Az angyalok munkáját Érsek Emese (fehérben) és önkéntes csapata segíti immár 17 éve
Fotó: Hirado.hu
A karácsonyi angyaltól kérhetnek ajándékot a Böjte Csaba ferences szerzetes működtette gyerekotthonok lakói.
2021. december 17., 11:042021. december 17., 11:04
2021. december 17., 11:052021. december 17., 11:05
A korábbi évekhez hasonlóan idén is az Angyaljárás magyarországi civil kezdeményezés teszi felejthetetlen élménnyé a karácsonyi ajándékbontást a Dévai Szent Ferenc Alapítvány gyerekei számára. Ez alkalommal is több mint ezren kapnak ajándékot a több erdélyi településen működő otthonokban – nyilatkozta a Híradó.hu-nak dr. Érsek Emese bíró, az Angyaljárás megálmodója, a program önkéntes koordinátora.
Nagyon fontos ebben a szerveződésben a személyesség, az angyalnak írt levelekre választ is kapnak az ajándékozótól – mondta el Érsek Emese, aki már 17 éve koordinálja az angyalok munkáját. A Budai Központi Kerületi Bíróság bírája hozzátette, sok gyerek kerül be évről évre a Dévai Szent Ferenc Alapítvány otthonaiba, és ezek a gyerekek a legtöbb esetben még nem kaptak karácsonyi ajándékot. Az újonnan érkezettek rendszerint cipőt, ruhát kérnek, de a kapuskesztyűtől, hátizsákon, könyveken, babákon, színezőkön keresztül egész a bicikliig sok minden szerepel a kívánságlistán.
Idén három kamion indult útnak két nagyobb és egy kisebb, 80 raklapnyi csomag a gyermekek és segítőik ajándékaival. Hogy időben megérkezzenek az ajándékok az alapítvány otthonaiba, 34 különböző helyszínre, komoly logisztikai munka előzi meg, hiszen a tét nagy, az angyalok nem hibázhatnak, egy gyermeket sem hagyhatnak cserben – mondta el a program koordinátora.
Könnyed, egészséges, egyszerre csípős és édes Hawaii tradicionális étele, a Huli-huli.
Magyar és román nyelvű vezetett sétákkal, gyerektevékenységekkel, lovagi sátorral és középkori játékokkal, színházi és zenei műsorral, a gróf Bánffy Katalinról szóló portréfilmmel és beszélgetéssel várják a látogatókat a bonchidai Bánffy-kastélyban.
Izgatottan készülnek a szervezők az év egyik legkülönlegesebb szabadtéri eseményére: május 24-én immár hatodik alkalommal rendezik meg a Run to the Hills futófesztivált Krasznán.
Több ezer magyar egyetemista gyűlt össze szerdán reggel a kincses város Főterén, ahol kezdetét vette a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) által 30. alkalommal rendezett diáknapok.
A 2026–27-es tanévtől kezdőden egy állatokról szóló választható tantárgyat vezethetnek be a romániai iskolákban, amelyben arra tanítanák a gyerekeket, hogy felelősen, empátiával és tisztelettel viszonyuljanak a környezetükben élő házi- és vadállatokhoz.
Jubileumi kiadásához érkezik a szerdán rajtoló KMDSZ-diáknapok. A kincses városban tanuló magyar egyetemisták várva várt ünnepébe idén is több ezer diák és szervező kapcsolódik be.
A tűzoltói hivatás kihívásairól és szépségeiről, a leggyakoribb tűzesetek okairól, a balesetek megelőzéséről beszélgettünk Kacsó Istvánnal, a közel 150 éves hagyományokra visszatekintő Nyárászeredai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökével.
Partiumi és erdélyi lemezbemutató koncertre indul idén májusban a Sárik Péter Trió. A Jazzkívánságműsor 3 című lemezen ismert világslágerek jazzes feldolgozásai hallhatók a Sárik Péter Trió és Szőke Nikoletta előadásában.
Az ír adatvédelmi hatóság 530 millió eurós bírságot szabott ki a TikTokra arra hivatkozva, hogy európai felhasználók adatait továbbította Kínába és ezzel megsértette a személyes adatok védelméről szóló uniós rendeletet.
A Partiumban, Szilágyságban, Kalotaszegen folytatja a Kárpát-medencében tavaly ősszel útjára indított kezdeményezését a Vándormozi, a Nem Csak Egy Nap A Világ nevű eseményen egész nap szinte szünet nélkül forog majd a mozigép.
szóljon hozzá!