Kolozsváron kampányolt a Compact Disco

Nyerni mennek Bakuba – nyilatkozták egybehangzóan a Krónika kérdésére Lotfi Behnam és Pál Gábor, az Eurovíziós Dalfesztiválon májusban Magyarországot képviselő Compact Disco együttes tagjai tegnapi kolozsvári sajtótájékoztatójukon. Mint mondták, a cél elérése érdekében az erdélyi magyarok szavazataira is számítanak.

Kiss Előd-Gergely

2012. április 05., 07:482012. április 05., 07:48

„Azt szoktuk mondani minden nagyképűség nélkül, hogy mi nyerni megyünk, mert másképp nem tudunk hozzáállni az egészhez” – szögezte le Lotfi Behnam, a groove-ok, extra zenei sávok, effektek felelőse. „Úgy állunk hozzá, hogy meg akarjuk nyerni, de akkor se leszünk elkeseredve, ha mondjuk a hatodik helyen végzünk” – toldotta meg Pál Gábor billentyűs, aki egyben az együttes dalszövegírója.

Előbbi hozzáfűzte, hármas célt fogalmaztak meg: a végső győzelmet, ha ez nem sikerül, akkor az eddigi legjobb magyar eredmény elérését, illetve legalább a tavalyi eredmény túlszárnyalását. Lapunk kérdésére elmondták, Erdélyben eddig kétszer léptek fel, a tavalyi Szent György Napokon emlékezetes volt a koncertjük. A mostani erdélyi körútnak is az a célja, hogy még nagyobb körben ismertté tegyék a zenekart.

„Érdekessége a versenynek, hogy a nemzeti döntőn túl Magyarország már nem tud segíteni abban, hogy ott legyünk a végleges döntőben, ezért nagyon fontosnak tartjuk a határon túli magyarok szavazatát” – nyilatkozta Lotfi Behnam. Pál Gábor ugyanakkor elmondta, feltérképezték már a konkurenciát is,  ugyanis San Marino kivételével mindenhol megvan az induló dal.

„Sok erős dal van, de azt megállapítottuk, hogy a mi dalunk mind mondanivalóját, mind stílusát tekintve kilóg a mezőnyből, ez egy kicsit komolyabb dal, ami szerintünk mindenképp előnyünkre válik”– latolgatta esélyeiket Pál Gábor. Hozzáfűzte: több országból kaptak pozitív visszajelzést, így Észak-Írországból és Spanyolországból, volt olyan spanyol könnyűzene-kedvelő, aki közölte: jobban tetszik neki a Sound of Our Hearts, mint a versenyben szereplő spanyol dal.

Lotfi Behnam ugyanakkor elmondta: bizalomra ad okot, hogy még el sem kezdődött a fesztivál, és máris 13 országban kötöttek lemezszerződést, a dal többek közt Lengyelországban és a Benelux államokban, illetve Törökországban is megjelenik. „Ha minden jól megy, és ezeknek  az országoknak a lemezkiadói a fesztivállal egy időben elkezdik a promóciót, akkor sok szavazatra számíthatunk” – bizakodott Lotfi Behnam.

A zenekar tagjai azt is kifejtették, azért énekelnek angolul, mert úgy érezték, hogy az általuk képviselt elektronikus popzenének sokkal jobban áll az angol nyelv, és nem titkolt céljuk, hogy a külföld felé is nyissanak. Így több esélyt látnak arra, hogy felhívják a zenerajongók figyelmét Magyarországra.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 05., hétfő

Diáknapozóktól lesz hangos Kolozsvár belvárosa és a Törökvágás

Jubileumi kiadásához érkezik a szerdán rajtoló KMDSZ-diáknapok. A kincses városban tanuló magyar egyetemisták várva várt ünnepébe idén is több ezer diák és szervező kapcsolódik be.

Diáknapozóktól lesz hangos Kolozsvár belvárosa és a Törökvágás
2025. május 03., szombat

Az emberek megsegítése a mozgatórugója a tűzoltók szolgálatának – Beszélgetés Kacsó István tűzoltóparancsnokkal

A tűzoltói hivatás kihívásairól és szépségeiről, a leggyakoribb tűzesetek okairól, a balesetek megelőzéséről beszélgettünk Kacsó Istvánnal, a közel 150 éves hagyományokra visszatekintő Nyárászeredai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökével.

Az emberek megsegítése a mozgatórugója a tűzoltók szolgálatának – Beszélgetés Kacsó István tűzoltóparancsnokkal
2025. május 03., szombat

Jazzkívánságműsort tart Erdélyben és a Partiumban a Sárik Péter Trió

Partiumi és erdélyi lemezbemutató koncertre indul idén májusban a Sárik Péter Trió. A Jazzkívánságműsor 3 című lemezen ismert világslágerek jazzes feldolgozásai hallhatók a Sárik Péter Trió és Szőke Nikoletta előadásában.

Jazzkívánságműsort tart Erdélyben és a Partiumban a Sárik Péter Trió
2025. május 03., szombat

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra

Az ír adatvédelmi hatóság 530 millió eurós bírságot szabott ki a TikTokra arra hivatkozva, hogy európai felhasználók adatait továbbította Kínába és ezzel megsértette a személyes adatok védelméről szóló uniós rendeletet.

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra
Óriási bírságot róttak ki a TikTokra
2025. május 03., szombat

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra

2025. május 03., szombat

Magyar filmek a mozivásznon: egész napos ingyenes vetítések Erdélyben

A Partiumban, Szilágyságban, Kalotaszegen folytatja a Kárpát-medencében tavaly ősszel útjára indított kezdeményezését a Vándormozi, a Nem Csak Egy Nap A Világ nevű eseményen egész nap szinte szünet nélkül forog majd a mozigép.

Magyar filmek a mozivásznon: egész napos ingyenes vetítések Erdélyben
2025. május 02., péntek

Harry herceg most éppen ki akar békülni családjával

Harry herceg, a brit uralkodó fia kijelentette, hogy szeretne véget vetni a családtagjaival évek óta fennálló viszálynak és ki akar békülni velük.

Harry herceg most éppen ki akar békülni családjával
2025. május 02., péntek

Három méretben készítették el az új pápa ruháját, a gombok számának is jelentősége van

Három különböző méretben készítette el a következő egyházfő első ruháját Raniero Mancinelli római szabó.

Három méretben készítették el az új pápa ruháját, a gombok számának is jelentősége van
2025. május 02., péntek

Ízek a világ körül: curry

Az indiai fogások közül talán a legismertebb a curry – az elnevezés vonatkozhat úgy a fűszerkeverékre, mint a különleges ízvilágú szószos ételekre. A lényeg: az aromás-fűszeres dél-ázsiai ételt könnyedén összedobhatjuk mi is otthon.

Ízek a világ körül: curry
Ízek a világ körül: curry
2025. május 02., péntek

Ízek a világ körül: curry

2025. május 01., csütörtök

Debreceni huszárok mutatkoznak be Nagybányán a hétvégén

Debreceni huszárok mutatkoznak be Nagybányán a hétvégén a Teleki Magyar Ház meghívására – közölte a Nagybánya és a környék magyarságát összefogó szervezet.

Debreceni huszárok mutatkoznak be Nagybányán a hétvégén
2025. május 01., csütörtök

A Máramaros megyei hegyi csendőrök óvatosságra intik a hegygerincekre készülő turistákat

A Máramaros megyei csendőrség figyelmezteti a Máramarosi- és a Radnai-havasokba készülő turistákat, hogy a gerincek közelében még jelentős a hóréteg, így megfelelően felszerelkezve induljanak útnak.

A Máramaros megyei hegyi csendőrök óvatosságra intik a hegygerincekre készülő turistákat