2009. október 01., 10:082009. október 01., 10:08
Antal Péter polgármester mindig is szívügyének tekintette a helyi hagyományok ápolását, és mint mondja, most eljött az ideje, hogy az egykori híres pécskai cigányzenekarok hagyományát is felelevenítsék.
„Sokan emlékeznek még a régi pécskai cigányzenére és a nótákra, melyeket kár lenne veszni hagyni. Ezért merült fel az ötlet, hogy a művelődési házban alakuljon egy zenekar, amelynek tagjai a hagyományokat még ismerő pécskai zenészek” – részletezte a kezdeményezést a polgármester.
A hattagú zenekar már nagyjából összeállt, köztük van komoly tapasztalattal rendelkező prímás, a fiatal generáció képviselői és egy szólista is. A repertoár olyan híres helyi nótákból áll össze, mint A pécskai cigánysoron vagy a Porzik, porzik a pécskai utca, ezenkívül aradi, battonyai, makói, szegedi dalokat is játszanak majd az együttes tagjai.
Az önkormányzat tervei szerint a zenekar fellép majd a helyi eseményeken, de szívesen eleget tesz majd egyéb meghívásoknak is. A pécskai zenész cigányok köréből egyébként olyan híres prímások kerültek ki, mint Humpa Pista, Dankó Pista (a híres nótaszerző rokona), Suta, Berkes János, Kolompár György vagy Krajcár József.
Az idő felmelegedésével országszerte egyre több problémát jelentenek a kullancsok. Kiss Melinda marosvásárhelyi bőr- és nemigyógyász a Krónikának arról beszélt, mi a teendő kullancscsípés esetén, mikor kell orvoshoz fordulni.
Az útkarbantartók a sűrű havazás miatt egyelőre leállították a Transzfogarasi út hótalanítását, de a hatóságok biztosították a közvéleményt arról, hogy a hónap végéig megnyitják az utat a forgalomnak.
Könnyed, egészséges, egyszerre csípős és édes Hawaii tradicionális étele, a Huli-huli.
Magyar és román nyelvű vezetett sétákkal, gyerektevékenységekkel, lovagi sátorral és középkori játékokkal, színházi és zenei műsorral, a gróf Bánffy Katalinról szóló portréfilmmel és beszélgetéssel várják a látogatókat a bonchidai Bánffy-kastélyban.
Több ezer magyar egyetemista gyűlt össze szerdán reggel a kincses város Főterén, ahol kezdetét vette a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) által 30. alkalommal rendezett diáknapok.
A 2026–27-es tanévtől kezdőden egy állatokról szóló választható tantárgyat vezethetnek be a romániai iskolákban, amelyben arra tanítanák a gyerekeket, hogy felelősen, empátiával és tisztelettel viszonyuljanak a környezetükben élő házi- és vadállatokhoz.
Jubileumi kiadásához érkezik a szerdán rajtoló KMDSZ-diáknapok. A kincses városban tanuló magyar egyetemisták várva várt ünnepébe idén is több ezer diák és szervező kapcsolódik be.
A tűzoltói hivatás kihívásairól és szépségeiről, a leggyakoribb tűzesetek okairól, a balesetek megelőzéséről beszélgettünk Kacsó Istvánnal, a közel 150 éves hagyományokra visszatekintő Nyárászeredai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökével.
Partiumi és erdélyi lemezbemutató koncertre indul idén májusban a Sárik Péter Trió. A Jazzkívánságműsor 3 című lemezen ismert világslágerek jazzes feldolgozásai hallhatók a Sárik Péter Trió és Szőke Nikoletta előadásában.
Az ír adatvédelmi hatóság 530 millió eurós bírságot szabott ki a TikTokra arra hivatkozva, hogy európai felhasználók adatait továbbította Kínába és ezzel megsértette a személyes adatok védelméről szóló uniós rendeletet.