Záróakkordként a Jóvilágvan, a Heaven Street Seven és az Anna and the Barbies koncertjén bulizhatott a 26. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor közönsége szombaton. Noha a végső adatok még nem álltak rendelkezésre, a szervezők elmondása szerint közel ötvenezren tusványosoztak az idén.
2015. július 26., 18:482015. július 26., 18:48
„Pénteken este volt a csúcs: egy adott pillanatban tizenötezer-kilencszázan voltak jelen a tábor területén. Szombat délutánig összesen 43 ezer 750 személy érkezett Tusványosra” – tudtuk meg Fall Sándortól. A rendezvény sajtófőnöke elmondta, az idei Tusványoson újdonságnak számító beléptetőrendszer beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Pontosan lehetett követni, hogy épp hányan vannak a táborban, tehát biztonsági okokból is hasznos volt, ugyanakkor kiszűrte a fiatalkorúakat, így nem vált a kiskorúak ivászatának a helyszínévé Tusványos.
„Akadtak nehéz pillanatok, zsúfolt napok, esték, de emberkiegészítéssel megoldódott a dolog. Néhány napszúrásról, kisebb sérülésről, meleg miatti rosszullétről tudunk, ennél súlyosabb egészségügyi probléma nem volt, incidensek nem történtek. Idén kevesebb kiskorú vett részt a rendezvényen, ezzel számoltunk is, és ez jól is van így” – összegzett a sajtófőnök. Hozzátette, tudomásuk szerint medve nem járt a tábor területén annak ellenére, hogy a környéken sok kószál. „Három vadőrnek az volt a feladata, hogy az esetleges medvehelyzetet kezelje. A biztonságiak szerint nem történtek összetűzések sem” – mondta el Fall Sándor. A koncerteken lelkes közönség bulizott, a Tusványosra érkezett fellépők pedig közönségtalálkozók keretében beszélgettek az érdeklődőkkel.
A felbomlás előtt álló Heaven Street Seven zenekar tagjai is nyilatkoztak. Mint elmondták, februárban derült ki, hogy a húszéves együttes tagjainak útjai különválnak, Tusványoson utolsó előtti koncertjüket tartották. Mint mondták, nehéz döntés volt, amely nyilván nem egyik pillanatról a másikra történt, és a jövőben is mindannyian zenéléssel szeretnének foglalkozni. „Rengeteg helyen felléptünk, rengeteg minden történt velünk Magyarországon és külföldön. És még az olyan dalok is, amik régebb nem tűntek olyan jópofának, megszépülnek idővel. Tusványosra mindig borzasztóan szerettünk jönni, hiszen sok minden történt itt. Tavaly végre sikerült találkoznunk a medvével is” – hangzott el a közönségtalálkozón. Arra a kérdésre, hogy csinálnának-e valamit másképpen, hogy tovább működjön a zenekar, azt válaszolták, így kerek a történet. A Heaven Street Seven utolsó koncertjét augusztus elsején tartja a Budapest Parkban.
Az RMDSZ Szilágy megyei szervezete első alkalommal hirdeti meg a Szilágysági Ifjú Tehetségek Gáláját.
Miközben gőzerővel zajlanak az előkészületek Kolozsváron a térség legnagyobb elektronikus zenei fesztiváljára, a jubileumi Untold X-re, felrebbentek olyan hírek is, miszerint az idei lehet a gigabuli utolsó kiadása a kincses városban.
Sokak számára ma már természetes, hogy ha nem tudja megenni az étteremben a kirendelt ételt, akkor becsomagoltatja, a legtöbb vendéglőben lehetőség is nyílik erre. Egy felmérés eredményei szerint viszont széles tömegek inkább ott hagyják a maradékot.
Új helyszínnel gazdagodik a Kalotaszeg népművészetét is népszerűsítő Méra Világzenei Csűrfesztivál (Méra World Music), melynek tizedik, jubileumi kiadását július 31. és augusztus 3. között tartják a Kolozsvár melletti Mérában.
A 30 szobás aradi belvárosi villa ára 2,4 millió euró, és a luxusingatlanokra specializálódott nemzetközi ingatlanügynökség, a Sotheby’s International Realty hirdette meg.
A híradásokba az elmúlt időszakban a kommunizmust dicsőítő fiatalokkal bekerülő Beach, Please! fesztivál főszervezője, Selly román influenszer egy új üdülőhely létrehozását tervezi több partnerrel együtt a Fekete-tenger romániai partszakaszán.
Parajdi gyerekek nyaralnak az Ökumenikus Segélyszervezet kastélyosdombói táborában. A május végi székelyföldi természeti katasztrófa károsultjait támogató segélyprogram újabb elemeként hétfőtől 15 parajdi gyermek táborozik Magyarországon.
Ausztrália betiltja a YouTube videóplatformot a 16 éven aluliak számára, hogy megvédje őket a „ragadozó algoritmusoktól” – jelentette be szerdán Anika Wells kommunikációs miniszter.
Bár egyes helyeken be lehet vinni a strandra a házikedvenceket a román tengerparton, ez nem mindenhol van így.
Ismét a kortárs kultúra, az élőzene és az utcai művészet központjává válik augusztus 1–3. között Marosvásárhely belvárosa. Az ötödik alkalommal tartandó Street Festival idén is gazdag programkínálattal várja az érdeklődőket.
szóljon hozzá!