról mesélt, hogyan élik meg magyarságukat a diaszpórában.

Miután megkopik a nyelv, szívükben hordozzák tovább örökségként magyarságukat a melbourne-i magyarok
2025. május 10., szombat

Kullancsszezonban a védekezés elengedhetetlen – Kiss Melinda bőrgyógyász tanácsai kullancscsípés esetére

Az idő felmelegedésével országszerte egyre több problémát jelentenek a kullancsok. Kiss Melinda marosvásárhelyi bőr- és nemigyógyász a Krónikának arról beszélt, mi a teendő kullancscsípés esetén, mikor kell orvoshoz fordulni.

Kullancsszezonban a védekezés elengedhetetlen – Kiss Melinda bőrgyógyász tanácsai kullancscsípés esetére
2025. május 09., péntek

Újra havazott a Transzfogarasi úton, le kellett állítani a hó eltakarítását

Az útkarbantartók a sűrű havazás miatt egyelőre leállították a Transzfogarasi út hótalanítását, de a hatóságok biztosították a közvéleményt arról, hogy a hónap végéig megnyitják az utat a forgalomnak.

Újra havazott a Transzfogarasi úton, le kellett állítani a hó eltakarítását
2025. május 09., péntek

Ízek a világ körül: Huli-huli csirke

Könnyed, egészséges, egyszerre csípős és édes Hawaii tradicionális étele, a Huli-huli.

Ízek a világ körül: Huli-huli csirke
Ízek a világ körül: Huli-huli csirke
2025. május 09., péntek

Ízek a világ körül: Huli-huli csirke

2025. május 08., csütörtök

Nyílt napokat tartanak a bonchidai Bánffy-kastélyban

Magyar és román nyelvű vezetett sétákkal, gyerektevékenységekkel, lovagi sátorral és középkori játékokkal, színházi és zenei műsorral, a gróf Bánffy Katalinról szóló portréfilmmel és beszélgetéssel várják a látogatókat a bonchidai Bánffy-kastélyban.

Nyílt napokat tartanak a bonchidai Bánffy-kastélyban
2025. május 07., szerda

Esőben is tud a diák napozni – Elstartolt a jubileumi KMDSZ Diáknapok

Több ezer magyar egyetemista gyűlt össze szerdán reggel a kincses város Főterén, ahol kezdetét vette a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) által 30. alkalommal rendezett diáknapok.

Esőben is tud a diák napozni – Elstartolt a jubileumi KMDSZ Diáknapok
2025. május 06., kedd

Állatokkal és állatokért: új választható tantárgy a láthatáron

A 2026–27-es tanévtől kezdőden egy állatokról szóló választható tantárgyat vezethetnek be a romániai iskolákban, amelyben arra tanítanák a gyerekeket, hogy felelősen, empátiával és tisztelettel viszonyuljanak a környezetükben élő házi- és vadállatokhoz.

Állatokkal és állatokért: új választható tantárgy a láthatáron
2025. május 05., hétfő

Diáknapozóktól lesz hangos Kolozsvár belvárosa és a Törökvágás

Jubileumi kiadásához érkezik a szerdán rajtoló KMDSZ-diáknapok. A kincses városban tanuló magyar egyetemisták várva várt ünnepébe idén is több ezer diák és szervező kapcsolódik be.

Diáknapozóktól lesz hangos Kolozsvár belvárosa és a Törökvágás
2025. május 03., szombat

Az emberek megsegítése a mozgatórugója a tűzoltók szolgálatának – Beszélgetés Kacsó István tűzoltóparancsnokkal

A tűzoltói hivatás kihívásairól és szépségeiről, a leggyakoribb tűzesetek okairól, a balesetek megelőzéséről beszélgettünk Kacsó Istvánnal, a közel 150 éves hagyományokra visszatekintő Nyárászeredai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökével.

Az emberek megsegítése a mozgatórugója a tűzoltók szolgálatának – Beszélgetés Kacsó István tűzoltóparancsnokkal
2025. május 03., szombat

Jazzkívánságműsort tart Erdélyben és a Partiumban a Sárik Péter Trió

Partiumi és erdélyi lemezbemutató koncertre indul idén májusban a Sárik Péter Trió. A Jazzkívánságműsor 3 című lemezen ismert világslágerek jazzes feldolgozásai hallhatók a Sárik Péter Trió és Szőke Nikoletta előadásában.

Jazzkívánságműsort tart Erdélyben és a Partiumban a Sárik Péter Trió