Virtuális királyi hetet tartanak a Szent László Napok helyett Nagyváradon

Virtuális királyi hetet tartanak a Szent László Napok helyett Nagyváradon

A szombati mínusz egyedik nappal rajtolt volna el a 8. Szent László Napok. A nagyváradi várba évente több tízezer fesztiválozót bevonzó rendezvényt azonban a járványügyi helyzet miatt lemondták. Viszont a szervezők úgy határoztak, hogy az online térben virtuális királyi hetet tartanak.

2020. június 19., péntek

Erdélyi közreműködéssel indult program a Felső-Tisza ökológiai állapotának felmérésére

Magyar–román–ukrán program indult a Felső-Tisza és mellékfolyói ökológiai állapotának felmérésére – közölte a nagyrészt európai uniós támogatású program szakmai koordinátora, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal csütörtökön az MTI-vel.

Erdélyi közreműködéssel indult program a Felső-Tisza ökológiai állapotának felmérésére
2020. június 17., szerda

„Nemzet Butítása Katedrális”: megbírságolták a Google-t az átkeresztelés miatt

Az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) 10 ezer lejre bírságolta a Google Románia vállalatot, amiért elektronikus térképalkalmazásában az új bukaresti ortodox székesegyházat, a Nemzet Megváltása Katedrálist átnevezték a Nemzet Butítása Katedrálisnak.

„Nemzet Butítása Katedrális”: megbírságolták a Google-t az átkeresztelés miatt
2020. június 17., szerda

Diákok „időutazása” a nyolcvanas évekbe: a szocializmus emlékei elevenednek meg tehetséges középiskolások fotóin

Közelebb hozta a középiskolás diákokhoz a nyolcvanas évek mindennapjait a #Rendszerváltás30 című fotó- és videópályázat. Az első díjas Kis Virág és a harmadik helyezett Józsa Svella Dávid tapasztalataikról, a tárgyak gyűjtéséről, a történetek jelentőségéről beszélt lapunknak.

Diákok „időutazása” a nyolcvanas évekbe: a szocializmus emlékei elevenednek meg tehetséges középiskolások fotóin
2020. június 15., hétfő

Díjazták a kolozsvári diáktalálmányokat

Első díjat kapott Gál Emese Bronchus Protect nevű mérőkészüléke a 29. ifjúsági tudományos és innovációs tehetségkutató versenyen. A kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium további két diákja kiemelt dicséretben részesült a magyarországi megmérettetésén.

Díjazták a kolozsvári diáktalálmányokat
2020. június 12., péntek

Film- és koncertélmény Kolozsváron: óriási LED-képernyőn vetítenek két amerikai alkotást a kincses városban

A Bohém rapszódiát és A vadon hívó szavát vetítik, valamint élőkoncertet is adnak pénteken és szombaton a Kolozsvár Aréna szabadtéri részében.

Film- és koncertélmény Kolozsváron: óriási LED-képernyőn vetítenek két amerikai alkotást a kincses városban
2020. június 10., szerda

„Ábránd, ami vigaszt nyújt a magányban” – a bezártságról szól, mégis reményt ad Antal Tímea és Demko Gergő új dala

Kitartással, türelemmel és bátorsággal bármilyen problémát képesek vagyunk megoldani – többek között ezt az üzenetet közvetíti Antal Tímea és Demko Gergő Játszanék című új dala. 

„Ábránd, ami vigaszt nyújt a magányban” – a bezártságról szól, mégis reményt ad Antal Tímea és Demko Gergő új dala
2020. június 10., szerda

Kisiratosról lencsevégre kapott űrkapszula és űrállomás

Távcsővel és kamerával készített nagyon részletdús képeket a Crew Dragon űrhajóról és a Nemzetközi Űrállomásról (ISS) Torma Csaba. Az Arad megyei Kisiratoson élő amatőr csillagász, zenész több mint egy éve fejleszti technikáját.

Kisiratosról lencsevégre kapott űrkapszula és űrállomás
2020. június 05., péntek

Mesével és citerakoncerttel zárul a Petőfi-évad

Nagyszebenben szabadtéri citerakoncerttel zárul a hétvégén a Kárpát-medence szórványmagyarságát segítő Petőfi-program 2019/20-as évadja. Az utóbbi két hónapban a programban részt vevő ösztöndíjasok a virtuális térbe költöztek, ahol az egyéb foglalkozások mellett magyar népmesékkel szórakoztatták a gyerekek

Mesével és citerakoncerttel zárul a Petőfi-évad
2020. június 05., péntek

Közösen készítik el az Összetartozás borát a Kárpát-medence magyar borászai

A Kárpát-medence valamennyi borvidékéről érkezett, jellegzetes helyi szőlőfajtákból készült fehérborok házasításából készíti el az Összetartozás borát a Külhoni Magyar Borászok Egyesülete.

Közösen készítik el az Összetartozás borát a Kárpát-medence magyar borászai
2020. június 01., hétfő

Mozgóképen a Retyezát természeti értékei

A Retyezát Nemzeti Park különlegesen gazdag és rendkívül változatos élővilágába nyújt betekintést az a 11 kisfilm, amelyet egy év alatt forgatott egy marosvásárhelyi csapat. A természetfilmes stáb tagjai a projekt céljáról, élményeikről beszéltek a Krónikának.

Mozgóképen a Retyezát természeti értékei

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

2020. május 31., vasárnap

Virágzik a járványfolklór, átalakulnak a népszokások

A járványhelyzethez kapcsolódó emlékeket, dokumentumértékű képeket gyűjt számos múzeum, hogy a mostani tapasztalások a történelem részeként fennmaradjanak, és kutathatóvá váljanak az utókor számára.

Virágzik a járványfolklór, átalakulnak a népszokások
2020. május 29., péntek

A bukaresti Dumitru Comănescu a legidősebb férfi a világon

A 111 éves és 7 hónapos bukaresti Dumitru Comănescu jelenleg a legidősebb férfi a világon, tájékoztatott közleményében pénteken a fővárosi Idősek Klubja a The Gerontology Research Group (GRG) adataira alapozva.

A bukaresti Dumitru Comănescu a legidősebb férfi a világon
2020. május 27., szerda

Több mint 12 ezer kilométert tett meg egy kakukk hazafelé Afrikából Mongóliába

Több mint 12 ezer kilométert tett meg egy kakukk hazafelé, Afrika déli vidékéről mongóliai költőhelyére tartó vándorlása alatt – írta a BBC hírportálja.

Több mint 12 ezer kilométert tett meg egy kakukk hazafelé Afrikából Mongóliába
2020. május 26., kedd

Szeretetvonal projekt: közösségi összefogás az otthoni tanulásért

Átvették az online oktatáshoz szükséges, a Szeretetvonal projekt keretében felajánlott első digitális készülékeket a diákok. A kampányt kezdeményező Magyar Szülők Szövetsége nagy összegű felajánlásról számolt be, viszont úgy véli, továbbra is nagy szükség van segítségre.

Szeretetvonal projekt: közösségi összefogás az otthoni tanulásért
2020. május 25., hétfő

Gyulafehérvári diákok nyerték meg a „keresztes háborút”

A legkörültekintőbb és egyedülállóbb stratégiájukkal és realitásérzékükkel érdemelték ki a győzelmet a gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum diákjai a Problema Solvenda Romania történelmi témájú esetmegoldó versenyen.

Gyulafehérvári diákok nyerték meg a „keresztes háborút”
2020. május 25., hétfő

Szívrohamon esett át Brian May, a Queen gitárosa

Szívrohamon esett át, de már jobban van Brian May, a világhírű Queen együttes gitárosa.

Szívrohamon esett át Brian May, a Queen gitárosa
2020. május 21., csütörtök

Európai önkéntes túravezető-képzést szervezhet az Erdélyi Kárpát-Egyesület

Elfogadta az Európai Gyalogtúra Szövetség – European Ramblers' Association (ERA) – az Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) önkéntes túravezető-képzésének tananyagát, tantervét, így a 90 órás képzésen résztvevő és sikeresen vizsgázó EKE-tagok ERA szintű oklevelet és túravezető igazolványt kapnak.

Európai önkéntes túravezető-képzést szervezhet az Erdélyi Kárpát-Egyesület