Felvidéki Vágta néven idén először lesz a Nemzeti Vágtának szlovákiai előfutama is – jelentették be a szervezők a rendezvény részleteit ismertető sajtótájékoztatójukon a versenynek otthont adó Dunaszerdahelyen kedden.
Nyolc éve halott szőke kislány maradványait találták meg egy bőröndben egy ausztrál út mentén.
Romániai, bolgár, magyarországi és makedóniai ipar-, képző-, zene-, táncművészek, énekesek adtak találkát egymásnak Európa egyetlen, ma is lakott középkori várában a Segesvári Középkori Fesztiválon a hétvégén.
A kolozsvári Sétatér háromnegyedét és a környékbeli utakat is lezárják csütörtöktől vasárnapig, az Untold fesztivál idejére – jelentette be a város polgármestere.
Régmúlt századok hadi és udvari szokásait ismerhették meg az érdeklődők a hétvégén az idén immár második alkalommal megrendezett erdélyi seregszemlén és középkori fesztiválon az udvarhelyi Székely támadt-várban.
Záróakkordként a Jóvilágvan, a Heaven Street Seven és az Anna and the Barbies koncertjén bulizhatott a 26. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor közönsége szombaton.
Napközben élő harc és seregszemle, este pedig fáklyafényes tánc és párbaj helyszíne lesz a székelyudvarhelyi Székely Támadt-vár a hétvégén az immár második alkalommal megrendezendő Erdélyi Seregszemlén és Középkori Fesztiválon.
Tulajdonképpen azt szerette volna megtudni, hogy milyen „fából faragták”, ezért vállalkozott egy közel 1200 kilométeres biciklitúrára a csíkszeredai születésű Farkas-Barabás Szabolcs.
Közvitára bocsátotta a Hargita Megyei Tanács a Székelyföldi Kulináris Központ létjogosultságáról szóló jelentéstervezetét.
Különleges körülmények között, a Nagy-Hagymás lábánál készítette el a csíkszeredai Role Zenekar a múlt napokban a Pille című rockballada hangfelvételét.
Főként fiatalok voltak kíváncsiak Nagy Feróra és a Beatrice zenekar tagjaira a Tusványos – 26. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor Közmédiasátrában szerdán délben tartott közönségtalálkozón.
A román nyelvet gyakorló tábort szervez a csernátoni Holnap Egyesület nemrég felavatott új táborozóhelyén, az Ika vára közelében.
Új helyszínen zajlik idén a második Udvarhelyszéki Vágta zeteváraljai futama vasárnap, július 26-án.
A Blénesiek világtalálkozóját szervezik meg július 26-án Gyergyószentmiklóson annak apropóján, hogy 400 éve, 1615-ben Bethlen Gábor fejedelem oklevélben nemesi címet adományozott a gyergyói Blénesi Istvánnak.
Kolozsváron lép fel Eros Ramazzotti olasz énekes és dalszövegíró. A szeptember 24-ei koncert, amelyet az új sportcsarnokban szerveznek, az énekes Perfetto 2015 című turnéjának egyik állomása.
Önkéntesek segítségével újítják fel a Kovászna megyei Bálványoson található természetvédelmi terület egy részét, az egykori Apor lányok feredőjét.
Négynapos programsorozattal várják a résztvevőket a kolozsvári Untold fesztivál szervezői, így a koncerteken kívül rengeteg különleges és „adrenalindús” rendezvényen vehetnek részt július 30. és augusztus 2. között a fesztiválozók.
Magyar arisztokraták és román bojárok érkeznek üdülni Borszékre, a tiszta levegőjéről, gyógyerejű borvizeiről és felkapott, előkelő társasági életéről híres fürdőhelyre – ezelőtt száz évvel ez volt a jellemző nyaranta a Székelyföld e szegletében.