Fotó: Facebook/Rapport Richárd
A Magyar Sakkszövetség (MSSZ) tiltakozik Rapport Richárd „zászlóváltása” ellen és mindent megtesz, hogy a világranglistán ötödik nagymester a jövőben is magyar színekben versenyezzen – mondta az MTI-nek Szabó László, az MSSZ elnöke.
2022. május 27., 11:442022. május 27., 11:44
2022. május 27., 12:242022. május 27., 12:24
Hozzátette, a nemzetközi szövetségtől (FIDE) értesültek arról, hogy Rapport Richárd román színekben kívánja folytatni pályafutását. „A FIDE jelezte számunkra, hogy Ricsi zászlóváltást kezdeményezett. Ilyen esetben az adott szövetségnek kilencven napja van, hogy tiltakozást nyújtson be. Mi feltettünk a FIDE-nek egy rakat kérdést, mivel a zászlóváltás szabályozása elég szabados, nagyvonalú, kértük, hogy értelmezzék a helyzetet” – nyilatkozott az MTI-nek Szabó László.
illetve lehetősége van, hogy semlegesként, FIDE-versenyzőként szerepeljen, de erről nincs hír. Azaz, a június 16-án kezdődő madridi világbajnok-jelölti tornán, ahová a 26 éves magyar sakkozó bejutott, még semmiképpen nem indulhat román színekben.
Szabó László hangsúlyozta, kapcsolatban vannak a román szövetséggel, amely „nagyon korrekt” az ügyben, és szeretnék „sérülésmentesen” rendezni az esetet. A román szövetség közölte, Rapport kereste meg őket a kéréssel. Az MSSZ elnöke ugyanakkor jelezte, aggályos, hogy nem kell állampolgárságot váltani, ha valaki más ország színeiben akar asztalhoz ülni, ehhez elég például, ha román lakcímmel rendelkezik.
A többi között kezdeményezte, hogy Rapport szerb felesége, aki szintén sakkozó, szerb-magyar állampolgár legyen, ami például könnyebbséget jelent az utazások során. A nagymester nem vállalta a szereplést az idei sakkolimpián.
Az MSSZ később közleményben azt írta, 2021-ben hétszámjegyű összeggel támogatta Rapport felkészülését. „Rapport Richárd a magyar sakkcsapat tagjaként 2014-ben ezüstérmet szerzett a tromsői sakkolimpián. 2031-től, amikor Richárd betölti majd a 35. életévét, Magyarország az állami költségvetés terhére élete végéig tartó járadék folyósításával is elismeri sakkolimpiai ezüstérmét, ahogyan edzőjéét és szövetségi kapitányáét is” – áll a közleményben, amelyben a szövetség jelezte, Rapport a magyar sakk – és a teljes magyar sport – „egyik legnagyobb kincse”.
„A Magyar Sakkszövetség határozott célja, hogy magyar zászló alatt versenyezzen tovább és a magyar sakknak és szülőhazájának hozzon dicsőséget. Ezért minden tőlünk telhetőt – ahogyan eddig is – meg fogunk tenni. Tavalyelőtti pályázatunkkal elnyertük a jogot, hogy a 44. sakkolimpiát 2024-ben Budapesten rendezzük, hazánk még soha nem láthatta vendégül a világ ötödik legnagyobb sporteseményét. Ez is kötelez bennünket arra, hogy mindent megtegyünk azért, hogy a legerősebb csapattal álljunk ki a világ legizgalmasabb és legnagyobb presztízsű sakkeseményére” – írta az MSSZ.
„Kapcsolatban vagyunk Ricsivel, nyilván a személyes motivációját ő tudja elmondani. Vannak olyan, rajtunk kívül álló szempontok, amelyekre nincs ráhatásunk” – fogalmazott Szabó László, aki „abszolút” bízik benne, hogy sikerül rendezni a kérdést. A 24.hu híre szerint a nemrég befejeződött 2022 Superbet Chess Classic Romania sakkverseny főtámogatója, Sacha Dragic,
amelynek segítségével lehetősége nyílna arra, hogy a következő években valós esélye legyen a világbajnoki cím elnyerésére. Édesapja úgy tudja, a sakkozó már döntött, elfogadta az ajánlatot, amely azt is tartalmazza, hogy a jövőben román színekben ül asztalhoz.
Pénteken ünnepli alapításának 80. évfordulóját Arad labdarúgócsapata, az UTA, és idén lesz 115 éve, hogy megszületett a klub egykori tulajdonosa, báró Neuman Ferenc. Piros Dénes nyugalmazott kémiatanár személyesen ismerte Feri bárót.
A Gyergyói HK nyerte a jégkorong Erste Ligát, miután a döntő hatodik mérkőzésén idegenben 3–1-re legyőzte az Csíkszeredai Sportklubot, ezzel összesítésben 4–2-vel zárta le a párharcot.
Két nagyszabású, több mint 1,168 milliárd lej értékű beruházással gyorsítja fel a román kormány a sportinfrastruktúra korszerűsítését.
Kialakult az elődöntő mezőnye, miután szerdán az Internazionale és az Arsenal jutott négy közé a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntős párharcából.
Április 18-án, pénteken ünnepli megalapításának 80. évfordulóját Arad első számú labdarúgócsapata. Az UTA a Sepsi OSK-val játszik bajnoki mérkőzést az évfordulón, de azt megelőzően egész héten különböző programokra várják a szurkolókat.
A Gyergyói HK házigazdaként 3-2-re nyert a Csíkszeredai Sportklub ellen a jégkorong Erste Liga döntőjének keddi, ötödik mérkőzésén.
Magyarország férfi vízilabda-válogatottja 18-15-re legyőzte a világbajnok horvát csapatot a világkupa podgoricai szuperdöntőjének vasárnap esti kisdöntőjében, és megszerezte a torna bronzérmét.
A kötöttfogásúak 87 kilogrammos súlycsoportjában világbajnoki címvédő Losonczi Dávid szombaton hatalmas csatában legyőzte az olimpiai címvédő bolgár ellenfelét, ezzel aranyérmet nyert a somorjai birkózó Európa-bajnokságon. Vitek Dárius bronzérmet nyert.
Aggasztja a Kolozsvári CFR labdarúgóklub vezetőségét és szurkolótáborát a városi rivális Universitatea, valamint bukaresti csapatok drukkereinek agresszív viselkedése.
A két székely csapat méri össze erejét a jégkorong Erste Liga döntőjében: a Gyergyói HK másodszor, míg a Csíkszeredai Sportklub ötödször győzedelmeskedhet.
szóljon hozzá!