És mivel én oly sok sört próbáltam, ittam már, bele sem gondoltam, hogy Romániában bizony nem is olyan könnyű beszerezni mindet.

Ma már a sarki bolt polcain is ott van a „olasz” Peroni, a „dán” Carlsberg, a „török” Efes, a baj csak az, hogy ezek a világmárkák általában helyi gyárakat, „kirendeltségeket” működtetnek, a gyártás jogát átadják minden országban egy helyi üzemnek (azaz a romániai boltok polcain található Peronit nem Olaszországban, hanem helyben, Romániában gyártják), így, ha az ember igazán ottanit akar, ezek „mit sem érnek”. Márpedig én ottanit akartam.

A nagyvárosokra jellemző specializálódott boltok szintén nem segítettek sokat, hamar kiderült, hogy azok a sörös nemzetek portékáira szakosodtak – német, belga sörből több tucatnyi márkát, fajtát is be lehet szerezni, de a sör szempontjából kis nemzetek, itt (sem) képviselte(he)tik magukat.

Az online sem jelent mindig megoldást

Y-generációsként azt hittem, hogy amit nem adnak meg a boltok, azt megadja az internet. Tévedtem. Hetekig böngésztem, amíg találtam néhány online szakboltot, amelyek szállítanak Romániába is, illetve egy-két romániai online shopot, ahol volt valami, ami engem érdekelt.

Következett még több böngészés, keresgélés. Vendéglőket, külföldi termékeket árusító üzleteket kerestem bármely pontján az országnak. Az irány nem volt rossz, de nem kínált azonnali megoldást: hiába egy portugál étkeket kínáló étterem, Sagres sörrel az étlapon, ha az csak néha van készleten.

Azért vannak a jó barátok…

Ezen a ponton derült ki, hogy van némi haszna annak, ha sokat jár-kel a világban az ember (asszony).

Szorgosan írtam az üzeneteket, és reménykedtem. Szinte kivétel nélkül mindenki lelkes volt, azonnal felajánlotta, hogy segít, hogy postán elküldi országa legjobb sörét – ingyen

Ismét a reménykedés időszaka következet: a posta, illetve futárszolgálatok szolgáltatásainak megbízhatóságában, gyorsaságában, pontosságában reménykedtem. Bár a gyorsaság nem jött össze, különös panaszra nem volt, nincs okom, a csomagok egyszer csak megérkeztek.

Amíg a csomagjaimra vártam, természetesen folytattam a keresgélést:

Találtam söröket ázsiai és afrikai országokból, de hát nem világbajnokságra gyűjtögettem. Meg találtam sok olyan söröket, amelyeket egészen meglepő helyeken palackoztak a nevükkel ellentétben.

Már május volt és lassan pánikoltam, hisz hiányzott jó pár sör: horvát, szlovén, albán például. Ezen a ponton jöttek képbe a nyaraló ismerősök. Lestem, hogy május elsejét, a pünkösdi szabadnapokat ki hol tölti. Így akadtam egy kedves ismerősre, aki hajlandó volt nyaralása során horvát, szlovén sört vásárolni nekem.

Az a fránya albán sör

Már az Eb előtt két héttel sejtettem, hogy nem lesz meg, pedig mindent megtettem értem. Beléptem albániai románok csoportba a Facebookon, írtam kamionos ismerősöknek, hogy van-e kollégájuk, aki arra jár, romániai balkáni jellegű vendéglőknek, hogy esetleg van-e az étlapjukon, albán kézműves sörfőzdéknek, hátha a reklám reményében hajlandók határon túlra is postázni, sőt albán futballszurkolói egyesületeknek is, hátha a foci összeköt. Ennek ellenére sem lett meg. De ma már nem bánom.

Sokkal több mint sör és foci

Bár látszólag a projektem alátámasztja az egyik legnagyobb sztereotípiát, miszerint meccs közben sörözni kell, ennél sokkal többről szólt, sokkal többet adott. Naponta megtapasztaltam az emberek pozitív viszonyulását, sokan már várták az újabb és újabb Facebook-bejegyzést. Ja, és senkit sem érdekelt, hogy egy hiányzott.

És itt egy külön zárójelt érdemel a tény, hogy valószínűleg Nagy-Brittaniában vagy Spanyolországban könnyebb dolgom lett volna. Félig-meddig tapasztalatból mondom, hiszen Nyugat-Európa nagy (és közepes) városai tele vannak balkáni, orosz, román és egyéb boltokkal, a kivándorlók és vendégmunkások ragaszkodnak a hazaihoz. De nálunk sem horvátok, sem albánok meg szlovénok nem flangálnak az utcákon, így talán nem is csoda, hogy Kolozsváron is könnyebben veszek afrikai sört a város egyetlen afrikai boltjában, mint valamilyen (szinte) szomszédos ország termékét.