Azok a régi csibészek: könyv a nagy beatgenerációról

Azok a régi csibészek – párbeszéd a rock and rollról címmel megjelent a magyarországi beat és rock legendáival folytatott beszélgetés-sorozat írott változata. Csatári Bence és Poós Zoltán a Cseh Tamás Program keretében faggatott ikonikus előadókat közönség előtt.

Krónika

2017. január 17., 18:302017. január 17., 18:30

„A könyvbe valamennyi, a Cseh Tamás Program Könnyűzenei Örökség Megőrzését Támogató Alprogram keretében 2015 tavaszától egy éven át havonta egyszer lezajlott élő beszélgetés szerkesztett változata bekerült. Menet közben alakult úgy, hogy a sorozatból könyv lesz, miután ezek az estek nagyon jól sikerültek, nagyon sok hasznos és érdekes információ került felszínre a hatvanas, hetvenes évek magyar könnyűzenéjének történetéből” – mondta a szerzők egyike, Poós Zoltán író, költő, újságíró az MTI-nek.

A Jaffa Kiadó által gondozott kötetben tizenegy érdekes beszélgetés olvasható, a kikérdezett zenészek, előadók között található Zalatnay Sarolta, Balázs Fecó és Horváth Attila, Boros Lajos és Trunkos András, Bródy János, Frenreisz Károly, Kóbor János, Nagy Feró és Németh Alajos, Pataky Attila, Schuster Lóránt, Szörényi Levente és Török Ádám. A szerző szerint számos, a közvélemény előtt korábban ismeretlen sztori hangzott el ezeken a beszélgetéseken és olyan összefüggéseket raktak helyre a zenészek, amelyek az elmúlt fél évszázad során még nem lettek egyértelműen tisztázva. Hangsúlyozta: még az olyan színes történetek is hozzáadnak a kor megismeréséhez, hogy Zalatnay Sarolta az ORI-székházban összefutott Kádár Jánossal, aki megkérdezte tőle, ő énekli-e a János bácsi pipája című dalt.

„A lista többé-kevésbé lefedi a legfontosabb előadók, formációk körét. Voltak, akiket különböző okokból nem sikerült megszólaltatnunk, Somló Tamás például igent mondott a felkérésünkre, de sajnos a betegsége, majd a halála megakadályozta a beszélgetést. Alapvetően a hatvanas években indult nagy generáció fajsúlyos képviselőivel ültünk le, időben a nyolcvanas évek elejéig jutottunk el” – jegyezte meg Poós Zoltán. Ahogy a könyvben is olvasható, Bródy János szerint a könnyűzene zenei, irodalmi iparművészet, a Cseh Tamás Program pedig egyértelműen felvállalta a magyar könnyűzenei örökség kulturális értékként kezelését. \"A rock and roll persze a szocializmus mézesmadzaga is volt, ezzel adták el az ifjúsági sajtót. Közben pedig a zenészek is élhettek a megnyíló lehetőségekkel\" - tette hozzá Poós Zoltán.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 10., szombat

Kullancsszezonban a védekezés elengedhetetlen – Kiss Melinda bőrgyógyász tanácsai kullancscsípés esetére

Az idő felmelegedésével országszerte egyre több problémát jelentenek a kullancsok. Kiss Melinda marosvásárhelyi bőr- és nemigyógyász a Krónikának arról beszélt, mi a teendő kullancscsípés esetén, mikor kell orvoshoz fordulni.

Kullancsszezonban a védekezés elengedhetetlen – Kiss Melinda bőrgyógyász tanácsai kullancscsípés esetére
2025. május 09., péntek

Újra havazott a Transzfogarasi úton, le kellett állítani a hó eltakarítását

Az útkarbantartók a sűrű havazás miatt egyelőre leállították a Transzfogarasi út hótalanítását, de a hatóságok biztosították a közvéleményt arról, hogy a hónap végéig megnyitják az utat a forgalomnak.

Újra havazott a Transzfogarasi úton, le kellett állítani a hó eltakarítását
2025. május 09., péntek

Ízek a világ körül: Huli-huli csirke

Könnyed, egészséges, egyszerre csípős és édes Hawaii tradicionális étele, a Huli-huli.

Ízek a világ körül: Huli-huli csirke
Ízek a világ körül: Huli-huli csirke
2025. május 09., péntek

Ízek a világ körül: Huli-huli csirke

2025. május 08., csütörtök

Nyílt napokat tartanak a bonchidai Bánffy-kastélyban

Magyar és román nyelvű vezetett sétákkal, gyerektevékenységekkel, lovagi sátorral és középkori játékokkal, színházi és zenei műsorral, a gróf Bánffy Katalinról szóló portréfilmmel és beszélgetéssel várják a látogatókat a bonchidai Bánffy-kastélyban.

Nyílt napokat tartanak a bonchidai Bánffy-kastélyban
2025. május 07., szerda

Esőben is tud a diák napozni – Elstartolt a jubileumi KMDSZ Diáknapok

Több ezer magyar egyetemista gyűlt össze szerdán reggel a kincses város Főterén, ahol kezdetét vette a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) által 30. alkalommal rendezett diáknapok.

Esőben is tud a diák napozni – Elstartolt a jubileumi KMDSZ Diáknapok
2025. május 06., kedd

Állatokkal és állatokért: új választható tantárgy a láthatáron

A 2026–27-es tanévtől kezdőden egy állatokról szóló választható tantárgyat vezethetnek be a romániai iskolákban, amelyben arra tanítanák a gyerekeket, hogy felelősen, empátiával és tisztelettel viszonyuljanak a környezetükben élő házi- és vadállatokhoz.

Állatokkal és állatokért: új választható tantárgy a láthatáron
2025. május 05., hétfő

Diáknapozóktól lesz hangos Kolozsvár belvárosa és a Törökvágás

Jubileumi kiadásához érkezik a szerdán rajtoló KMDSZ-diáknapok. A kincses városban tanuló magyar egyetemisták várva várt ünnepébe idén is több ezer diák és szervező kapcsolódik be.

Diáknapozóktól lesz hangos Kolozsvár belvárosa és a Törökvágás
2025. május 03., szombat

Az emberek megsegítése a mozgatórugója a tűzoltók szolgálatának – Beszélgetés Kacsó István tűzoltóparancsnokkal

A tűzoltói hivatás kihívásairól és szépségeiről, a leggyakoribb tűzesetek okairól, a balesetek megelőzéséről beszélgettünk Kacsó Istvánnal, a közel 150 éves hagyományokra visszatekintő Nyárászeredai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökével.

Az emberek megsegítése a mozgatórugója a tűzoltók szolgálatának – Beszélgetés Kacsó István tűzoltóparancsnokkal
2025. május 03., szombat

Jazzkívánságműsort tart Erdélyben és a Partiumban a Sárik Péter Trió

Partiumi és erdélyi lemezbemutató koncertre indul idén májusban a Sárik Péter Trió. A Jazzkívánságműsor 3 című lemezen ismert világslágerek jazzes feldolgozásai hallhatók a Sárik Péter Trió és Szőke Nikoletta előadásában.

Jazzkívánságműsort tart Erdélyben és a Partiumban a Sárik Péter Trió
2025. május 03., szombat

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra

Az ír adatvédelmi hatóság 530 millió eurós bírságot szabott ki a TikTokra arra hivatkozva, hogy európai felhasználók adatait továbbította Kínába és ezzel megsértette a személyes adatok védelméről szóló uniós rendeletet.

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra
Óriási bírságot róttak ki a TikTokra
2025. május 03., szombat

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra