Hollywoodi Dalí-mánia

Hollywoodban újra kitört a Dalí-mánia. Áprilisban kerül a mozikba a Kis hamvak (Little Ashes) című film, amelyben Robert Pattinson személyesíti meg a katalán szürrealista festőt. De más hírességek is – köztük Al Pacino – pályáznak Dalí szerepére.

2009. március 18., 10:152009. március 18., 10:15

A Gala-Salvador Dalí Alapítvány, amely Dalí művei feletti jogokkal rendelkezik, 15 éve annak megakadályozására törekszik, hogy legendákat, botrányokat helyezzenek Dalí művészete helyett a filmek középpontjába. Az alapítvány vezetője szerint az utóbbi hat évben 11 forgatókönyvet juttattak el hozzájuk, de egyiket sem engedélyezték.

„Dalí élete elég érdekes volt ahhoz, hogy ne kelljen kitalálni dolgokat. Nem cenzurázni akarunk, de arra ügyelünk, hogy tisztelettel közeledjenek hozzá” – tette hozzá. A Kis hamvak spanyol–brit koprodukció Dalí ifjúságáról, Federico García Lorcához, Luis Bunuelhez fűződő barátságáról szól. Nem kerüli meg Lorca és Dalí feltételezett homoszexuális kapcsolatának témáját sem – az alapítványnak ez ellen nem volt kifogása, miután benne van Dalí életrajzaiban is. Határozottan ellenzi viszont annak a forgatókönyvnek a filmre vitelét, amelyet Andrew Niccol készül megvalósítani, Stan Lauryssens Dalí és én című könyve alapján, Al Pacinóval a főszerepben.

A könyv a szerző állítólagos életrajza, amelyben arról mesél, hogyan hamisított Dalí-műveket, és hivatkozik a festő barátaival, munkatársaival folytatott beszélgetésekre, amelyekben ezek „felfedték” előtte Dalí állítólagos szexuális perverzióit és a képhamisítókkal való cinkosságát. Az alapítvány pert indított Lauryssens ellen, és kérte Al Pacinót: ne alacsonyítsa le magát ilyen filmmel. A színész ugyan azt nyilatkozta korábban, hogy érdekli a szerep, de addig nem ad végleges választ, amíg nem olvasta el a forgatókönyvet.

A Dalíról szóló filmeknél az is nehézséget okoz, hogy az excentrikus művész maga is sokszor állt kamera elé alkotás közben, és az ezáltal teremtett imázzsal aligha lehet versenyezni 20 évvel halála után. Eddig egy 1991-es film, a katalán Antoni Ribas Dalíja állt a legközelebb a festő szellemiségéhez. Alakítója Lorenzo Quinn, Anthony Quinn fia volt, aki maga is elismert képzőművész.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 10., szombat

Kullancsszezonban a védekezés elengedhetetlen – Kiss Melinda bőrgyógyász tanácsai kullancscsípés esetére

Az idő felmelegedésével országszerte egyre több problémát jelentenek a kullancsok. Kiss Melinda marosvásárhelyi bőr- és nemigyógyász a Krónikának arról beszélt, mi a teendő kullancscsípés esetén, mikor kell orvoshoz fordulni.

Kullancsszezonban a védekezés elengedhetetlen – Kiss Melinda bőrgyógyász tanácsai kullancscsípés esetére
2025. május 09., péntek

Újra havazott a Transzfogarasi úton, le kellett állítani a hó eltakarítását

Az útkarbantartók a sűrű havazás miatt egyelőre leállították a Transzfogarasi út hótalanítását, de a hatóságok biztosították a közvéleményt arról, hogy a hónap végéig megnyitják az utat a forgalomnak.

Újra havazott a Transzfogarasi úton, le kellett állítani a hó eltakarítását
2025. május 09., péntek

Ízek a világ körül: Huli-huli csirke

Könnyed, egészséges, egyszerre csípős és édes Hawaii tradicionális étele, a Huli-huli.

Ízek a világ körül: Huli-huli csirke
Ízek a világ körül: Huli-huli csirke
2025. május 09., péntek

Ízek a világ körül: Huli-huli csirke

2025. május 08., csütörtök

Nyílt napokat tartanak a bonchidai Bánffy-kastélyban

Magyar és román nyelvű vezetett sétákkal, gyerektevékenységekkel, lovagi sátorral és középkori játékokkal, színházi és zenei műsorral, a gróf Bánffy Katalinról szóló portréfilmmel és beszélgetéssel várják a látogatókat a bonchidai Bánffy-kastélyban.

Nyílt napokat tartanak a bonchidai Bánffy-kastélyban
2025. május 07., szerda

Esőben is tud a diák napozni – Elstartolt a jubileumi KMDSZ Diáknapok

Több ezer magyar egyetemista gyűlt össze szerdán reggel a kincses város Főterén, ahol kezdetét vette a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) által 30. alkalommal rendezett diáknapok.

Esőben is tud a diák napozni – Elstartolt a jubileumi KMDSZ Diáknapok
2025. május 06., kedd

Állatokkal és állatokért: új választható tantárgy a láthatáron

A 2026–27-es tanévtől kezdőden egy állatokról szóló választható tantárgyat vezethetnek be a romániai iskolákban, amelyben arra tanítanák a gyerekeket, hogy felelősen, empátiával és tisztelettel viszonyuljanak a környezetükben élő házi- és vadállatokhoz.

Állatokkal és állatokért: új választható tantárgy a láthatáron
2025. május 05., hétfő

Diáknapozóktól lesz hangos Kolozsvár belvárosa és a Törökvágás

Jubileumi kiadásához érkezik a szerdán rajtoló KMDSZ-diáknapok. A kincses városban tanuló magyar egyetemisták várva várt ünnepébe idén is több ezer diák és szervező kapcsolódik be.

Diáknapozóktól lesz hangos Kolozsvár belvárosa és a Törökvágás
2025. május 03., szombat

Az emberek megsegítése a mozgatórugója a tűzoltók szolgálatának – Beszélgetés Kacsó István tűzoltóparancsnokkal

A tűzoltói hivatás kihívásairól és szépségeiről, a leggyakoribb tűzesetek okairól, a balesetek megelőzéséről beszélgettünk Kacsó Istvánnal, a közel 150 éves hagyományokra visszatekintő Nyárászeredai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökével.

Az emberek megsegítése a mozgatórugója a tűzoltók szolgálatának – Beszélgetés Kacsó István tűzoltóparancsnokkal
2025. május 03., szombat

Jazzkívánságműsort tart Erdélyben és a Partiumban a Sárik Péter Trió

Partiumi és erdélyi lemezbemutató koncertre indul idén májusban a Sárik Péter Trió. A Jazzkívánságműsor 3 című lemezen ismert világslágerek jazzes feldolgozásai hallhatók a Sárik Péter Trió és Szőke Nikoletta előadásában.

Jazzkívánságműsort tart Erdélyben és a Partiumban a Sárik Péter Trió
2025. május 03., szombat

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra

Az ír adatvédelmi hatóság 530 millió eurós bírságot szabott ki a TikTokra arra hivatkozva, hogy európai felhasználók adatait továbbította Kínába és ezzel megsértette a személyes adatok védelméről szóló uniós rendeletet.

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra
Óriási bírságot róttak ki a TikTokra
2025. május 03., szombat

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra