Egy időre lemond a Mount Everest megmászásának a tervéről Török Zsolt. Az aradi hegymászó a múlt hétvégén ért haza Nepálból, miután az április 25-ei földrengés által előidézett lavina a teljes felszerelését elsodorta.
2015. május 13., 19:402015. május 13., 19:40
Török Zsolt az MTI-nek elmondta, hogy a földrengés napján a társainál korábban indult mászni, és a Hallgatás völgye végében, a 6500 méteren felállított kettes táborban tartózkodott a földrengés bekövetkeztekor.
Érezte, hogy három alkalommal is megremegett alatta a gleccser, de nem tudta, hogy földrengés történt. A lavina a tartózkodási helyéről nem volt látható, ezért csak később rádiótelefonon értesült arról a csapásról, amely az alaptábort érte. Hozzátette, hogy ez azért volt meglepetés számára, mert elvileg az alaptábor a legbiztonságosabb hely az expedíció helyszínei közül. A hegymászó szerint nem is annyira a hógörgeteg, mint az általa keltett széllökés okozta a tragédiát az alaptáborban.
„Akinek sikerült elbújnia valamilyen kiemelkedés mögé, az megmenekült” – magyarázta. Hozzátette, a kétszáz kilométer/óra sebességgel lezúduló hó a robbanásokéhoz hasonló széllökést keltett. Ez teperte le az embereket, és tépte szét a sátrakat. Elmondta, hogy az iratai és a pénze annak köszönhetően került elő, hogy – tolvajoktól tartva – elindulása előtt becsavarta azokat egy matracba. Ezt a tokjába tett matracot találták meg a serpák több száz méterrel a sátor helye alatt.
Török Zsolt szerint a személyes dolgok előkeresését az is nehezítette, hogy óriási területen szóródtak szét, és a lavina felhőjéből leszálló hó mindent betemetett. Ráadásul ez a hó olyan kemény réteget képezett, hogy az egyik megtalált bakancsát például csak hócsákánnyal sikerült kiásni.
A hegymászó elmondta, az egyik bakancsának a balját a másiknak a jobbját találta meg. Ha nem jött volna helikopter érte, felemás cipőkkel kellett volna legyalogolnia. A mászóbakancsa ugyanis feltörte a lábát. A hegymászó május második felére tervezte a csúcstámadást, és – mint elmondta – nehezen tudta elfogadni, hogy sikerélmény nélkül kellett visszafordulnia.
Hozzátette, hogy meg is undorodott attól az elüzletiesedett hegymászástól, amit az Everest lábánál tapasztalt. A világ legmagasabb csúcsára mászók többsége ugyanis hegymászói tudás nélkül, pénzen szeretné megszerezni a csúcs meghódításának élményét. Ezért, amikor ezer embernek kell mozognia a kifeszített kötelek mentén, akkor a tapasztalt mászóknak is a fizetővendégek ritmusához kell igazodniuk.
„Sokan elismerésüket fejezik most ki, mert úgy gondolják, hogy túléltem valami veszélyeset. Szinte hibásnak is érzem magam, hogy nem voltam az alaptáborban a lavina lezúdulásakor, és nem dobált engem is ide-oda a széllökés. De én nem voltam veszélyes helyzetben. A csapat előtt jártam, amikor a baj történt” – magyarázta az aradi mászó. „Pár évig nem mennék vissza az Everestre. Most igazi hegymászói élményre vágyom” – jelentette ki. Hozzátette, idén senki nem mászta meg az Everestet, a földrengés után mindenki lejött a hegyről.
Szerinte Nepál azért nyitotta meg ismét a hegymászóidényt, hogy azok, akik idén szerették volna meghódítani a föld legmagasabb csúcsát, ne kérhessék vissza a tízezer dolláros mászási díjat. A 41 éves Török Zsolt az egyik legjobban jegyzett romániai hegymászó. 2013-ban ő vezette azt a romániai expedíciót, amelynek tagjai oxigénpalack nélkül jutottak fel a 8125 méter magas Nanga Parbatra.
A 2026–27-es tanévtől kezdőden egy állatokról szóló választható tantárgyat vezethetnek be a romániai iskolákban, amelyben arra tanítanák a gyerekeket, hogy felelősen, empátiával és tisztelettel viszonyuljanak a környezetükben élő házi- és vadállatokhoz.
Jubileumi kiadásához érkezik a szerdán rajtoló KMDSZ-diáknapok. A kincses városban tanuló magyar egyetemisták várva várt ünnepébe idén is több ezer diák és szervező kapcsolódik be.
A tűzoltói hivatás kihívásairól és szépségeiről, a leggyakoribb tűzesetek okairól, a balesetek megelőzéséről beszélgettünk Kacsó Istvánnal, a közel 150 éves hagyományokra visszatekintő Nyárászeredai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökével.
Partiumi és erdélyi lemezbemutató koncertre indul idén májusban a Sárik Péter Trió. A Jazzkívánságműsor 3 című lemezen ismert világslágerek jazzes feldolgozásai hallhatók a Sárik Péter Trió és Szőke Nikoletta előadásában.
Az ír adatvédelmi hatóság 530 millió eurós bírságot szabott ki a TikTokra arra hivatkozva, hogy európai felhasználók adatait továbbította Kínába és ezzel megsértette a személyes adatok védelméről szóló uniós rendeletet.
A Partiumban, Szilágyságban, Kalotaszegen folytatja a Kárpát-medencében tavaly ősszel útjára indított kezdeményezését a Vándormozi, a Nem Csak Egy Nap A Világ nevű eseményen egész nap szinte szünet nélkül forog majd a mozigép.
Harry herceg, a brit uralkodó fia kijelentette, hogy szeretne véget vetni a családtagjaival évek óta fennálló viszálynak és ki akar békülni velük.
Három különböző méretben készítette el a következő egyházfő első ruháját Raniero Mancinelli római szabó.
Az indiai fogások közül talán a legismertebb a curry – az elnevezés vonatkozhat úgy a fűszerkeverékre, mint a különleges ízvilágú szószos ételekre. A lényeg: az aromás-fűszeres dél-ázsiai ételt könnyedén összedobhatjuk mi is otthon.
Debreceni huszárok mutatkoznak be Nagybányán a hétvégén a Teleki Magyar Ház meghívására – közölte a Nagybánya és a környék magyarságát összefogó szervezet.
szóljon hozzá!