Lótolvajok és boszorkányok lepték el az udvarhelyi középkori fesztivált

Régmúlt századok hadi és udvari szokásait ismerhették meg az érdeklődők a hétvégén az idén immár második alkalommal megrendezett erdélyi seregszemlén és középkori fesztiválon az udvarhelyi Székely támadt-várban.

Veres Réka

2015. július 26., 18:492015. július 26., 18:49

 

A kíváncsibbak a hagyományőrző csapatok és lovagrendek tagjaival a hadi táborban is beszélgethettek, a mintegy negyven tag a régmúltat felidéző sátrakkal, fegyverekkel és páncélokkal foglalta el a vár területét. Több mint húsz kilogrammos a sodronying – tudtuk meg a nagybányai Turul-Sas Lovagrend tagjaitól, akik hadi bemutatójukra készültek. A hagyományőrző csapat tagjai elmondták, maguk készítették el a fémgyűrűkből összefont inget, a munka mintegy fél évig tartott. A harcra készülődő lovagok elárulták, annak ellenére, hogy a páncélzat védelmet nyújt harc közben, a nyári hőségben korántsem kényelmes hordozni. A férfiak lovagi tornán, a nők pedig az udvari mulatságokon kaptak szerepet. A szerelmes lovagok olykor lányrabláshoz is folyamodtak, ahogyan ezt a bemutatón is felidézték a hagyományőrzők. Kalodába zárt „lótolvajt” is megbüntettek a várban.

A királyi igazságszolgáltatás igencsak népszerű volt, a rendezvény látogatói ujjongva követték a „lótolvaj” büntetését. A megkötözött köré népes közönség gyűlt össze, akik hangosan nevettek, amint az „igazságszolgáltató” a lábán keresztül, majd foghúzással eresztette ki belőle a gonosz lelket. Ezt követően a rendezvény apraja-nagyja a „boszorkány” elfogását és vallatását tekintette meg. A bűnvádi jelek keresése igencsak mókásnak tűnt: az egykori boszorkánybüntetésekhez hasonlóan a fiatal udvarhölgy láthatatlan patáját tollcsiklandozással tették újból „láthatóvá”. A „kínzást” és „ vallatást” követően a boszorkánysággal vádolt hölgyet jó útra terelték, így a legkisebbek is nyugodtan fellégezhettek. A rendezvény alatt zajlott az első reneszánsz tánctalálkozó is: a székelyudvarhelyi Arany Griff Rend és a nagybányai Turul-Sas Lovagrend tagjai húsz olyan középkori és reneszánsz táncot jártak, amelyeket néhány századdal korábban a főnemesek az udvari mulatságokon. A szervezők becslése szerint több mint kétszáz érdeklődő vett részt a fáklyafényes hadi és táncbemutatón.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 07., szerda

Fesztivállá nőtte ki magát a Run to the Hills krasznai terepfutóverseny

Izgatottan készülnek a szervezők az év egyik legkülönlegesebb szabadtéri eseményére: május 24-én immár hatodik alkalommal rendezik meg a Run to the Hills futófesztivált Krasznán.

Fesztivállá nőtte ki magát a Run to the Hills krasznai terepfutóverseny
2025. május 07., szerda

Esőben is tud a diák napozni – Elstartolt a jubileumi KMDSZ Diáknapok

Több ezer magyar egyetemista gyűlt össze szerdán reggel a kincses város Főterén, ahol kezdetét vette a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) által 30. alkalommal rendezett diáknapok.

Esőben is tud a diák napozni – Elstartolt a jubileumi KMDSZ Diáknapok
2025. május 06., kedd

Állatokkal és állatokért: új választható tantárgy a láthatáron

A 2026–27-es tanévtől kezdőden egy állatokról szóló választható tantárgyat vezethetnek be a romániai iskolákban, amelyben arra tanítanák a gyerekeket, hogy felelősen, empátiával és tisztelettel viszonyuljanak a környezetükben élő házi- és vadállatokhoz.

Állatokkal és állatokért: új választható tantárgy a láthatáron
2025. május 05., hétfő

Diáknapozóktól lesz hangos Kolozsvár belvárosa és a Törökvágás

Jubileumi kiadásához érkezik a szerdán rajtoló KMDSZ-diáknapok. A kincses városban tanuló magyar egyetemisták várva várt ünnepébe idén is több ezer diák és szervező kapcsolódik be.

Diáknapozóktól lesz hangos Kolozsvár belvárosa és a Törökvágás
2025. május 03., szombat

Az emberek megsegítése a mozgatórugója a tűzoltók szolgálatának – Beszélgetés Kacsó István tűzoltóparancsnokkal

A tűzoltói hivatás kihívásairól és szépségeiről, a leggyakoribb tűzesetek okairól, a balesetek megelőzéséről beszélgettünk Kacsó Istvánnal, a közel 150 éves hagyományokra visszatekintő Nyárászeredai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökével.

Az emberek megsegítése a mozgatórugója a tűzoltók szolgálatának – Beszélgetés Kacsó István tűzoltóparancsnokkal
2025. május 03., szombat

Jazzkívánságműsort tart Erdélyben és a Partiumban a Sárik Péter Trió

Partiumi és erdélyi lemezbemutató koncertre indul idén májusban a Sárik Péter Trió. A Jazzkívánságműsor 3 című lemezen ismert világslágerek jazzes feldolgozásai hallhatók a Sárik Péter Trió és Szőke Nikoletta előadásában.

Jazzkívánságműsort tart Erdélyben és a Partiumban a Sárik Péter Trió
2025. május 03., szombat

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra

Az ír adatvédelmi hatóság 530 millió eurós bírságot szabott ki a TikTokra arra hivatkozva, hogy európai felhasználók adatait továbbította Kínába és ezzel megsértette a személyes adatok védelméről szóló uniós rendeletet.

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra
Óriási bírságot róttak ki a TikTokra
2025. május 03., szombat

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra

2025. május 03., szombat

Magyar filmek a mozivásznon: egész napos ingyenes vetítések Erdélyben

A Partiumban, Szilágyságban, Kalotaszegen folytatja a Kárpát-medencében tavaly ősszel útjára indított kezdeményezését a Vándormozi, a Nem Csak Egy Nap A Világ nevű eseményen egész nap szinte szünet nélkül forog majd a mozigép.

Magyar filmek a mozivásznon: egész napos ingyenes vetítések Erdélyben
2025. május 02., péntek

Harry herceg most éppen ki akar békülni családjával

Harry herceg, a brit uralkodó fia kijelentette, hogy szeretne véget vetni a családtagjaival évek óta fennálló viszálynak és ki akar békülni velük.

Harry herceg most éppen ki akar békülni családjával
2025. május 02., péntek

Három méretben készítették el az új pápa ruháját, a gombok számának is jelentősége van

Három különböző méretben készítette el a következő egyházfő első ruháját Raniero Mancinelli római szabó.

Három méretben készítették el az új pápa ruháját, a gombok számának is jelentősége van