Hagyományos családmodell a színpadon

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

Hagyományos értékeket képviseltek a Homoród menti családos népdalvetélkedőn résztvevők, akik településük viseletében régi, eredeti dalokat énekeltek. A tizenkilencedik alkalommal megrendezett eseménynek a Hargita megyei Szentegyháza adott otthont a hétvégén.

Dósa Ildikó

2017. március 05., 19:162017. március 05., 19:16

Közös balladaénekléssel kezdődött szombaton a szentegyházi Gábor Áron Művelődési Házban a tizenkilencedik alkalommal megrendezett Homoród menti családos népdalvetélkedő. A versenyen a négy nemzedéket képviselő csoportok régi, településükre jellemző, eredeti népdalokat mutattak be, a bírák figyelembe vették a hiteles családi összképet – férj, feleség, gyerekek (minden korosztályból) –, illetve a népviseletet is. A megmérettetés fő célja, hogy a generációk hallják egymást énekelni, de az is lényeges, hogy a közösségek megtanulják különválasztani a nótát a népdaltól.

„A népdalvetélkedők hosszú ideje az iskolákba szorulnak, kizárólag gyerekek vesznek részt rajtuk. Ez a verseny azonban egészen másról szól, lehetőséget ad arra, hogy a Homoród menti népdalokat közösen felelevenítsük”– részletezte Haáz Sándor szervező, a Szentegyházi Gyermekfilharmónia vezetője. Hozzátette, a vetélkedő sajátossága, hogy generációkat „összekeverve” mutatkozzanak be a települések – ennek így olyan jellege lesz a színpadon, mint amilyen a családi tűzhelyé volt száz évvel ezelőtt.

A szervezők ezt a korszakot szeretnék feléleszteni a színpadon. Nyolc Homoród menti falu – Szentkeresztbánya, Ho­moródremete, Kápolnásfalu, Lö­véte, Homoródalmás, Szent­egy­­házasfalu, Homoród­szent­már­ton, illetve Ho­moród­­­szentpál – valamint három más vidék –, Békéscsaba, Pusz­tina és Madéfalva – csoportjai szálltak versenybe. A fellépés sorrendjét sorshúzás döntötte el, egy produkció legtöbb félórás lehetett. A legfiatalabb résztvevő másfél éves, a legidősebb a kilencvenhárom éves kápolnási Lőrincz Gábor volt.

A korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is négy korcsoportban versenyeztek, így a 7–12, a 12–20, a 20–60 és a 60–100 év közöttiek mutathatták meg tudásukat a szakmai zsűrinek, amelyet Szalay Zoltán néprajzkutató, Györfi Erzsébet népdalénekes és Török Viola rendező alkotott. Minden versenyző egy általa választott és egy, a bírák által kért éneket adott elő. „Tavaly tizenketten jöttünk el, most pedig huszonhatan, ami nem kis dolog, figyelembe véve, hogy egyre nehezebb összegyűjteni a résztvevőket: mindenki elfoglalt, nehéz megfelelő időpontot találni a próbákhoz” – mesélte Sorbán Enikő népdalénekes, az almási csoport irányítója.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 08., csütörtök

Nyílt napokat tartanak a bonchidai Bánffy-kastélyban

Magyar és román nyelvű vezetett sétákkal, gyerektevékenységekkel, lovagi sátorral és középkori játékokkal, színházi és zenei műsorral, a gróf Bánffy Katalinról szóló portréfilmmel és beszélgetéssel várják a látogatókat a bonchidai Bánffy-kastélyban.

Nyílt napokat tartanak a bonchidai Bánffy-kastélyban
2025. május 07., szerda

Fesztivállá nőtte ki magát a Run to the Hills krasznai terepfutóverseny

Izgatottan készülnek a szervezők az év egyik legkülönlegesebb szabadtéri eseményére: május 24-én immár hatodik alkalommal rendezik meg a Run to the Hills futófesztivált Krasznán.

Fesztivállá nőtte ki magát a Run to the Hills krasznai terepfutóverseny
2025. május 07., szerda

Esőben is tud a diák napozni – Elstartolt a jubileumi KMDSZ Diáknapok

Több ezer magyar egyetemista gyűlt össze szerdán reggel a kincses város Főterén, ahol kezdetét vette a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) által 30. alkalommal rendezett diáknapok.

Esőben is tud a diák napozni – Elstartolt a jubileumi KMDSZ Diáknapok
2025. május 06., kedd

Állatokkal és állatokért: új választható tantárgy a láthatáron

A 2026–27-es tanévtől kezdőden egy állatokról szóló választható tantárgyat vezethetnek be a romániai iskolákban, amelyben arra tanítanák a gyerekeket, hogy felelősen, empátiával és tisztelettel viszonyuljanak a környezetükben élő házi- és vadállatokhoz.

Állatokkal és állatokért: új választható tantárgy a láthatáron
2025. május 05., hétfő

Diáknapozóktól lesz hangos Kolozsvár belvárosa és a Törökvágás

Jubileumi kiadásához érkezik a szerdán rajtoló KMDSZ-diáknapok. A kincses városban tanuló magyar egyetemisták várva várt ünnepébe idén is több ezer diák és szervező kapcsolódik be.

Diáknapozóktól lesz hangos Kolozsvár belvárosa és a Törökvágás
2025. május 03., szombat

Az emberek megsegítése a mozgatórugója a tűzoltók szolgálatának – Beszélgetés Kacsó István tűzoltóparancsnokkal

A tűzoltói hivatás kihívásairól és szépségeiről, a leggyakoribb tűzesetek okairól, a balesetek megelőzéséről beszélgettünk Kacsó Istvánnal, a közel 150 éves hagyományokra visszatekintő Nyárászeredai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökével.

Az emberek megsegítése a mozgatórugója a tűzoltók szolgálatának – Beszélgetés Kacsó István tűzoltóparancsnokkal
2025. május 03., szombat

Jazzkívánságműsort tart Erdélyben és a Partiumban a Sárik Péter Trió

Partiumi és erdélyi lemezbemutató koncertre indul idén májusban a Sárik Péter Trió. A Jazzkívánságműsor 3 című lemezen ismert világslágerek jazzes feldolgozásai hallhatók a Sárik Péter Trió és Szőke Nikoletta előadásában.

Jazzkívánságműsort tart Erdélyben és a Partiumban a Sárik Péter Trió
2025. május 03., szombat

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra

Az ír adatvédelmi hatóság 530 millió eurós bírságot szabott ki a TikTokra arra hivatkozva, hogy európai felhasználók adatait továbbította Kínába és ezzel megsértette a személyes adatok védelméről szóló uniós rendeletet.

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra
Óriási bírságot róttak ki a TikTokra
2025. május 03., szombat

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra

2025. május 03., szombat

Magyar filmek a mozivásznon: egész napos ingyenes vetítések Erdélyben

A Partiumban, Szilágyságban, Kalotaszegen folytatja a Kárpát-medencében tavaly ősszel útjára indított kezdeményezését a Vándormozi, a Nem Csak Egy Nap A Világ nevű eseményen egész nap szinte szünet nélkül forog majd a mozigép.

Magyar filmek a mozivásznon: egész napos ingyenes vetítések Erdélyben
2025. május 02., péntek

Harry herceg most éppen ki akar békülni családjával

Harry herceg, a brit uralkodó fia kijelentette, hogy szeretne véget vetni a családtagjaival évek óta fennálló viszálynak és ki akar békülni velük.

Harry herceg most éppen ki akar békülni családjával